A legkisebb is számít: megnéztük, hónapról hónapra mennyit drágult a Tesco az elmúlt egy évben

Legfontosabb

2022. május 18. – 10:09

frissítve

A legkisebb is számít: megnéztük, hónapról hónapra mennyit drágult a Tesco az elmúlt egy évben
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi hetekben vitatéma lett, hogy vajon tényleg brutálisan elszálltak-e az árak Magyarországon, vagy csak pszichológiai tényezők miatt érzékeljük nagynak az inflációt. Cikksorozatot indítottunk, amelyben bolti árakon keresztül követjük nyomon a mindennapokban érezhető inflációt. Ezúttal a Tesco hipermarket árait vizsgáltuk.

A KSH szerint ugyan pszichológiai tényezők okozzák, hogy nagyobbnak érezzük az árak emelkedését a hivatalos inflációnál, sokan úgy érzik, tényleg brutálisan megdrágultak a bevásárlásaik. Május elején indított cikksorozatunkban annak igyekszünk utánajárni, mennyit drágultak a hazai élelmiszerboltok – ehhez saját tapasztalataink mellett olvasóink segítségét is kértük. Felhívásunkra mások mellett egy extrém precíz olvasónk, András is jelentkezett, aki elküldte az elmúlt egy év havi nagybevásárlásainak árait.

Az eddigi cikkeinkben azt néztük meg, hogy a decemberben összeállított telexes vásárlói kosarunk ára mennyit változott a Lidlben: nos, a még mindig legolcsóbbnak számító bolthálózat is közel 20 százalékot drágult kevesebb mint öt hónap alatt. Azt is vizsgáltuk, hogy a Spar húsvéti akciói mennyiben különböztek 2021 és 2022 tavasza között, ebből az derült ki, hogy a húsok ára is jelentősen megnövekedett ebben az időszakban.

A legkisebb is számít

Olvasónk a koronavírus-járvány kezdete óta mindig házhoz szállítással rendel, és mindig a Tescóból, ráadásul kényelemszeretetből jellemzően hónapról hónapra ugyanazokat a termékeket vásárolja. Őt is érdekelni kezdte, mi mennyivel drágul, így táblázatot készített az árakról, amiket mi most az akciós árak kihagyásával fogunk bemutatni.

Mivel a lidlös vásárlói kosarunk is elsősorban a hús miatt drágult és a sparos cikkünkben is főleg a húsokkal foglalkoztunk, ezúttal más termékkategóriákat vizsgáltunk. A következő három grafikonon a tejtermékek, a zöldségek és az egyéb termékek árait vetjük össze 2021 és 2022 májusa között, hónapról hónapra.

A tejtermékeket nézve kiderül, hogy egy részük alig drágult az elmúlt egy évben, míg mások jelentősen többe kerülnek ma. A leglátványosabb drágulást a darabos trappista sajt produkálta, aminek az ára 539 forintról 689-re emelkedett, de januártól kezdődően jelentősen megdrágult a főzőtejszín, a kaukázusi kefir és a félzsíros tej is. Kevésbé változott viszont a rögös túró, a mozzarella és a vaníliás krémtúró ára.

Bár András vásárlói kosara nem reprezentálja jól a legtöbb magyar zöldségfogyasztását, néhány érdekes dolog azért egyértelműen kiderül belőle. Ilyen például a koktélparadicsom árának a változása (699-ről 999-re), a leveszöldségek drágulása (599-ről 799-re) és a brokkolié (399-ről 599-re). Viszonylag keveset változott viszont a morzsolt csemegekukorica és a hámozott darabolt paradicsom ára is.

Szintén jelentős drágulások vannak a többi terméknél. A 8 tojásos száraztészta például 379-ről 489 forintra drágult, és közel hasonló arányban növekedett a gofri és a fonott kalács ára is. A grafikonokat összenézve feltűnik az is, hogy a drágulás nem egyenletesen oszlott meg az elmúlt egy évben.

Tavaly május és augusztus között ugyanis alig változott bárminek az ára, majd utána először szeptembertől, majd januártól két hullámban drágultak meg az élelmiszerek.

Felkúszó árak

Nézzük végig egyesével, mennyit változtak az árak 2021. május 11. és 2022. május 6. között! A következő két táblázatban a piros a tavalyi, a kék az idei árakat mutatja, és már első ránézésre látszik, hogy az értékek milyen mértékben tolódtak el jobbra.

András vásárlói kosarának legdrágább termékei a bükkfával füstölt roppanós virsli és a Nestlé gabonapehely, amik magukban is 280 és 200 forintos áremelkedést produkáltak. De ezt tetézi még a koktélparadicsom 300 forintos, valamint a leveszöldség és brokkoli 200 forintos drágulása is. Az egyetlen termék, aminek nem változott az ára, a Kinder tejszelet volt, illetve az ALPRO mandulaital csak 30 forinttal lett drágább.

Az olcsóbb termékek közül a legnagyobb tétel a gofri, a fonott kalács, a félzsíros tej, a kígyóuborka és a szeletelt pulykamell drágulása lehet. Az pedig, hogy az alkoholmentes sörök ára csak 20-20 forinttal lett magasabb, igen sovány vigasz lehet András számára.

Na de mekkora is a „pszichológiai tényezők” által torzított infláció?

Ahogy a korábbi cikkeinkben, úgy most is megnézzük, hogy százalékosan mennyit változott a fent felsorolt termékek ára. Ez azért is fontos, mert elvileg ez, azaz a százalékos árváltozás az, amit a KSH infláció néven mér, az ő adataik szerint pedig ez 9,5 százalék volt áprilisban. Szerintük ezen belül az élelmiszerek 15,6 százalékkal drágultak, nézzük hát meg, hogy ez a Tesco áraiból kiindulva mennyire van közel a valósághoz:

Ahogy korábbi összehasonlításainkban, úgy most is találtunk olyan termékeket, amik extrém módon, 50 százalék körül drágultak egy éven belül. Bár ezek egyike sem alapvető élelmiszer, a brokkoli (50 százalék), kaukázusi kefir (46 százalék) és a koktélparadicsom (43 százalék) árának emelkedése sokat elmond a piaci állapotokról.

A tényleges drágulásra viszont olyan alapvető élelmiszerek árának változásából tudunk következtetni, mint amilyen a durum száraztészta (32 százalék), trappista sajt (28 százalék) félzsíros tej (23 százalék) és pulykamellsonka (22 százalék).

Az utóbbi hetekben éles viták alakultak ki arról, mekkora is igazából az infláció, és ezen belül speciálisan mennyit drágulnak az élelmiszerek. Az árak már az év elején elkezdtek elszállni, januárban 31 éves csúcson volt az infláció az OECD országaiban. Később kiderült, hogy a Publicus mérése alapján a magyarok 24 százalékos drágulást éreznek, a GKI pedig 22 százalékra becsülte az érzékelt inflációt. Erre reagált a KSH azzal, hogy szerintük „ismert és tudott pszichológiai tényezők” torzítják a személyesen érzékelt inflációt.

Azt, hogy miért szálltak el az árak a koronavírus-járvány után, ebben a cikkünkben elemeztük, arról pedig, hogy milyen élelmiszerválság jöhet az orosz–ukrán háború miatt, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!