Most akkor pontosan méri a KSH az inflációt, vagy sem?

Legfontosabb

2022. június 01. – 14:09

frissítve

Most akkor pontosan méri a KSH az inflációt, vagy sem?
Illusztráció: Török Virág / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy felmérés szerint a magyarok több mint 20 százalékosnak érzik, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a 10 százalékot sem éri el a pénzromlás üteme. Mi magyarázhat ekkora eltérést, miért nehezíti meg az infláció számítását, hogy túl sokfajta mobiltelefonból válogathatunk, és hogyan lehetne ezt jobban csinálni? Körüljártuk.

Száz évvel ezelőtt egy méter egy méter volt, egy dollár egy dollárt ért, egy liter víz pedig egy kilót nyomott. Amit ma egy méternek, vagy egy kilónak mérünk, az megegyezik az 1922-ben mért méterrel és kilóval. De egy dollár már csak töredékét éri az egy évszázaddal ezelőtti dollárnak. És ez az összes nemzetgazdaságban használt pénzre igaz.

Egy piacgazdaságban az áruk és szolgáltatások ára szüntelenül változik, egyesek felmennek, mások lemennek. Inflációról akkor beszélünk, ha nemcsak egyvalaminek az ára emelkedik meg, hanem sokféle árué és szolgáltatásé.

A pénzromlásról nagyon röviden

Az inflációt mindig adott időtávon nézzük, vagyis mindig egy viszonylagos értékkel van meghatározva, ezért nagyon fontos, hogy mi az úgynevezett bázispont, amihez képest nézzük az árak változását. Például ha megjelenik az a májusi statisztikai adat, miszerint 10 százalékos az éves infláció, akkor az azt jelenti, hogy azokhoz a dolgokhoz, amelyek megvásárlásához 2021 májusában 1000 forint kellett, idén májusban már 1100 forintra lesz szükség.

A két szám közötti különbség mutatja meg a pénz vásárlóerejét vagy reálértékét. A 2021. májusi 1000 forint reálértéke megegyezik a 2022. májusi 1100 forint reálértékével, hiába van nominálisan, vagyis számszerűen 100 forint különbség a kettő között.

És itt kezdődnek a problémák

Az infláció létezését senki nem tagadja, mondjuk, az olyan lenne, mint azt mondani, hogy a Föld nem gömbölyű. Vagyis izé, még olyanabb, mert inflációtagadók tényleg nem léteznek.

Ettől függetlenül folyamatos szakmai vita kíséri az inflációt, ugyanis hiába van egyetértés arról, hogy létezik, nem igazán tudjuk egzakt, pontos módszertannal megállapítani, hogy mennyi, mekkora a pénzromlás üteme. Ezek a szakmai viták általában a statisztikai folyóiratokban zajlanak, de egy olyan, jelentős áremelkedéssel járó világgazdasági helyzetben, mint amiben most vagyunk, ezek a viták valamilyen formában képesek átlépni a szélesebb közvélemény ingerküszöbét is.

A Telexen is megírtuk, hogy amikor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a havi inflációs jelentését, miszerint 9,5 százalékos volt az infláció, mindössze két nappal később kiadott egy újabb közleményt, amiben azt magyarázza, hogy miért érezzük úgy, hogy valójában ennél sokkal nagyobb mértékben drágult az élet. Erre azért lehetett szükség, mert – hiába olyan magas ez a 9,5 százalékra mért infláció, amit 21 éve nem látott a magyar lakosság – nagyon kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy a GKI felmérése szerint az emberek 22 százalékos drágulást érzékelnek.

A Telexen az elmúlt hetekben cikksorozatban jártuk körül az infláció kérdését, illetve annak a hazai élelmiszerek áraira gyakorolt hatását. A sorozat első részében a Lidl decemberi és májusi árait hasonlítottuk össze – öt hónap alatt 20 százalékos emelkedés jött ki –, második részében pedig a Spar tavalyi és idei húsvéti akcióit – itt 10-15 százalékos emelkedést tapasztaltunk. A harmadik részben a Tesco elmúlt éves árváltozásait néztük meg hónapról hónapra, amiből kiderült, hogy szeptemberben és januárban két hullámban kezdtek el drágulni az élelmiszerek, majd foglalkoztunk azzal is, hogy érdemes-e a magyarországi áremelkedések miatt itthoni helyett ausztriai Lidlben bevásárolni (alapvetően nem). Kiderült azt is, hogy míg a benzin a román–magyar határon innen, addig a bevásárlás inkább már Romániában olcsóbb.

A KSH a fent említett közleménye alapvetően a GKI közlésére reagált, ebben hozták elő azt az érvelést, miszerint „pszichológiai tényezők” vannak amögött, hogy az emberek magasabbnak érzékelik az inflációt, mint amekkora valójában (vagyis a KSH szerint). Azt írták, abban, hogy

  • magasabbnak érezzük az inflációt, annak is szerepe lehet, hogy „az egyén a gyakrabban, akár napi szinten vásárolt termékek, például élelmiszerek árváltozását (…) a valósnál nagyobb súllyal veszi figyelembe az értékelt inflációjának kialakítása során”. Miután az emberek valóban gyakrabban vásárolnak, mondjuk, kenyeret, ami 29,5 százalékkal drágult egy év alatt, mint például számítógépet, ami csak 0,5 százalékkal, a KSH szerint nem meglepő, „hogy az érzékelt infláció és az árváltozást objektíven mérő hivatalos fogyasztóiár-index közötti különbség emelkedett az elmúlt hónapokban”.
  • Ráadásul a „negatív emlékek mélyebben rögzülnek” bennünk, illetve attól is túlbecsülhetjük az inflációt, hogy „az egyén nemcsak a saját tapasztalataira hagyatkozik, hanem külső források is befolyásolják (média, másoktól hallott hírek)”, ami „öngerjesztő módon további torzítást eredményezhet az érzékelt inflációban”.

Ebből a logikából az is következik, hogy ez a cikk is okozója annak, hogy magasabbnak érezzük az inflációt, úgyhogy szeretnénk rögtön elnézést is kérni minden olvasónktól és minden statisztikustól. Ugyanakkor az is nyíltan ki van mondva a KSH reakció-közleményében, hogy a hivatalos fogyasztóiár-index objektívan méri az inflációt.

De ez azért nem teljesen igaz, az infláció mérésének története sosem volt mentes a szakmai vitáktól.

Az első inflációs jelentést az az amerikai, szövetségi Munkaügyi Hivatal adta ki, amelyet 1884-ben azért hoztak létre, hogy „információkat gyűjt[sön] a munkáról, a tőkéhez való viszonyáról, munkaidőről, a dolgozó férfiak és nők fizetéséről, és az anyagi, társadalmi, szellemi és erkölcsi jólétük előmozdításához szükséges eszközökről”. A modern fogyasztóiár-index amerikai előfutára egy 1919-es tudományos közlemény, ami még csak 32 ipari központot érintett, de már megjelent benne több termék árának alakulása egészen 1913-tól kezdődően. A teljes Egyesült Államokra vonatkozó inflációs mérést 1921-ben adták ki, az első nemzetközi szabvány pedig 1925-ben jelent meg.

A fogyasztóiár-index és az infláció nem is ugyanaz?

David Ranson talán a leghíresebb amerikai közgazdász, aki rendszeresen megkérdőjelezi a hivatalos fogyasztóiár-index használhatóságát az infláció mutatójaként. Ranson véleménye az, hogy a fogyasztóiár-index az inflációnak egy meglehetősen késleltetett mutatója, és nem jó mutatója a mindenkori, aktuális inflációnak. Ranson szerint a nyersanyagok árának emelkedése gyorsabban jelzi az inflációt, mivel az infláció kezdetben befolyásolja a nyersanyagárakat, és több évbe telhet, mire ez az áremelkedés átjárja a gazdaságot, és megjelenik a fogyasztóiár-indexben.

És önmagában az is problémás, hogy mi alapján jelölünk ki egy „átlagos fogyasztói kosarat”. Mit eszik, hogyan öltözik, mivel közlekedik, hogyan szórakozik Az Átlagember?

Ranson szerint a fogyasztóiár-index egyik súlyos problémája az is, hogy az egyes áruk és szolgáltatások csoportjaihoz tartozó súlyozást képtelenség olyan gyakorisággal változtatni, amilyen gyorsasággal a fogyasztók reagálnak az áremelkedésre – ami gyakorlatilag azonnal megtörténik. A vásárlók ugyanis az áremelkedések hatására csökkentik megélhetési költségeiket azáltal, hogy több olyan terméket vásárolnak, amelyek relatív ára csökkent, és kevesebb olyan terméket, amelynek relatív ára nőtt, a fogyasztóiár-index nem mutatja a megélhetési költségek csökkenését.

A statisztikai hivatalokban kijelölt „átlagos fogyasztói kosár” kiszámításához adatokat gyűjtő kormányzati ellenőrök nem tudják nyomon követni mindazokat az akciókat és kedvezményeket, amelyek alapján a fogyasztók milliói megválasztják, hogy mit, mikor, milyen mennyiségben vásárolnak. Emiatt a fogyasztóiár-index csak nagy késéssel tükrözi az inflációs folyamatokat, és mesterségesen sima pályát rajzol az inflációs rátának.

De ha ennyire problémás az infláció mérése, akkor ki kellene dobni az egészet a kukába? Dehogy.

Egyrészt a statisztikai hivatalok részben reagáltak a kritikákra az elmúlt években, évtizedekben. A KSH is minden évben kisebb-nagyobb mértékben változtatja a fogyasztóiár-index számításához használt inflációs kosarát. (Az inflációs kosárban 140 áru- és szolgáltatáscsoport található, ezekhez rendel súlyokat rendel a hivatal.)

Haladni a korral

A G7 kérdésére a statisztikai hivatal elmondta például, hogy az elmúlt két évtizedben a fogyasztói szokások milyen változásait építette be a fogyasztói kosár alakításába: ruházati cikkekre például arányaiban egyre kevesebbet költünk, illetve a rezsicsökkentés óta a közművekkel kapcsolatos kiadások aránya is visszaszorult, ezért ezek a költségek az inflációs jelentésekben is kisebb súllyal jelentkeznek.

Ráadásul a KSH mér különböző fogyasztói csoportokra különböző inflációs értékeket is. Kormányrendelet alapján a Központi Statisztikai Hivatal 2002 januárjától külön nyugdíjas fogyasztóiár-indexet számít és publikál. Az általános és a nyugdíjasokra számított fogyasztóiár-index eltérésének alapja a fogyasztási szerkezetben levő különbség, ami alatt azt kell érteni, hogy a nyugdíjasok a huszonéveseknél többet költenek gyógyszerre, de kevesebbet járnak koncertre.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

Az átlag- és a nyugdíjas infláció közötti különbség miatt korrigálni is szokták év közben az egyébként inflációkövető nyugdíjakat. A KSH idén is közzéteszi majd szeptemberben a lehetséges novemberi korrekciós emelés pontos százalékos értékét a 2022. január–augusztus hónapokban mért nyugdíjas fogyasztói kosarat érintő inflációs adatok tükrében.

Azt is fontos kiemelni, hogy

hiába éri mindenféle szakmai kritika a KSH inflációs számait, az infláció tendenciájáról, magáról a trendről pontos képet kapunk,

ha az adatokat hosszabb távon nézzük, és KSH-adatot hasonlítunk össze korábbi KSH-adattal. Igaz, ettől még az a kritika fennáll, hogy ez csak egy utólagos és nagyon elnagyolt, valójában nem létező átlagfogyasztóra beállított mérőszámot ad ki.

Az is fontos, hogy mit érzékel a lakosság

A GKI az Európai Bizottság számára végzett reprezentatív felmérésében havi rendszerességgel felméri a lakosság körében a következő 12 hónapra várt fogyasztói áremelkedést. Ez tér el jelentős – és egyre inkább emelkedő – mértékben a KSH inflációs jelentésében található számoktól.

Ez a felmérés nem kizárólag azért érdekes, mert jóval nagyobb inflációs érzetet mutat, mint a hivatalos adat, hanem azért, mert az, hogy mit éreznek az emberek, befolyásolja a viselkedésüket, így a lakosság által érzékelt infláció alakulásának fontos tovagyűrűző hatása van a gazdaságban. Ha az emberek a hivatalosnál jóval magasabb áremelkedést érzékelnek, arra reagálni próbálnak: nagyobb fizetést/nyugdíjat/ szociális juttatást akarnak, hogy a vásárlóerejük ne csökkenjen, illetve nagyobb hozamot várnak el a befektetéseikért. Az előbbi esetben az inflációt követő, azt kissé meghaladó keresetemelkedést is kevésnek érzik (miközben a statisztikai jelentős reálbér-növekedést jelez), az előbbi pedig kihatással lehet a bankbetéti és az állampapírpiacra is (az adott hozamok mellett csökken/stagnál a befektetési hajlandóság).

Ezért is különös, hogy a KSH miért érezte úgy, hogy ki kell adnia egy közleményt arról, hogy „a GKI Gazdaságkutató Zrt. azt a látszatot keltette, mintha a szubjektív érzékelés pontosabb képet adna a tényeknél”. Erről megkérdeztük a GKI részéről Molnár Lászlót, aki szerint a KSH-nál „rettegnek bármiféle kritikai megjegyzéstől,

gondolom, ki van nekik adva, hogy mindenre reagálni kell, ami a szakmai renoméjukat csorbíthatja”.

Molnár szerint egyáltalán nem az volt a céljuk, hogy a hivatalos statisztikák hitelességét megkérdőjelezzék, ezért nem gondolja, hogy a GKI felmérését ugyanúgy kellene kezelni, mint amikor egy ellenzéki képviselő arról beszél a parlamentben, hogy adatokat hamisít a KSH. Ilyenről szó sincs, mondja, viszont van egy szakmai vita, és rendelkezésre állnak olyan módszerek, amik pontosabb képet adnak az infláció alakulásáról.

A GKI kutatója szerint például elég nagy torzítást eredményezhet, hogy a hivatalos fogyasztói kosár összeállításakor milyen mobiltelefont választanak ki a mobiltelefonok általános reprezentánsának – vagyis hogy a megvásárolható negyven készülékből melyiket jelölik ki Az Átlagos Mobiltelefonnak. „Amikor ezt a reprezentánsos módszert kitalálták sok évtizede, akkor még nem volt akkora termékpaletta, nem volt ritka, hogy egy-egy termékből egy-egy típus volt elérhető. Ma beküldenek valakit a hivatalból, hogy írja fel, hogy mennyibe kerül a tejföl, akkor azt látja majd, hogy van húszféle tejföl húsz különböző árral. Bármelyiket választja, az szükségszerű torzítást eredményez az inflációs adatban.”

Megfelel az elvárásoknak, de lehetne jobb

Molnár szerint erre egyébként van megoldás, hiszen ezen a téren is fejlődött a technológia, emiatt magáncégek ma már pontosabban mérik az inflációt, mint a kormányzati hivatalos statisztikai központok. „Lehet vásárolni olyan adatokat a magánszektorból, ami a nagykereskedelmi láncok mindegyikét nézi, vonalkód-katalógus alapján rendezi adatbázisba a termékek sokaságát, és nem hasraütésszerűen nézi valaki, hogy na, akkor ez a termékcsoport, most ez által az egy termék által lesz megmérve” – árulta el kérdésünkre.

Ez kiszűri azt a problémát is, amikor az ár nem változik, de a termék mennyisége igen – gondoljunk például arra a próbálkozásra, amikor a dobozos sört megpróbálták 4 decissé karcsúsítani. Ilyen adatfelvétel esetében nagy tömegű adat is van, emiatt sokkal pontosabb lesz a mérés akkor is, ha a statisztikai hivatal a lehető legkörültekintőbben elemzi a fogyasztói szokások alakulását, átgondoltan választja meg a termékcsoportok reprezentánsait, és mindent a lehető legtöbbeket érintő módon próbál súlyozni a fogyasztói kosárban. Egész egyszerűen: ez egy jobb, fejlettebb módszertan, mint amit száz évvel ezelőtt kitaláltak.

Ugyanakkor a GKI kutatója hozzátette, hogy ennek elmaradása nem KSH-sajátosság, ez a módszertani felülvizsgálat más országokban sem igazán történt meg, hiába ad pontosabb képet az áremelkedés mértékéről: „A magyar statisztikai hivatal az Eurostat elvárásainak megfelelően gyűjt és közöl adatokat, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne jobban csinálni.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!