Sör, kolbász, Trianon: megnéztük a Mi Hazánk majálisát a Hajógyári-szigeten

2022. május 1. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

Pónilovakkal, ugrálóvárral és „Szabadságot Budaházynak” feliratú pólókkal ünnepelte a frissen parlamentbe jutott Mi Hazánk mozgalom a munka ünnepét. Az Óbudai-szigeten megrendezett eseményen a nap folyamán pár ezren fordultak meg, a több gyerekkel érkezett családoktól a hippiruhás vendégeken keresztül a „Munka szabaddá tesz”-pólós nácikig nagyon sokféle ember jelent meg.

Az egész napos gyermekprogramokon kívül a főszínpadon szakszervezeti beszélgetés, Toroczkai-beszéd és Fekete László-féle erőmutatvány is volt. Az érdeklődők nagy része főleg a gyerekjátékok és a büféstandok körül csoportosult, de Toroczkai és Kisberk Szabolcs beszélgetésére több százan gyűltek össze a színpad előtt.

A parlamenti pártok közül idén egyedüliként a Mi Hazánk vette annyira komolyan a munka ünnepét, hogy nyilvános majálist szervezzen. A párt pedig annyira fontosnak tartotta a szocialista Második Internacionálé által alapított ünnepet, hogy az egyik fő programpontjuk egy három szakszervezeti vezetővel megtartott beszélgetés volt a munkajogokról.

Fotó: Előd Fruzsina / Telex Fotó: Előd Fruzsina / Telex
Fotó: Előd Fruzsina / Telex
Fotó: Előd Fruzsina / Telex

Mi van a munkásokkal a munka ünnepén?

A szakszervezeti kerekasztal-beszélgetésén Radics Csaba, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke leszögezte, hogy ő egyébként nem jobboldali, és azt szeretné, ha a szakszervezetek ügye nem politikai oldalválasztásról szólna. Az utóbbi időben a legfontosabb eset szerinte a makói Continental gyár elbocsátási hulláma volt, aminél minden politikai oldaltól, de elsősorban a baloldaltól is segítséget várt volna el. Szerinte viszont sem az összefogott ellenzéki pártok, sem az ő szakszervezetük fölött álló Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSz) nem állt ki mellettük. Hozzátette, hogy a VDSz egyébként sem csinál semmit, csak eladja a szakszervezeti ingatlanokat.

Radics szerint az elbocsátáskor két helyről kaptak segítséget. Az egyik a Mi Hazánk volt, ami félsávos útlezárást is szervezett tiltakozásul. A másik, aki sokat tett értük, Lázár János fideszes politikus volt, aki a kormánynál és a Continental vezetésénél is lobbizott az elbocsátások ellen.

Kiss László, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy a rossz munkakörülmények mellett a külföldi munkavállalók is gondot jelentenek. A Suzuki-gyárban korábban több száz ukrán dolgozott, de ők szerinte abban a pillanatban továbbálltak Nyugat-Európába, amikor megkapták az európai munkavállalási engedélyt.

Az ő távozásuk után a gyár vezetése nem magyarokkal akarta megoldani a munkaerőhiányt, hanem háromszáz indiait hoztak a városba. Kiss szerint az esztergomiak nem szerették a városban melegítőben flangáló ukránokat, de az indiaiakkal semmi bajuk nincsen. Ők ugyanis a szakszervezeti vezető tapasztalatai szerint dolgos, jámbor emberek.

Toroczkai László Kisberk Szabolccsal beszélget – Fotó: Weiler Vilmos / Telex
Toroczkai László Kisberk Szabolccsal beszélget – Fotó: Weiler Vilmos / Telex

Mit akar a Mi Hazánk a parlamentben?

A rendezvényen hoppmesterként besegítő Novák Előd a következő programpont felkonferálásakor kiemelte, hogy szerinte „csak a Mi Hazánk maradt a gáton”. Ezt arra utalva tette, hogy régen a Fidesz, az SZDSZ, de a MIÉP és a Jobbik is a Hajógyári-szigeten tartotta a majálisát, és mostanra már csak ők maradtak.

Toroczkai László, a párt frakcióvezetője ezután Kisberk Szabolccsal, valamikori Hír TV-s újságíróval beszélgetett a Mi Hazánk és az ország helyzetéről. Toroczkai nem csak a saját politikai pályafutásáról árult el érdekes részleteket, de a világ helyzetéről és a háttérhatalom működéséről is megvilágító erejű gondolatokat osztott meg a közönséggel. A beszélgetésben nem finomkodott, néhány perc elteltével rögtön ki is mondta, hogy számára

hobbi migránsokra vadászni, és annál sokkal megterhelőbb angolul nyilatkozni a külföldi médiának.

Az aktuális politikai helyzetről szólva Toroczkai elmondta, hogy ő soha nem akart országos politikus lenni. 2016-ban is éppen egy zarándoklaton vett részt, amikor Vona Gábor hívogatni kezdte, hogy lépjen be a Jobbikba és vállalja el a párt alelnöki tisztségét. Akkor ő háromszor kosarazta ki Vonát, de végül kötélnek állt, és így Ásotthalom vezetése mellett az országos politikába is belekeveredett.

A parlamenti bizottságok tisztségeinek elosztásáról Toroczkai azt mondta, hiába van ugyanannyi képviselője a Párbeszédnek is a parlamentben, mint nekik, ő nem tárgyal velük egyenlő félként, mert nem önállóan indultak el a választásokon. Ő személyesen a Dél-Alföldet ismeri legjobban Magyarországon belül, ebben a régióban pedig szerinte a Fideszen kívül csak a Mi Hazánknak és a DK-nak vannak alapszervezetei. A többi pártot emiatt nem tudja komolyan venni.

Az Egységben Magyarországért pártszövetség választási vereségét szerinte csak Ungár Péter és Donáth Anna értékelték helyesen, akik azt mondták, ők az elitnek kampányoltak, nem a népnek. Ungárról amúgy az a véleménye, hogy „egy igazi homoszexuális belpesti milliárdoscsemete, aki soha a büdös életben nem fog eljutni a vidéki emberekhez.” Az ellenzék programja Toroczkai szerint leginkább a nyugati „woke kultúra” terjesztése Magyarországon, aminek lényege, hogy „ki kell irtani a fehér embert és meg kell szüntetni a nőt és a férfit.”

Az orosz-ukrán háborúról Toroczkainak az jutott eszébe, hogy szerinte Zelenszkij egy színész, akit nagyon idegesítő nézni. Szerinte a Fidesz főleg a háború miatt nyerte meg a választást, mert a magyarok semmiképpen nem akarnak Ukrajna oldalán beszállni a harcokba. Szerinte addig, amíg Kárpátalján a magyarok jogait nem tartják tiszteletben, az ukránoknak nincs joguk követelőzni. Azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna intenzívebb segítséget kérne Magyarországról a harcok folytatásához, Toroczkainak az a véleménye, hogy

„Zelenszkij menjen a francba”.

A beszélgetés egy pontján Kisberk feltette a kérdést, hogy egyáltalán mi értelme beülni a parlamentbe, ha a Fidesz-KDNP-s többség amúgy sem szavaz meg egy ellenzéki javaslatot sem. Toroczkai szerint a kormánypártok eddig is szinte minden javaslatukat ellopták, ilyen volt a Szerbia felé épített határkerítés és a mostani „gyermekvédelmi” törvény is.

A Mi Hazánk frakcióvezetője ezen kívül a következőket is szeretné:

  • Deportálni kell a migránsokat, mint ahogy a dánok csinálják
  • Egyéni kegyelmet követelnek Budaházy Györgynek
  • Alkotmányozó nemzetgyűlést hoznának létre, mert szerintük 1949 óta nincs legitim alaptörvény
  • Követelik a trianoni határok felülvizsgálatát
  • Valamint azt, hogy „védjék meg a fehér embert!”
Csendőrruhás ünneplők a Mi Hazánk majálisán – Fotó: Weiler Vilmos / Telex
Csendőrruhás ünneplők a Mi Hazánk majálisán – Fotó: Weiler Vilmos / Telex

Toroczkai gondolatai a társadalomról és a gazdaságról

Toroczkai mindehhez hozzátette, hogy a világot az Új Világrend irányítja, az ő művük volt a koronavírus és az orosz-ukrán háború is. A következő csapásuk szerinte az élelmiszerválság lesz, ezért lenne nagyon fontos a magyar élelmiszergyártás nemzeti kézbe vétele. Ha ez nem történik meg, szerinte a magyarok éhezni fognak.

Toroczkai Lászlótól egyébként meglehetősen liberális és baloldali gondolatok is elhangzottak. Azzal kapcsolatban, hogy az LMBTQ-ügyek iránt régóta érdeklődő Novák Előd idén is lefoglalta az Andrássy-utat a Pride elől, elmondta, hogy ez egy fontos szimbolikus lépés a deviánsok elleni harcban. A sátáni LMBTQ-lobbi szerinte destabilizálni akarja a társadalmat, de egyébként

„homoszexualitás az ókorban és a középkorban is létezett, a melegek pedig nyugodtan éljenek, ahogy akarnak”.

A hallgatóság kérdéseire a Mi Hazánk frakcióvezetője elmondta, hogy a képviselői irodaházban Kádár János dolgozószobáját kapta, de Apáti István javaslatára egy pappal fogja elüldöztetni a helyiség rossz kisugárzását. A gazdaság működéséről az Toroczkai véleménye, hogy a fő probléma a „nemzetközi pénzügyi körök” tevékenysége, ők irányítanak a háttérből minden gazdasági és politikai folyamatot.

Fekete László erőművész – Fotó: Előd Fruzsina / Telex
Fekete László erőművész – Fotó: Előd Fruzsina / Telex

Sör, virsli, napsütés

A beszélgetés után Fekete László erőművész mutatványai következtek. Fekete először megtapsoltatta magát, amiért évtizedekkel korábban 232 kilós kőtömböket tudott felemelni, majd a vendégeket oktatta arról, milyen technikával lehet leghatékonyabban súlyt emelni. Műsorának visszatérő eleme volt a „kokszos” erőművészek kritizálása, mondván, ő minden versenye előtt csak sonkát és hagymát evett.

Délután háromtól kezdett el zenélni a P. Mobil, addigra több ezresre duzzadt a réten összegyűlt tömeg. A kolbászos standoknál hosszú sorok alakultak ki, a pónilovagoltatás előtt pedig több tucat gyermekes család várta a sorra kerülését. A lufikkal és „Szabadságot Budaházynak!”-feliratú pólókkal felszerelt ünneplők aztán öttől a Romantikus Erőszak-koncerten búcsúztatták a munkások és munkajogok ünnepét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!