Káros az árstop, de sem a kormányt, sem az élelmiszerláncokat nem teszi tönkre

Az élelmiszeripari kiskereskedelmet sújtó árstopok összességében rendkívül kártékonyak. Ezt nagyjából mindenki tudja, maga Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is rögzítette ezt korábban, de a kereskedelem is nagyon szenved tőle. Sőt, valójában az elvileg megsegített fogyasztók is. Hiszen ami miatt eredetileg születtek az intézkedések, azaz papíron a családok pénztárcájának védelmében, vagy az infláció kordában tartása érdekében, azzal éppen ellentétes hatásúak lettek.

Az egyéb termékekre szétterített „ellensúlyozó” áremelések miatt a magyar élelmiszer-infláció kiugróan magas globális összehasonlításban is, és így a szegények, a családok, a nyugdíjasok (akiknél arányaiban nagyobb súlyt jelent a költésekből az élelmiszer), valójában rosszul járnak.

Viszont ahogy emelkednek az árak, mégis egyre nehezebb kivezetni az ilyen árszabályozó intézkedéseket. A nehezebb anyagi helyzetben levő vásárlók (fontos szavazók) persze biztosan örülnek, ha találnak valamit, ami olcsó, ezekre a termékekre vadásznak, lelkesek, ha ilyen árut még be is tudnak szerezni, és nemcsak azt a folyamatos bosszúságot észlelik, hogy nincs áru, vagy limitekkel korlátozott mennyiségben lehet csak megvenni valamit (ez persze megint a nagycsaládosokat sújtja inkább, egy egyedülállónak elég az egy liter tej is).

A „jóárasításból” mindenesetre raktározás, lakossági készletezés és hiány lett, amire a kormány legutóbb egy, a készletszintekre hozott új rendeletével próbált válaszolni. Ezekről itt és itt írtunk, mi ezúttal a kereskedőkkel inkább arról érdeklődtünk, hogy mit jelenthet ez az új szabályozás a hétköznapi életben.

Mindenki ügyeskedik

A torzítás annak megfelelő, és racionális ellenreakciókat szült. Mindenki próbál valamit optimalizálni, azaz más szóval, mint forrásaink fogalmaznak, ügyeskedni. A fogyasztó készletez, a kisboltos, elmegy a nagy láncba bevásárolni. Ha tud venni terméket, akkor neki azon nincs vesztesége, sőt, mivel a kisbolt viszonyítási alapként használt ára magasabb, talán még keres is valamit.

A nagyobb bolt eddig azzal trükközött, hogy nem tett ki sokat abból, ami neki veszteséget generált, csak épp annyit, amennyit muszáj. Ezekre a mind gyakoribb, napon belüli áruhiányokra jött válaszlépésként, az akár kétszeres készletkövetelmény. Hiszen természetesen senki nem szívesen látja el a lakosságot veszteséget generálva cukorral, olajjal, tojással, de vannak szabályok és ami nagyon fontos, van ellenőrzés is. Eddig ez a korábbi készletszint tartására vonatkozott, hamarosan pedig hasonló várható az akár kétszeres mennyiségekre is.

Ahogy egy iparági szakember meséli, a törvény viszonylag pontosan fogalmaz:

a kereskedő köteles a korábban ársapkával sújtott termékek esetében a 2021. október 15. napján forgalmazott termékek további értékesítésére (nem kell felvenni a repertoárba a cukrot, de nem lehet levenni sem). Ráadásul naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, 2021. évi átlagos napi, a kereskedőnél készleten lévő mennyiség árusítására kötelezett. De a készletét szükség esetén köteles a fenti átlagmennyiség kétszeresének mértékéig növelni, és a terméket – az áruhiány elkerülésével –folyamatosan elérhetővé tenni.

Vagyis leegyszerűsítve: nem kell ab ovo dupla készletszint, de ameddig nem fogyott el a kétszeres mennyiség egy nap, addig legyen elegendő áru.

A később ársapka alá vont termékeknél (tojás, burgonya) a bolt akkor köteles értékesíteni továbbra is, ha 2022. szeptember 30. napján már forgalmazta ezeket a termékeket, és ezeknél is van készletkötelezettség: a 2022. évi átlagos napi mennyiség alapból szükséges.

Hogyan ellenőrizhető?

Egy ilyen szabály látszólag egyszerű, ám forrásaink szerint a gyakorlatban nagyon nem az. Egy bolt életében van értékesítés, van készlet, van selejt, van törés, van lopás, akad olyan termék, amelyből minden nap érkezik friss, másból nem naponta szállítanak, de az is lehet, hogy kijön az ellenőr, és nincs elég raktárkészlet, viszont közben délután már érkezik az áru. Vagyis egy fogyasztóvédelmi ellenőr elég nehezen igazodik el a szabályok és a valóság között. Mindenesetre, ahogy hallottuk,

készletnek csak az tekinthető, ami az adott boltban van raktáron, tehát ami mondjuk az Aldi, a Lidl, vagy a Tesco központi raktárában, logisztikai egységében elérhető, az nem.

A fogyasztóvédelem úgy ellenőriz, hogy próbavásárlásokat tart, megnézi, van-e az adott termékből a polcokon, ellenőrzi az árakat, és azt is, hogy a pénztáros mit üt be a gépbe. Utána az ellenőr bemegy a raktárba, megnézi mennyi áru van ott, lefényképezi, de nem elég bemondani, hogy van elég készlet, az ellenőr 3 napon belül kér egy pontos készletnyilvántartást is.

Általában azt is szeretné megtudni, hogy az adott termékből az ellenőrzés időpontjáig mennyi fogyott, mennyi volt készleten. Ilyen informatikai rendszerekkel ugyanakkor csak a nagyok rendelkeznek, a kisboltok nem feltétlenül, igaz, vélhetően nem is ők vannak a vizsgálatok fókuszában.

Mindenesetre állítólag már eddig is sok volt az ellenőrzés és a bírság, és még csak most jön a dupla készletes vizsgálatsorozat.

A szabályozási düh

Egy pillanatra hagyjuk most a mindennapi tapasztalatokat, és tudjunk meg többet arról, hogy miként harapóznak el a közigazgatásban a rossz intézkedések. Korábban erről itt írtunk részletesen. Az önmagát megteremtő bürokrácia, a szabályozási illúzió és a szabályozási düh mindenesetre arra utalnak, hogy a kormány egy rossz intézkedése révén generált problémát (például az áruhiányt) újabb és újabb szabályozással próbálja „megjavítani”. Ez kicsit olyan, mint amikor egy minisztérium azért alkot valami papíralapú beszámolási kötelezettséget, hogy legyen mit iktatnia, azaz fenntartsa a minisztériumi állomány nélkülözhetetlenségének látszatát, pedig már rég minden automatizálható, digitalizálható lenne.

A kormány a kudarcos ársapkáknál forrásaink szerint egyértelműen ebbe futott bele, ami után aztán előszeretettel módosítgatja az intézkedéseit. Van, hogy

• hat-hét szabályozási kanyar után végül elengedi azt (benzinársapka),
• van, hogy megkérdőjelezhető módon, de legalább szűkíti (rezsiárak),
• de van, ahol belejön és a kudarc után is bővíti (a tojás, a burgonya bevonása),
• illetve ahol belebonyolódik, mint a dupla készlettartási előírás.

A kommunikáció

Anonim háttérbeszélgetéseink révén azt is látjuk, hogy a szakma abban egységes, hogy az ársapka „egy butaság”, de abban már nem, hogy miképpen lehetne ellene fellépni, érvelni. A szabályozási düh ellen ugyanis nem könnyű tenni, ahogy általában is a Fidesz esetében különösen nehéz kérdés, hogy mi az eredményes érvelés, lehet-e észérvekkel lobbizni. Maguk a cégek nyíltan nem is nyilatkoznak, előretolják a lobbiszervezeteket.

• A nagy multikat is képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség például visszafogottan érvel, leveleket ír, a terhek növekedéséről beszél.
• A magyar boltosokat összefogó Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség viszont jobban beleállt, azt követeli, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg az árstopot.

És közben mind a keményebb, mind az óvatosabb fellépésnek vannak erős kritikusai is.

• „El tudja képzelni, hogy ha a szövetség kéri, majd erre másnap a kormány kivezeti az árstopot? Annak nincs értelme, hogy céltalanul kiálljunk, hogy ide lőjetek! Természetesen megvan a véleményünk az intézkedésről, de azt is értjük, hogy senki nem szereti, ha nyilvánosan lehülyézik őket, a kormány sem, az biztos nem eredményes, abból csak adok-kapok lesz.”
• „Nem hatékony az érdekképviseletünk, nem tudom, hogy kéne csinálni, hiszen a kereskedelmi multik sortűz alatt vannak, de ha azt nézem, hogy mi lenne a feladat és mi az eredmény, az biztos, hogy még nem találtuk meg a megfelelő lobbit.”

Multik kereszttűzben

Ahogy annak a szakembernek is igaza van, aki szerint „a focihoz sem elég, ha tudjuk, hogy a labda kerek, pattog és gurul”, azzal is kalkulálni kell, hogy az ellenfélnek mi a taktikája. Csak az ellen nyilván nem könnyű lépni, ha az „ellenfél”, vagyis a magyar kormány régóta nyíltan szeretné csökkenteni a külföldiek súlyát a magyar élelmiszerpiacon. Valóban az Aldi, a Lidl, a Spar, a Penny Market, a Tesco, és az Auchan a meghatározó szereplők ezen a piacon, ugyanakkor, az nem biztos, hogy egy szektor magyarításához elég, ha ezeket üti a kormány, de közben a magyar szereplőket (kisboltosokat, a két CBA-csoportot, a Reált és a Coopot) is egyre nehezebb helyzetbe hozza. Erre mindenki reagál valahogyan,

• a legnagyobbak a hatalmas vásárlói tereikből egyre több területet adnak inkább bérbe,
• a kisebb, magyar láncok integrálódnak, bezárnak,
• és noha ez ellen a kormány egy kis falusi boltokat megsegítő programmal lépne, erről itt olvasható a Napi.hu cikke.

Természetesen az olvasóknak nem feltétlenül a piac szereplőinek a helyzete a legfontosabb, de a két eltérő nézőpont elválaszthatatlan, minden ponton összefügg és egymás hatására változhat is. Például lehet olyan összetett hatásokat is firtatni, hogy amennyiben rosszabb a láncoknak, akkor a magyar vevőjelöltek (mint például Jellinek Dániel az Auchanban) majd kedvezőbb feltétellel tudnak belépni a piacra. Egyelőre azonban legalábbis annyi látszik, hogy „a multik” politikai össztűzben levő képződmények, amelyek viszont annyival jobb szolgáltatást nyújtanak, mint a magyar kihívók, hogy az ország teljesen átszokik hozzájuk.

De kommunikációs szempontból azt tudnia kell minden multinak és a szövetségeiknek (tudják is persze), hogy amennyiben egy intézkedés után a multinak nehézségei, vagy veszteségei támadnak, akkor az nem fáj a kormánynak, sőt. Valójában aligha érdekel sokakat, hogy az árstop a nagyvállalatoknak „fenntarthatatlanul súlyos pluszterheket jelent”. Mégis elnézve a magyar piacot az nagyon távolinak tűnik, ami például most Dániában történt, hogy az Aldi kivonult, mondván túl erős a verseny, nem tud jó üzletet csinálni.

Mese habbal

Azt ugyan az érintettek a háttérben mindig elmondják, hogy a magasabb készletszint miatt nőni fog az importhányad, kiszorulhat a magyar beszállító, vagy a hatósági árak miatt apadnak, esetleg elfogynak a nyereségek, ugyanakkor van olyan iparági forrásunk, aki azt is elmondta, hogy azért egyedi példák mellett összességében ez „mese habbal”. Amikor ilyen magas, 40 százalék körüli élelmiszerinfláció van, akkor a bevételek mindenkinél szépen nőnek – természetesen a volumenekben itt-ott lehet kisebb visszaesés, de a költségek zömmel nem nőnek annyira, mint az eladási árak.

Vagyis az energia igen, még jobban is, a fő költség, vagyis az eladott áruk beszerzési ára szinkronban lehet az értékesítési árakkal, ám a bérek, a szállítás, a bérleti költségek nem nőttek 30-40 százalékkal. És egyelőre az ársapkás termékek helyett ezer és egy termékre (vécépapírra, céklára, fogkefére és sörre) szét lehet dobni a brutális áremelést.

„Természetesen ezt is okosan kell csinálni, nem az ársapkás termékek közeli helyettesítőit, húsárut, vagy az 1,5-ös tejet érdemes drágítani, mert akkor még többen átmennének az ársapkás termékbe, de millió és egy olyan termék van egy boltban, amely az ársapkás világtól különbözik.”

A fő kérdés az lesz, hogy összességében a költségek és végül az árrések hogyan alakulnak, mindenesetre ezt a kormány pontosan tudja, kapja erről a jelentéseket, az állami adóhatósághoz be vannak kötve az online kasszák, magyarán egészen pontos ismeretekkel rendelkezik a kabinet arról, hogy az élelmiszer-kereskedelemben mit okoznak az intézkedései. A nagyobb kereskedelmi láncok stabilak, inkább azok a kicsik adják fel, akik azt mondták, hogy karácsonyig kihúzzák, aztán majd meglátják, de

az árstop maradt és ez egy falusi boltost azért könnyen kicsinál, ha neki eleve nagyobb az értékesítési mixében az ársapkás termék.

Rosszkedvű láncok

A szakma azzal is tisztában van, hogy a kormányban vagy a jegybankban sem mindenki szereti az ársapkát. A Magyar Nemzeti Bank az infláció emelkedése miatt ellenzi, az agrárium képviselői pedig az ágazatra gyakorolt negatív hatások miatt nem kedvelik ezeket az intézkedéseket, így ezek a területek akár szövetségesek is lehetnek majd a következő hetekben. Az ársapka ugyanis sok döntéshozó szerint is életszerűtlen politikai termék.

„Ha a sertésiparban, vagy a baromfiiparban vagy, akkor a termékeid jó eladását éppen a piaci árazás tartja egyensúlyban, az segíti. Ami finom, az drágább, ami kevésbé jó minőségű, az olcsóbb, mindennek lesz gazdája. De ha az állatokból egy hasznosabb, azaz finomabb rész mesterségesen olcsó, akkor minden fogyasztó azt keresi, a piaci szereplő élelmiszerláncok pedig nagyon kellemetlenné válnak.”

Vagyis, a kényszerű kereskedő-vevők rühellik az ársapkás termékeket, utálják, hogy veszteséggel kell eladniuk, naná, hogy majd mindenbe belekötnek: romlott, késett, szaga van, és beszállítói kedvezményt akarnak majd minőségi alapon. A baromfi ágazat különösen nehéz helyzetben van, mert itt már nemcsak a csirkemell, de a tojás is beesett ebbe a mesterséges, torzított értékláncba.