Idejönnek dolgozni, aztán kiderül: Magyarországon sem minden fenékig tejfel

• Magyarországon 2015 óta folyamatosan emelkedik a külföldi vendégmunkások száma, akiknek a kormányzat több körben is megkönnyítette a munkavállalást.
• Az ukrán vendégmunkások egy része a háború kitörésekor távozott, az ázsiaiak pedig a forint elértéktelenedése miatt elégedetlenek.
• A nagy fluktuáció miatt sokan csalódtak a vendégmunkásokban, a számuk mégis folyamatosan emelkedik, nélkülük pedig nehéz elképzelni a magyar gazdaság jövőjét.
• Ebben a cikkben piaci szereplőkkel járjuk körbe a vendégmunkások és a magyar kollégáik konfliktusait, a munkaadók tapasztalatait, és azt is, mi várható az ágazatban.

Az ukránok száma folyamatosan csökken, az ázsiaiak pedig minden fizetésnapon húzzák az szájukat a romló forint miatt – hiába tekint a kormány a külföldi vendégmunkásokra a munkaerőhiány megoldásaként, a tapasztalatok szerint közel sem olyan egyszerű beforgatni őket a magyar munkaerőpiacra, mint ahogy korábban sokan remélték. Pedig az elmúlt 6-8 évben a kormány javította a magyarországi munkavállalás lehetőségeit, a cégek pedig a legkülönbözőbb országokból igyekeznek toborozni.

A munkaerőhiány Magyarországon a 2008-ban kezdődő válság 2014-es végével jelent meg. Az általunk megkérdezett piaci szereplők szinte mind egyetértettek abban, hogy 2015 volt az első év, amikor a kiírt állásokra nem mindig volt azonnal jelentkező, azóta pedig évről évre egyre nehezebb embert találni. Ebben ugyan 2020 (és részben 2021) a koronavírus-járvány miatt kivételt képezett, idén újra megjelent a probléma, néhányak szerint durvábban, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Arról, hogy mennyien hiányoznak a magyar munkaerőpiacról, eltérő becslések vannak. Egyes tanulmányok szerint körülbelül százezer munkavállaló hiányzik az országból, azaz ennyi embert keresnek aktívan a cégek. A szakértők jelentős része azonban egyetért abban, hogy legtöbbször nem is darabszámra hiányoznak a munkavállalók, hanem a szakértelemmel és munkakedvvel bíró dolgozókból van hiány.

Ezt az állapotot természetesen befolyásolja a szakemberek 2008 óta tartó nagyarányú kivándorlása is, amely bizonyos szakmákban folyamatos hiányt generált. De az sem segít, hogy az alulfinanszírozott és strukturális problémákkal küszködő magyar oktatás sokszor funkcionális analfabétákat bocsát ki magából.

Magyarországnak nem kellenek gazdasági bevándorlók. Ja, de!

Magyarországon a rendszerváltás óta nagy számban dolgoznak külföldi vendégmunkások. Míg a 90-es években még románok és határon túli magyarok jöttek a legtöbben, az EU-csatlakozás után a románok java része tovább ment Nyugatra, a határon túliak pedig szinte mind megszerezték az állampolgárságot, ezzel kikerültek a vendégmunkás kategóriából.

A külföldi munkaerő iránti kereslet 2015 óta növekedett meg újfent. Ekkoriban először a környező országokból jöttek ismét többen (főleg Ukrajnából és Szerbiából), 2016 óta pedig az ázsiai munkavállalók száma is folyamatosan emelkedik. Korábban a magyarországi munkavállaláshoz minden EU-n kívüli országból munkavállalási engedélyre volt szükség, a 2010-es évek közepe óta azonban a szerbeket és az ukránokat külön engedély nélkül a munkaadók is bejelenthetik.

Hasonló egyszerűbb, munkavállalói engedély nélküli foglalkoztatást terjesztettek ki aztán 2021 szeptemberétől további tíz ország állampolgáraira, így ma már az ukránok és a szerbek mellett a vietnámi, mongol, filippínó, montenegrói, fehér-oroszországi, indonéz, kazah, észak-macedón és boszniai állampolgárok is könnyített eljárással vállalhatnak munkát. (A munkavállalási engedéllyel és foglalkoztatói bejelentéssel Magyarországon dolgozó külföldiek közötti különbségtételnek ebben a cikkben ott is lesz jelentősége, hogy a két csoportot a grafikonokon és a térképeken külön tüntetjük fel. Az előbbiekre vonatkoznak a zöld színű ábrák, az utóbbiakra a kékek.)

A statisztikákból azonban feltűnik valami. Miközben Magyarország évről évre több ezer külföldi állampolgárnak állít ki munkavállalói engedélyt, a december 31-én ilyen jogalappal az országban dolgozók száma nem sokkal magasabb az adott évben engedélyt kapók számánál. Azaz rengetegen vannak, akik elkezdenek itt dolgozni, de egy-két éven belül hazamennek vagy továbbállnak.

A legtöbb munkavállalásra alkalmas vízum 1-2 évre szól, így természetes, hogy amikor ez lejár, sokan hazamennek, és újak jönnek helyettük. Az ugyanakkor beszédes, hogy a munkavállalók között kevesen vannak, akik meghosszabbítják a lejáró vízumukat. A magyar munkaadóknak ugyanis a legtöbbször nem sikerül olyan jó ajánlatot adniuk, hogy a vendégmunkások sokáig maradjanak.

Azért, hogy többet megtudjunk a külföldi munkavállalókról, megkerestünk piaci szereplőket, hogy számoljanak be nekünk a vendégmunkásokkal való tapasztalataikról. A munkaerőpiac legkülönbözőbb oldalán álló szereplők pedig egy dologban mind egyetértettek:

óriási tévedés, hogy a vendégmunkások egyik percről a másikra kihúzzák majd a bajból a magyar gazdaságot, ma ugyanis már minden szorgos kézért egymással versenyeznek az európai országok. Ebben a versenyben pedig a felajánlható bérek tekintetében Magyarország az utolsók között kullog.

Beszélgetőpartnereink többsége abban is egyetértett, hogy érdemes különbséget tenni a közeli országokból és az Ázsiából érkező vendégmunkások között. A néhány hetente, vagy sokszor minden hétvégén hazautazó szerb és ukrán munkavállalók helyzete ugyanis egészen más, mint a néha egy huzamban 2-3 évet is itt töltő mongoloké vagy vietnámiaké.

A környező országokból érkezők legtöbben gyors pénzkereseti reményekkel, az ország közelsége és az egyszerű adminisztráció miatt érkeztek Magyarországra. Korábban sokan idénymunkákra, az építőiparba, vagy olyan állásokba érkeztek, amelyekre egy ideig nagy szükség volt.

Mára azonban az ő tömeges foglalkoztatásuk egyre inkább visszaszorul. A Budapesttől autóval kevesebb mint három óra alatt elérhető Ausztriában a legtöbb szakmában több mint kétszeresek a fizetések, mint itthon. Ezt a szerbek és az ukránok is tudják, legtöbbször pedig (a magyarokhoz hasonlóan) nem is haboznak kihasználni az első alkalmat a továbbállásra. Ausztriában és Németországban ugyanis hagyományosan is sok a szerb munkavállaló, az ukránok helyzete pedig legkésőbb a háború kitörésekor változott meg.

A nyelvileg, és bérszínvonal szempontjából jobban álló Lengyelország és Szlovákia már Magyarország előtt, a 2010-es évek elején elkezdett tömegesen ukrán munkásokat az országába csábítani. A háború kitörésekor pedig nyugat-európai országok, így Németország is, megnyitották munkaerőpiacukat az ukránok előtt, velük pedig bérekben végképp nem lehet versenyezni. (Sokatmondók a statisztikák arról, milyen kevés ukrán menekült akar Magyarországon maradni – erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)

Így történt, hogy a sokáig a munkaerőhiány fő megoldásának tartott ukránok száma a háború kitörésekor hirtelen jelentős csökkenésnek indult. A korábban itt dolgozók egy része ugyanis visszament harcolni, másik része pedig – általában a családját összegyűjtve – továbbállt Nyugat-Európába, ahol a legtöbben a magyarországi fizetésük többszörösét keresik. Arra, hogy ez a trend valamikor megfordulna, egyelőre nincs jel.

Majd a szorgos ázsiaiak dolgoznak helyettünk!

Bár ahogy korábban is írtuk, a Magyarországon dolgozó ázsiaiak száma 2016 óta növekszik, jelentőségük az ukrajnai háború kitörése után még nagyobb lett. Velük kapcsolatban ugyanis általában nemcsak az a kép él a munkaadók fejében, hogy nagyon kevés pénzért hajlandók dolgozni, de az is, hogy szorgalmasabbak a magyaroknál. És bár utóbbit a piaci szereplők többsége igaznak véli, az előbbit annál nagyobb tévedésnek.

Az ügyben megkerestük a fejvadászattal és munkaerő-közvetítésével foglalkozó Aarenson Consulting ügyvezetőjét, Bogdanovits Pétert, szerinte az ázsiai munkaerő szerepe a következő években tovább fog emelkedni. Az Aarenson Magyarországra elsősorban vietnámi dolgozókat közvetít, de több más ázsiai országgal is van tapasztalatuk.

Bogdanovits szerint az ázsiaiak többsége 1-2 évre érkezik az országba, megfelelően emelkedő bér esetén azonban maradnának tovább is. Fizetésüket szinte mind azonnal átváltják dollárra, és utalják is haza. Itt pedig fel is merül a legnagyobb probléma. Míg a magyar munkaadók a vendégmunkások esetében is sokszor a magyar minimálbérben gondolkodnak (ami ma átszámítva 332 dollár), addig a legtöbb ázsiai számára ez már nem vonzó fizetés.

A helyzetet az utóbbi fél évben a forint durva elértéktelenedése is csak rontotta. Míg néhány éve 250 forint volt egy dollár, az árfolyam most valahol 400 körül mozog, ami több, mint 35 százalékos romlás. Ma egy itt dolgozó ázsiai ennyivel kevesebb pénzt tud hazaküldeni a családjának.

És bár a munkaadók többsége tisztában van a piaci helyzettel, a kkv-szektor alacsony termelékenységű részén jókora eltérések lehetnek a bérezést illetően. Előfordul az is, hogy egy magyar kisvállalkozó a magyar dolgozókkal azonos bérezéssel vesz fel ázsiai munkásokat, betanítja őket, majd azok néhány hónap után, esetleg azonnal távoznak egy jobban fizető magyar céghez vagy Nyugat-Európába. Joguk van hozzá, de a faképnél hagyott munkaadót ez nyilvánvalóan nehéz helyzetbe hozza.

A vendégmunkások ugyanezt máshogy élik meg. Bár pontosan tudják, milyen fizetésért jönnek Magyarországra, a forint elértéktelenedésével nem mindig számolnak, és gyakran itt szembesülnek konkurencia jobb fizetéseivel. Ráadásul túlórázni sem mindig tudnak annyit, amennyit szeretnének, sokan ugyanis szívük szerint jóval többet dolgoznának, mint amennyit Magyagyarországon a törvények szerint lehet.

Ezen a ponton pedig ki kell térni a termelékenység kérdésére. A piaci visszajelzések szerint ugyanis a relatív magasabb hozzáadott értékű munkakörökben a vendégmunkások alkalmazása sok cégnél kifejezetten sikeresnek bizonyul. A szorgalmas, túlórázni és ünnepnapokon is dolgozni hajlandó ázsiaiak – megfelelő bérek mellett – számos vállalat termelékenységét meg tudták emelni, a gyártás velük néha jóval hatékonyabb, mint a magyarokkal. Sőt, egy név nélkül nyilatkozó piaci szereplő szerint bizonyos munkákra könnyebb betanítani ázsiaiakat, mint magyarokat, akik kikérik maguknak, hogy „tíz éve a szakmában vannak, nekik ne mondja meg senki, mit hogyan kell csinálni”. Ezek jellemzően azok a vállalatok, amelyekre jó munkaszervezés és fejlett betanítás jellemző, és ezekben néha a magyarok is örülnek, hogy a vendégmunkások miatt javulnak az eredmények, esetleg a bérek is.

A másik oldalon ott vannak a jellemzően közepes méretű cégek, amelyek csak a kulimunkákra vennének fel minél olcsóbb munkaerőt, és az alacsony hozzáadott értékű munkából nem is tudnak kigazdálkodni versenyképes béreket. Ezek a cégek sokszor szembesülnek az említett problémával, hogy a vendégmunkások hamar más foglalkoztató után néznek, ez pedig a nem versenyképes bérek mellett nem is csoda.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy még az ázsiai vendégmunkások között is sokszor hatalmas különbségek vannak. Jelenleg több ázsiai országból is hoznak be munkásokat könnyített eljárással, jelentős részüket munkaerő-kölcsönzőkön keresztül. Bogdanovits szerint a legfontosabb négy kiinduló ország ma Vietnám, a Fülöp-szigetek, Mongólia és Kazahsztán, a piac pedig a jövőben is rájuk fog fókuszálni.

Ezek közül a legjobban a vietnámiakat keresik, akik általában kiváló munkabírásúak, szorgalmasak, és az ország aránylag színvonalas oktatási rendszere miatt könnyű őket betanítani bonyolultabb munkákra is. Másrészről viszont ők a legtájékozottabbak is, sokszor tisztában vannak a jogszabályokkal és az európai bérekkel, így őket a legnagyobb munkaadói feladat hosszú távon megtartani. Ez elsősorban a megfelelő bérezést jelenti, a munkakörülmények és szállások európai összehasonlításban sem tekinthetők rossznak Magyarországon.

Szintén jó munkaerőnek tartják sokan a filippínókat. Az ország nemcsak támogatja, de maga szervezi a vendégmunkások kivándorlását, akik ráadásul általában jól beszélnek angolul. Azonban az ő behozataluk a legdrágább, és közülük is sokan szeretnek továbbállni Nyugatra.

Más a helyzet a relatív gyenge oktatási rendszerrel működő közép-ázsiai országokkal. A mongolok és a kazahok a legtöbbször alacsonyan képzettek, nem beszélnek angolul, így gyakran csak egyszerű munkafázisokra lehet őket betanítani. A tájékozottságuk és ennek megfelelően a bérigényük is elég alacsony, ami miatt sokan mégis szeretik őket alkalmazni.

Nem súrlódásmentes az együttműködés

Nem a bérek jelentik az egyetlen konfliktusforrást a munkaadók, a magyar munkavállalók és a vendégmunkások közötti háromszögben. Miközben a magyar kormány 2015 óta folytat gyűlöletkampányt a más kultúrájúakkal, és kifejezetten a gazdasági bevándorlókkal szemben, suttyomban egyre tágabbra nyitja előttük Magyarország kapuit. Az ellentét feloldása a hétköznapokban nem könnyű, így többfajta probléma is gyakran előfordul.

Beszélgetőpartnereink szerint például ott vannak a balhés arcok: a szerb és ukrán vendégmunkások között sokan szeretnek inni, és ők nem is mind érzik, hogy hálásnak kellene lenniük azért, amiért az országban dolgozhatnak. Ez főleg a szálláshelyek környékén gyakran konfliktusokat okoz a lakossággal, a munkahelyen pedig a magyar munkásokkal.

Megkérdeztük erről a vendégmunkások helyzetét jól ismerő László Zoltánt, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökét. Szerinte a háború kitörése óta nem egy eset volt, amikor ukránok Putyin-párti magyar vagy szerb munkavállalókkal verekedtek össze azon, ki kinek szurkol a háborúban.

Ezen kívül a rasszizmus sem elhanyagolható probléma. Hét év bevándorlásellenes politizálás után talán nem csoda, hogy a muszlim vendégmunkásokat sokan az első pillanattól ellenségként kezelik, de a kirekesztés általában minden színes bőrűt megtalál. Az utóbbi években vidéken nem egy településen tört már ki azonnal pánik, amikor a helyiek külföldiekkel találkoztak, januárban éppen Hajdúnánáson történt ilyen.

A rasszizmuson kívül ugyanakkor természetesen vannak kulturális különbségek is. Egy nekünk nyilatkozó munkaadó szerint ilyen, amikor közép-ázsiai munkavállalóknak el kell magyarázni az angol vécé használatát, vagy amikor meg kell tanítani az Európában szokásos együttélési normákra. Az is idegesíti a magyar munkásokat, ha a muszlim dolgozók munka közben imádkozni kezdenek, annak ellenére, hogy a legtöbb esetben összességében nem dolgoznak kevesebbet a külföldiek.

A kulturális különbségek persze néha a másik irányba is zavarók tudnak lenni. Bogdanovits szerint például a nagyvárosi vietnámiak gyakran rendkívül kulturáltak és divatosak, egy magyar vidéki ipartelepre megérkezve pedig sokszor a világ végén érzik magukat. Így abban, hogy közülük néhányan továbbállnak a fővárosba vagy Nyugat-Európába, néha nemcsak a béreknek van szerepük, de annak is, hogy nem találnak megfelelő kikapcsolódási lehetőségeket az ipartelepek környékén.

Ott van emellett a munkakultúra különbsége is. Ázsiában a legtöbben heti hat nap, napi 10-12 órában dolgoznak, és valami hasonlót képzelnek el Magyarországról. Ennek megfelelően nem értik, az ugyanannyit kereső magyarok miért nem túlóráznak, miért csinálnak a félórásból egyórás ebédszünetet, és miért járnak ki állandóan cigarettázni. Míg tehát a magyar munkaadók egy része minél jobban ki akarná használni ázsiai munkavállalóit, ők néha lustának tartják magyar kollégáikat.

És végül a kihasználás és a túldolgoztatás jelensége sem hagyható szó nélkül. A vendégmunkások egy része ugyanis (főleg Közép-Ázsiából) nincs tisztában sem a magyar munkajogokkal, sem azzal, hogyan tudna fellépni munkaadóival szemben. Így előfordul a törvénybe ütköző túlóráztatás, vagy az is, hogy a munkaadók szerződésbontással fenyegetve több évig nem engedik hazautazni dolgozóikat.

Ez utóbbi László Zoltán szerint is jelentős probléma. Ő arról az esetről is beszélt nekünk, amikor egy mongol nő 2-3 héttel a gyereke születése után szállt repülőre, és jött ki Magyarországra dolgozni, majd 3 évig nem tudott hazamenni a családhoz. Az őt foglalkoztató cég széttárta a karját, hogy ők bizony kiadták volna az évi 14 nap egyben kivehető szabadságot, a mongol asszonynak azonban olyan drága lett volna a repülőgép, hogy ilyen kevés időre nem akart hazamenni. Fizetés nélküli szabadságot a magyar munkaadó három évig nem volt hajlandó kiadni.

A város, amelyben az ukránok az indiaiaknak adták a kilincset

Azért, hogy közelebbről is megvizsgálhassuk a fent részletezett jelenségeket és problémákat, kiválasztottunk egy magyarországi várost, amelyben régóta téma a külföldi vendégmunkások jelenléte. Esztergomban van a kétezres években az egyik legnagyobb hazai gyárnak számító Suzuki, valamint a környéken számos autó- és gépipari beszállító is üzemel.

A munkaerőhiány problémáját a béremeléseken kívül az esztergomi Suzuki is részben külföldi munkavállalók alkalmazásával igyekszik orvosolni. A cég a Telex kérdésére elmondta: a munkaerőhiány 2015 óta érinti őket, azóta (mások szerint kiemelten 2019 óta) folyamatosak a béremelések. (A Suzukiban lezajló bérharcról nemrég részletesebben is írtunk, a cikk itt olvasható.)

A Suzuki a kétezres években az egyik legnagyobb magyar munkaadó volt, jelenleg közel 3000 belsős munkatársuk van, illetve dolgozik még a gyárban kölcsönzött munkaerő is. A cég 2018 és 2020 között közel száz kölcsönzött állomány ukrán vendégmunkással igyekezett feltölteni a sorait, 2020 első felében azonban őket elküldték az esztergomi gyárból.

Külső forrásaink szerint az európai uniós munkavállalói engedélyekkel a zsebükben azonnal Nyugat-Európa felé vették az irányt. Erre reagálhatott a cég azzal, hogy 2021 őszétől Ázsiából igyekeztek munkaerőt szerezni. Tájékoztatásuk szerint idén augusztusban a 25 japán kiküldöttön kívül 137 indiai vendégmunkás dolgozott a gyárban, utóbbiak határozott idejű szerződéssel, de ugyanannyi pénzért, mint az azonos munkakörben dolgozó magyar munkavállalók.

Egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó beszélgetőpartnerünk szerint a Suzuki indiai toborzása egyébként a vendégmunkások alkalmazásának egyik sikeres modellje. A Suzuki ugyanis nem közvetítőkön keresztül, hanem a cég indiai infrastruktúráját használva kezdte meg a toborzást, a munkások kiválasztását pedig a kiutazott magyar menedzsment végezte helyben. A cég ráadásul külön integrációs programot is indított, ami miatt a kommunikáció és a betanítás is jóval könnyebben zajlott.

Ennyi, azonos országból származó vendégmunkás viszont már feltűnő lehet egy Esztergom méretű városban, ezért igyekeztünk körbekérdezni, hogy állnak hozzájuk a helyiek. A Suzuki nem tud a munkások közötti etnikai konfliktusokról, szerintük az indiaiakkal kifejezetten jól kijönnek a magyarok, van példa arra is, hogy együtt mennek a Balatonra nyaralni.

Az esztergomiak egy része szerint ugyanakkor az ukránokkal nem mindig volt felhőtlen az együttműködés. Kiss László valamikori suzukis szakszervezetis májusban például arról beszélt: a korábban ott dolgozó ukránok gyakran ittak, hangoskodtak, balhéztak a városban, ezért nem szerették őket. Az indaiak szerinte ugyanakkor dolgos, jámbor emberek, nem tud velük kapcsolatos ellentétről.

Ezt erősítette meg nekünk egy, a neve elhallgatását kérő helyi ellenzéki politikus is, aki szerint a városban dolgozó ukránokat sokszor a környező falvakban szállásolták el, ahol nem egy rendőrségi ügyük volt. Az indiaiakról hasonlót ugyanakkor ő sem hallott. A vendégmunkások jelenlétének másik oldaláról beszélt a Telexnek Lantos János, a Mi Hazánk esztergomi politikusa, szerinte a Suzuki számos alvállalkozója is külföldi vendégmunkásokat alkalmaz, ezzel pedig ellehetetlenítik a béremelést a régióban.

Más beszélgetőpartnereink ezzel szemben tagadták, hogy az ukránokkal különösebb probléma lett volna a városban. Van, aki szerint a főleg Kelet-Magyarországból érkező, munkásszállókon lakó, vagy lakásokban 6-8-asával elszállásolt munkások is többször ellentétbe kerültek az esztergomiakkal.

Hasonlóan gondolja Cserép János esztergomi önkormányzati képviselő is, aki 2019-ben az ellenzék polgármester-jelöltje volt a városban. Szerinte a külföldiekkel nincsen több probléma, mint a korábban az országon belülről érkező vendégmunkásokkal, de sajnos mivel a Suzuki elsősorban alacsony hozzáadott értékű munkakörökbe toboroz, nem az érkezők hibája, hogy nem tudnak tökéletesen beilleszkedni. Cserép szerint egyébként félő, hogy az ősszel várható recesszió idején számos munkahely megszűnhet Esztergomban, a vendégmunkások egy részének pedig nem lesz hova hazamennie dolgozni.

A tapasztalatok nem különbözők máshol sem. A legtöbb beszélgetőpartnerünk egyetértett abban, hogy Esztergom példája tipikusnak mondható. Óriási konfliktusok ugyanis sehol nincsenek, a probléma pedig még mindig sokkal inkább a hatalmas fluktuációval, és a bérekről szóló nagyon különböző elképzelésekkel van.

Nyögvenyelősen megy, de nincs alternatívája a vendégmunkásoknak

A Magyarországon dolgozó külföldi vendégmunkások helyzetét vizsgálva kiderül: foglalkoztatásuk közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek azt a kormányzat, vagy akár a piaci szereplők egy része korábban elképzelte. Az európai munkaerőpiacok egy részének megnyitásával ugyanis Magyarország egy olyan bérverseny részese, amelyben az egyik leggyengébb ajánlónak számít.

Ezzel együtt vannak olyan szereplők, amelyeknél a vendégmunkások foglalkoztatása kifejezetten sikeres. Ezek a nagy hozzáadott értékű, profi munkaszervezésű cégek, amelyek sokszor globálisan is versenyképes béreket tudnak ajánlani. Az alacsonyabb termelékenységű, kisebb béreket kigazdálkodni képes vállalatok azonban gyakran szembesülnek azzal, hogy a vendégmunkások az első felmerülő lehetőségre le is lépnek.

Összességében tehát kijelenthető, hogy kormányzati könnyítések ide vagy oda, a vendégmunkások behozatala közel sem fogja megoldani az évek óta jelenlévő munkaerőhiány problémáját. Ha pedig a forint olyan tempóban értéktelenedik el a dollárhoz képest, ahogy az az elmúlt hónapokban tapasztalható volt, akkor külföldieket foglalkoztatók rövidesen csak még rosszabb helyzetbe kerülhetnek. Ezzel viszont kell majd valamit kezdeni: Magyarországnak ugyanis nem nagyon van más választása a munkaerőhiány leküzdésére, mint a vendégmunkások alkalmazása.