G7: Veszteséges a jegybank 1550 milliárdos kötvényprogramja

2023. január 26. – 07:31

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú cikkben fejtegeti a G7 azt, hogy megérte-e elindítani, majd ötszörösére növelni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramját. A rövid válasz az, hogy nem igazán, de érdemes ezt megvizsgálni közelebbről is.

Emlékeztetőül: a jegybank 2019-ben 300 milliárd forintos kerettel indította el a programot, de végül 1550 milliárd forint lett belőle. Ez az egyéves hazai GDP három százaléka.

A feltételeket igen tágra szabták, csak a nem túl erős, B+ hitelminősítést kellett megszerezni a vállalatoknak egy hitelminősítőtől.

A G7 cikke azt boncolgatja, hogy

  • milyen szerepet kaptak a NER-es cégek a kötvényprogramban;
  • a piacilag indokolhatónál sokkal kisebb kamatot fizetnek a cégek a gigantikus tőkeinjekcióért;
  • a megugró infláció miatt az MNB nagyon rosszul jár azzal, hogy tíz évre fix, nagyon alacsony kamaton adott kölcsön pénzt.

Első helyen az egyik legismertebb NER-vállalat van: a nemrég a Vodafone-t is felvásárló 4iG Nyrt. Összesen 84 milliárd forinttal finanszírozta Jászai Gellért telekommunikációs csoportját az MNB. Összességében a kormányközeli cégek 440 milliárd forintra tettek szert az MNB kötvényprogramjából, ami a teljes keret 28 százaléka.

A magyar adófizetők támogatásával kedvezményes finanszírozáshoz jutott 187 milliárd forint értékben, a keret 12 százalékával több külföldi vállalat is. A világ legnagyobb elektronikai gyártója, a Flex 50 milliárd, a Deutsche Telekom-leányvállalat Magyar Telekom 35 milliárd, a Mercedes kecskeméti gyártó vállalata 19,2 milliárd forint tőkéhez jutott.

A források 60 százaléka az, ami hazai tulajdonú, nem közvetlenül a hatalomhoz köthető cégekhez jutott el. Kiemelt szerep jut ebben a körben az ingatlancégeknek, állapítja meg a G7 cikke.

Mint írták, a mostani folyamatok alapján csak az NKP kötvényállományon évi százmilliárdos nagyságrendű veszteséget szenvedhet el az egyébként is veszteséges MNB. A körvonalazható vesztesége hasonló nagyságrendű, mint a tanári bérfelzárkóztatás költsége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!