Megmagyarázta a KSH, miért nem annyi az infláció, amennyinek az árak emelkedését érezzük

A statisztikai hivatal kedden tette közzé a legfrissebb inflációs jelentését, amely szerint tavaly április óta 9,5 százalékkal nőttek az árak. Ez egy havonta ismétlődő adatközlés, nincs benne semmi különös. Abban viszont igencsak van, hogy két nappal később, csütörtökön a KSH egy újabb közleményt adott ki, amelyben megmagyarázza: miért érezzük úgy, hogy valójában ennél sokkal nagyobb mértékben drágult az élet.

Mert bár ez 9,5 százalék is nagyon sok – legutóbb 21 évvel ezelőtt volt hasonló mértékű a pénzromlás –, nagyon kevésnek tűnik ahhoz képest,

• hogy a GKI egy szerdán publikált felmérése szerint milyen mértékű drágulást éreznek az emberek a boltokban: 22 százalékosat a 9,5 százalék helyett,
• és hogy lapunk két ár-összehasonlító cikke szerint milyen mértékben drágultak a Spar akciós újságjában szereplő termékek egy év alatt (10-15%-os átlag jött ki), illetve a Lidl bevásárlókosarunkban szereplő termékei kevesebb, mint öt hónap alatt: nagyjából 20 százalékkal.

A statisztikai hivatal csütörtöki közleménye a GKI-ra reagál, a kutatóintézetet azzal vádolva, hogy azt a látszatot kelti „mintha a szubjektív érzékelés pontosabb képet adna a tényeknél”. Ez azért különös, mert azt maga a KSH is elismeri: a GKI eleve közölte, hogy nem az inflációt mint tényszerű értéket vizsgálta, hanem az infláció érzékelését, és a felmérés nem tényeken (árfelírás, kérdőív), hanem érzékelésen alapszik, melyeket erősen torzíthatnak a közelmúlt eseményei.

Vagyis a közleményben a KSH érzésekkel vitatkozik úgy, hogy azokat tényekkel állítja szembe – mintha valakinek, aki fázik, azt válaszolná, hogy de hát a tény az, hogy 23 fok van. Csak ebben az adott esetben ez a tény az, hogy „a hivatalos statisztika ad pontos képet a teljes gazdaságot átlagosan jellemző árváltozásról, nem a szubjektív, egyénileg érzékelt infláció”.

A statisztikai hivatal közleménye ezután felsorolja, milyen „ismert és tudott pszichológiai tényezők” vannak, amelyek „tovább torzítják a személyesen érzékelt inflációt”. Ilyen például a negatív emlékek mélyebb rögzülése, vagy az, hogy „az egyén nemcsak a saját tapasztalataira hagyatkozik, hanem külső források is befolyásolják (média, másoktól hallott hírek)”, ami „öngerjesztő módon további torzítást eredményezhet az érzékelt inflációban”.

A KSH szerint abban, hogy magasabbnak érezzük az inflációt, annak is szerepe lehet, hogy „az egyén a gyakrabban, akár napi szinten vásárolt termékek, például élelmiszerek árváltozását (…) a valósnál nagyobb súllyal veszi figyelembe az értékelt inflációjának kialakítása során”. Miután az emberek valóban gyakrabban vásárolnak mondjuk kenyeret, ami 29,5 százalékkal drágult egy év alatt, mint például számítógépet, ami csak 0,5 százalékkal vagy pláne tankönyvet, ami olcsóbb lett, méghozzá majdnem 28 százalékkal, így végül

a KSH szerint sem meglepő, „hogy az érzékelt infláció és az árváltozást objektíven mérő hivatalos fogyasztóiár-index közötti különbség emelkedett az elmúlt hónapokban”.

A GKI azt is megemlítette a felmérése ismertetésekor, hogy az elmúlt négy évben a hivatalos és az érzékelt infláció különbsége havi átlagban meghaladta a 11 százalékpontot, ráadásul az olló folyamatos nyílik. A KSH ennek kapcsán megemlíti: a kutatóintézet téved, amikor ennek lehetséges okát abban látja, hogy a KSH nem megfelelően súlyozza a megfigyelt árakat. „A KSH 2021 óta – alkalmazkodva az Eurostat koronavírus idején kiadott ajánlásaihoz – a súlyok kialakítása során nem kizárólag a két évvel korábbi fogyasztási szerkezetet veszi alapul, hanem a súlyok kialakításakor a legfrissebb, azaz a tárgyidőszakot megelőző év első három negyedévének adatait is felhasználja” – magyarázták.