Az egekig hajtja fel az energiaárakat, de a megoldást is benne látják a drágulás megfékezésére

Döbbenetes, a bázishoz képest többszörösére nőtt gáz- és áramárak borzolják a kedélyeket a nemzetközi és persze a hazai energiapiacon, a jelenségről itt és itt részletesen is írtunk.

Az LNG, vagyis a cseppfolyósított földgáz a gáz világpiaci kereskedelmének mindössze 10 százalékát adja, vagyis ma még sokkal több molekula cserél gazdát és vándorol a robusztus vezetékeken, mégis az LNG az áremelkedés egyik fő kiindulópontja, mert ez a szegmens a globális gázpiac leginkább rugalmas része, vagyis amikor a tankereken szállítható cseppfolyós gázra nagyon nagy a kereslet, az ármeghatározó lehet az egész globális piacra.

Földgáz eladó, eladó a földgáz!

A piacot akár úgy is elképzelhetjük, mint amikor egy távoli megyéből elindul egy építési brigád vonattal Budapestre, és a brigádvezető a vonaton még telefonálgat, hajtja fel az árat, várja, hogy a komoly munkaerőhiánnyal rendelkező fővárosi építkezések egyre jobb napidíjakról adjanak ajánlatokat.

Az LNG-tankerek ennél azért összetettebben áraznak, de az elmúlt hónapokban tényleg nehéz volt Európába csalogatni a nagy hajókat, mert Délkelet-Ázsia már őrült árakat kínált. (E sorok írásakor az LNG-árazás még mindig magasabb, mint az európai gázpiacon meghatározó amszterdami tőzsdei ár.)

A leggyorsabban ugyanis Délkelet-Ázsia indult be a Covid utáni fellendülés során, ott is szükség volt pótlólagos energiára. Ázsiában viszont sok olyan, amúgy fejlett ország van, amelynek nincs érdemi gáztermelése, nincsenek gáztározói, de olykor még gázvezetékrendszere se. Ha ott pótlólagos igény jelentkezik, azt bármi áron, de az LNG-nek kell kielégítenie.

A technológia

A cseppfolyósított gáz nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy a földgázban gazdag országok (Katar, Ausztrália, Norvégia, Algéria, de egyre nagyobb mértékben az Egyesült Államok is) vezetéken elviszik a gázlelőhelyről egy közeli, speciális kikötőbe a gázukat, ahol azt mínusz 163 fokon cseppfolyósítják.

Ezen a hőmérsékleten a gáz eredeti térfogatának hatszázadára csökken, és hatalmas tankerhajókon nagyobb mennyiségek is szállíthatóvá válnak. A fogadó országokban aztán visszagázosítják az anyagot. és újabb vezetékeken eljut a végfelhasználókig. A világon már rengeteg LNG-terminál van, hozzánk legközelebb a horvátországi Omisaljban, de azért nincsen nagyon távol tőlünk néhány olasz, görög, francia, illetve egy lengyel terminál sem.

Mindez azonban kismiska Délkelet-Ázsiához képest. Gondoljunk például olyan gázban szegény szigetekre, amelyeknek szintén szükségük van erre az anyagra, na, náluk aztán tényleg rengeteg ilyen kikötő van, Tajvan, Japán, a Fülöp-szigetek például fontos vevő, de a térségben Kína, Indonézia és Dél-Korea is habzsolja az LNG-t.

Felfoghatatlan tételek

Ennek az iparágnak a számai tényleg elképesztők, egy teli tankerhajó értéke úgy 100 millió dollár (30 milliárd forint), ha bármi gond van, például késik egy szállítmány, akkor minden nap szállítási késés nagyjából 100 ezer dollár költséget, kötbért jelent. Említettük, hogy ma a világon már a nemzetközi gázkereskedelem 10 százaléka (ez LNG-ben 375 millió tonna) így zajlik, de a fosszilisek ellen vívott harc ellenére még a következő években is várhatóan évi 5 százalékkal bővül a piac. Csak összehasonlításként: a hazai fogyasztás már kevesebb, mint 10 milliárd köbméter, vagyis átlagosan ezer köbméter gázt fogyasztunk mi, mindannyian, beleértve a csecsemőket is.

Magyar szemmel

Eközben Magyarország gázpiacán is felértékelődik ez a szegmens. Ritkán történik annyi fontos változás egy piacon egyszerre, mint amennyi nálunk 2021-ben. Január 1-től nekünk is elérhetővé vált az LNG, de – az orosz–ukrán konfliktusoktól nem függetlenül – alapjaiban változott meg az orosz gáz jelenlegi és főleg jövőbeli szállítási útvonala Magyarország felé. Végül egy sikerként eladott, mert kedvezőbb árú 10+5 éves szerződést is kötöttünk Oroszországgal, nevezetesen a Gazprommal. Az ellátási csatornák diverzifikációjának speciális évéről itt és itt is részletesen írtunk, ebben a cikkünkben pedig az újabb 10 + 5 éves szerződésről olvashatnak. Akit érdekelnek a gázszerződések végtelenül összetett politikai játszmái, így az oroszok konfliktusai az amerikai, az ukrán, vagy éppen az uniós energetikai érdekekkel, ezekből részletesen tájékozódhat.

Mi azonban maradjunk az első változásnál, vagyis Magyarország egycsapásra fontos szereplő lett az LNG-piacon is, hiszen Magyarország lett a legnagyobb vevője az Omisaljban idén megnyitott első horvát LNG-terminálnak.

A Rijeka közelében található Kvarner-öbölben létrehozott terminál az idén kezdte meg kereskedelmi működését. A projekt 234 millió euróba (85 milliárd forint) került. Az EU és a horvát kormány nagyjából száz-százmillió euróval szállt be, a fennmaradó összeget az LNG Hrvatska vállalat, illetve Horvátország vezető gáz- és árampiaci állami vállalatai (HEP, Plinacro) biztosították. A terminálhoz ki kellett építeni a sziget és a szárazföld között egy 16,7 kilométer gázvezetéket, ez további 54 millió euróba került.

Omisalj éves kapacitása ma 2,6 milliárd köbméter földgáz, ami óránként 300 ezer köbméter gáz, és mivel a mintegy 100 milliárd forint értékű technológia elemi érdeke, hogy jól ki legyen használva, ezért Omisalj éjjel-nappal, valóban 365*24 órában működik.

Magyarország a teljes kapacitás közel 40 százalékát kötötte le.

Az LNG-piacon a statisztikákkal azért kell egy kicsit óvatosabban bánni, mi például most a szárazföldi földgázvezetékbe kerülő légnemű földgáz térfogatával számoltunk, míg a nemzetközi LNG-piac inkább tonnában, vagyis a cseppfolyósított anyag tömegével számol, és nagyon nem mindegy, hogy egy statisztika a 600-szoros térfogatú gázzal vagy az összepréselt folyadékkal kalkulál.

Mekkora egy ilyen terminál?

Egy LNG-terminál meglepően nagy és komoly infrastruktúra, ugyanakkor a kikötő meglepően kis létszámmal üzemeltethető, természetesen minden automatizált, gépekkel vezérelt, az éjjel-nappal lefedett műszakokban a parton nincsen túl sok emberre szükség.

Ugyanakkor minden nagyon biztonságos, rengeteg az óvintézkedés, és az egész terep patyolattiszta, Egy ilyen területen nincsen kóbor macska, főleg nincsen olyan, mint a magyar alvilág hőskorában, amikor a maffia, a beépített biztonsági őrök gyakorlatilag elvezették, megcsapolták a százhalombattai finomítót. Oké, az olaj volt, de valójában a gázvezetékeknél is vannak ilyen történetek, erről alighanem a Gazprom munkatársai tudnak mesélni, akik nemcsak azt élték meg Ukrajnában, hogy a világ legmagasabb tranzitdíját fizették, de azt is, hogy mindig perek indultak, és azt is, hogy valamiért soha nem a betöltött mennyiségek érkeztek meg a vevőikhez. Aligha véletlen, hogy komoly törekvésük volt, hogy ne Ukrajnán keresztül menjen a gázuk.

Na de vissza Omisaljba! A biztonság nagyon fontos, mert ha felrobbanna egy tanker, akkor nemcsak a hajókon dolgozók, vagyis a lefejtést végzők élete kerülne veszélybe, de az Adria egy részének élővilága is, a kémiai folyamat hatására például befagyna a tenger.

Ezen a videón valami ilyesmi látszik, szerencsére a lengyel LNG-terminál melletti robbantás jól sikerült (egy hatalmas amerikai bombát kellett a vízben hatástalanítani).

Messziről jött gáz

De honnan érkezik egyáltalán Horvátországba a molekula? Omisaljba már több amerikai, katari, nigériai hajó érkezett, sőt járt már itt úgynevezett Q-max is, amely ma a tankerek királya. Ebben az elnevezésben a Q Katart jelenti, a „max” pedig a nagy (a maximális) méretet.

Az ilyen hajókat 2005 óta gyártja a dél-koreai Samsung Heavy Industries, az első hajót 2007 novemberében bocsátották vízre, és a Moza nevet kapta a keresztségben (ezt úgy kell elképzelni, hogy Katar vezetése valóban elutazott Dél-Koreába a keresztelőre). Moza egyébként a katari uralkodó felesége, aki nemcsak azzal érdemelte ki a megtiszteltetést, hogy hét gyermekkel ajándékozta meg a sejket, más öbölmenti uralkodófeleségekkel ellentétben maga is egy fajsúlyos és aktív politikai szereplő és filantróp volt a gazdag államban.

Egy ilyen 345 méter hosszú hajóban 266 ezer köbméter LNG is elfér, a tankerek óriása először Bilbao kikötőjében ért európai partokat, de azóta is folyamatosan bővül a Q-maxokkal a katari flotta. A hajók tipizálásában ennél jobban nem mélyednénk el, de érdekesség, hogy mivel már Oroszország is belépett az LNG-piacra, és ott a hideg Szibériában vannak fontos mezők, még olyan tankerek is léteznek, amelyeknek a 2 méteres jég sem akadály, mert hatékony jégtörő felszereléssel vannak ellátva.

Ausztrália beelőzött

Sokáig Katar, a világ leggazdagabb országa vezette az LNG-piacot, de most éppen nem ő, hanem 2020 óta Ausztrália a legnagyobb LNG-exportőr. Mindez azonban csak átmeneti, mert hatalmas, már bejelentett fejlesztések révén Katar hamarosan visszaveszi az első helyet. A legismertebb katari fejlesztés, a North Field Expansion több mint 30 milliárd dolláros beruházás, ennek a költsége úgy 2-3 Paks 2.

De ebben az ágazatban amúgy is óriási még a potenciál, jelenleg 26 nagyobb közel-keleti projekt zajlik, csak az Egyesült Arab Emírségekben egy 40 milliárd dolláros program indult, de Szaúd-Arábiában is van éppen egy 12 milliárd dolláros egyedi fejlesztés. Szintén sok a beruházás az Egyesült Államokban. Amikor az USA erősebben beszól az európai államok orosz kitettsége miatt (láttunk ilyet az Északi Áramlat 2 esetében is), akkor egy kicsit mindig az LNG-jét is promótálja, Lengyelország esetében például sikeresen, de a horvátok és a románok is fogékonyak az amerikai üzenetekre, mi, magyarok visszafogottan vagyunk lelkesek, de azért mi is teszünk gesztusokat, és vannak még országok, ahová nem jut el az amerikai molekula.

A Rystad Energy elemzése szerint mindenesetre a globális LNG-igény a mai 375 millió tonna körüli értékről 2030-ra eléri az 580 millió tonnát.

Miért fontos ez az egész nekünk?

Magyarországra ma még nem ez a legköltséghatékonyabb szállítási csatorna (volt már olyan helyzet, hogy az LNG-árak a vezetékes gáz árai alá estek, de ez ritka), de Magyarország energiabiztonságának egyik kulcseleme a diverzifikáció. Vagyis az, hogy több csatornán, több országból vásárolhassunk földgázt. Az előbbi kérdésben (csatorna-diverzifikáció) már nem is állunk olyan rosszul. Ha körbesétálunk a magyar határon, akkor lépten-nyomon találkozhatunk nagynyomású gázvezetékekkel.

A legismertebb és valaha a legfontosabb ezek közül az ukrán „betáp” volt, vagyis a Testvériség-vezeték, de aztán szép sorban megismertük a többi vonalat, így az osztrák–magyar (HAG) vezetéket, majd a frissen épített magyar–szlovák összeköttetést. Egy időben, amikor nagyon bíztunk a fekete-tengeri (román) gázkitermelésben, felértékelődött a magyar–román reláció, idén októbertől elindul a szerb–magyar vezeték is, vagyis déli irányból is jönni fog a gáz. Van továbbá Horvátország felől is egy vezetékünk, ha pedig ezt mind sorba vesszük, akkor egyedül Szlovénia marad ki a szomszédos országok felsorolásából, de a távlati tervekben szerepel egy szlovén–magyar és a szlovén vonal folytatásaként egy olasz vezeték is.

Csatornákkal tehát már nem állunk rosszul, a kapacitások alapján képesek vagyunk nemcsak Magyarországot ellátni, de ha feladatot kapunk, tranzitra is képesek lennénk, legyen szó szinte bármely irányról, más kérdés, hogy egyelőre nem úgy tűnik, hogy a szerbeket vagy a bosnyákokat a jövőben mi látnánk el gázzal, még a leginkább Ukrajna vagy Románia felé reális, hogy mostanában majd mi szállítsunk.

Ám ezek csak az útvonalak, a magunk ellátásbiztonságát az is javítja, ha nem csak a Gazpromtól, hanem más cégektől (és főleg más államoktól) is tudunk földgázt vásárolni. Az elméleti esély erre már megvan, a vezetékrendszereken keresztül román, azeri, türkmén molekula is eljuthat ide, csak éppen Románia annyira csúszik a fekete-tengeri (Neptun mező) kitermeléssel, hogy ez egyelőre mégsem napi realitás.

Nem csak orosz gázt kapunk

Újabban azonban nem csak oroszoktól veszünk gázt, hanem például a Shelltől is. Itt egy fontos zárójelet érdemes tenni, ha technikailag többféle molekulát tudunk vásárolni, az még akkor is javítja a vevő, vagyis Magyarország pozícióját, ha esetleg csereügyletek révén nem is a holland, a nigériai, a katari vagy az amerikai, hanem mégis orosz molekula jut el a háztartásainkba.

Mindenesetre van már egyetlen olyan útvonalunk, a horvát irány, ahonnan gyakorlatilag bármely nagy ország molekulája beérkezhet hozzánk.

Az omisalji LNG-terminál építését éppen ezért mindvégig nagyon figyeltük, és Magyarország „rá is pattant” a lehetőségre, hét évre lekötött horvát kontingenseket. Érdekes egy ilyen deal, valahogy úgy érdemes elképzelni, mint amit a „külkereskedelemről” tanultunk, vagyis egy megállapodásban van ár, van mennyiség, van átadási pont, meddig az eladóé, honnan a vevőé a felelősség.

Ha az átadási pont Omisalj, akkor onnantól az LNG Hrvatska, vagyis az omisalji terminált üzemeltető cég nagyjából hátradőlhet. Vagyis ha hét évre el van adva a kapacitása, akkor az őt már nem igazán érdekli, hogy milyen eladók, milyen vevők, milyen áron szerződnek, őt csak az érdekli, hogy a munkatársak gond nélkül lebonyolítsák a lefejtést.

Említettük, hogy a következő hét év során minden évben a magyar állam megrendelésére érkezik a legtöbb gáz ebbe a kikötőbe. Hogy kitől és mennyiért, az már homályosabb, de annyit már bejelentettek, hogy a brit–holland Shell-lel kötött megállapodás értelmében hét éven keresztül évente 250 millió köbméternyi gázt ez a multi ad el nekünk.

Az LNG-terminál kapacitása a magyar fogyasztáshoz képest nem nagy, de mégis új helyzetet hozott létre a térség energiaellátási térképen. Magyarország abban is bízik, hogy az itt megvásárolt gázzal nemcsak a hazai igényeket, de akár ukrán igényeket is ki tud majd szolgálni. Legalábbis Ságvári Pál, az energiahivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese arról beszélt, hogy

mivel Magyarország földgázrendszere a szomszédos országok szinte mindegyikével összeköttetésben áll, így a horvátországi LNG-terminálra tengeri úton érkező földgázt el tudja juttatni olyan nagy felvevőpiacokra is, mint Ukrajna.