Szijjártó Péter és a Gazprom 20 milliárd dolláros tárgyalásai: ki jár jól a végén?

Június elején a Szentpétervári Nemzetközi Fórum keretében találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.

A felek bejelentették, hogy elvi egyezség jött létre arról, hogy a szeptember végén lejáró orosz–magyar gázmegállapodás helyére ismét hosszú távú gázszerződés léphet. A magyar miniszter hangsúlyozta, hogy az új deal hosszú távon garantálja majd a magyar földgázellátás biztonságát, és bár az árról, az átadási pontról, illetve más feltételekről még tárgyalni kell, de

„az orosz fél ezzel kapcsolatban is ígéretet tett a konstruktivitásra. Azok a megállapodások, amelyeket a Gazprom vezetőjével eddig kötöttem, teljes mértékben teljesültek. Tehát most sem kell, hogy legyen efelől kétségünk”

– nyilatkozott Szijjártó.

A bejelentést azonban több kritikus cikk is kudarcként tálalta, vagyis e narratíva szerint Szijjártó meghátrált, Magyarország visszakozni kényszerült. Ilyen értelemben írt az eseményről a Népszava és a 24.hu is.

A 15 év nem 3x5 év

Tény, Oroszország 15 évre szeretne megállapodni, évi 4,5 milliárd köbméter földgázról, a magyar oldal pedig egy 15 éves, de 5 évenként kinyíló, bizonyos elemeiben módosítható, rugalmasabb megállapodást szeretne.

A cikkek üzenete szerint a magyar miniszter most „letérdelt”, mert nem a remélt háromszor 5 éves rugalmasabb, hanem a 15 éves egységes verzióban állapodtak meg a felek. Van azonban egy olyan tálalás is, amely szerint valójában még semmi nem dőlt el, ez a kérdés sem. Sőt, még olyan korábban evidens kérdések sem, hogy a Gazprom (termelő) és a magyar MVM-csoport (vevő) közé továbbra is beékelődik-e a Panrusgaz mint közvetítő. Vagy hogy 2022 első negyedévében jön-e még egyáltalán gáz Ukrajna felől? Vélhetően amúgy igen, mert az oroszoknak és az ukránoknak 2024-ig van szerződésük.

A bonyolult szerződésen belül majd nyilván fontosak lesznek ezek a további részletek, vagyis az ár, az átadási pont, a végső mennyiségek és a szállítási, módosítási feltételek.

Egy TOP (take or pay, vagyis vidd vagy fizess) szerződésnek is nagyon különbözők lehetnek ugyanis a feltételei. Például lényeges elem, hogy amennyiben az országnak nem kell végül mégsem annyi gáz, mint amennyiről megállapodott, akkor azt 100 százalékosan vagy részlegesen kell-e kifizetni. Esetleg elég később „lelakni”? Illetve segít-e az eladó harmadik feles vevőt találni, ha nincs szükség a most lekötött volumenre? Ilyen kérdések sokasága merül fel a tárgyalásokon.

Három szinten

A gázszakma most nem kísérte el a minisztert Szentpétervárra, ahova csak egy szűk állami delegáció érkezett, de tapasztalatunk szerint a gázipar annyira nem látja borúsan a helyzetet, mint az idézett cikkek.

A fő vélemény az, hogy bár alapvetően is meg lehet kérdőjelezni a hosszú távú szerződés szükségességét, de ebben a szakmában „azért szokott ilyen lenni”, és egyelőre még tényleg nem dőlt el semmi, az majd a részletesebb tárgyalások agendáján lesz. Vagyis a szentpétervári az csak egy szokásos bejelentés, mert időről időre ki kell menni Oroszországba egy ilyen „pofavizitre”, de vélhetően csak szeptemberben lesz megállapodás, amikor már kicsit izzadnak a tenyerek.

Ahogy hallottuk, három fő tárgyalási téma van három különböző tárgyalóféllel.

1. Mennyi gázt veszünk, milyen paraméterekkel, ez az MVM-csoportba tartozó, tehát állami MFGK reszortja.
2. Milyen infrastruktúrán jut be hazánkba az orosz gáz, ez a Mol-csoportba tartozó FGSZ feladata.
3. Milyen aukciók lesznek a gázkapacitásokra kiírva, ez az energiahivatal, vagyis a MEKH felelőssége.

Ezek fontos témák, az pedig már csak egy érdekesség, hogy ami itthon egy minisztérium (KKM) szintje, az kint egy cég (a Gazprom) felelőssége.

Jók a pozícióink

Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari szakértője szerint Magyarország tárgyalási pozíciója sokat javult az utóbbi időben, hiszen a szerb iránnyal, a horvát LNG-vel, a Románia felől kibővített kapacitásokkal, a kétirányú osztrák–magyar iránnyal több lett az opciónk. Ez utóbbi beszerzési szempontból nem segít, mert importálni eddig is tudtunk, de az árak kiegyenlítése szempontjából igen.

A jobb pozíciót arra kellene felhasználni, hogy ne olajárhoz kötött árképletünk legyen, hanem piaci árunk, ez lehet amszterdami (TTF) vagy osztrák (CEGH) és a nagy mennyiség miatt diszkontot is ki kellene harcolnunk.

Igaz, Oroszország sincs rossz pozícióban, az európai tél hideg volt, lefogytak a tárolók, magas a világpiaci ár (úgy 27 dollár/TWh), a mélyponton ez volt 3,5 is.

Ráadásul az átadási pont nemcsak azért vitatott, mert Oroszország büntetné Ukrajnát, de a négyszer 25 milliárd köbméter/év kapacitású testvériség vezetékek rossz állapotúak, a négy vezetékből állítólag kettő nagyjából kuka (ennél összetettebb a kép, mert szakaszonként változó, hogy mi használható és mi nem). A vezeték felújítása úgy 25 milliárd euróba kerülne, de erre az

• ukránoknak nincs pénze,
• az oroszok a politikai helyzet miatt sem adnának,
• az Európai Unió is fél az ukrán „elfolyástól”,

Politika és szakma

Ezért, miközben sokáig nem volt kérdés, hogy hol jön be a gáz Magyarországra, ma már ez a kérdés szintén nyitott. Nem csak az ukrán betáp, vagyis Beregdaróc, de az osztrák irány (Baumgarten) és október 1-től a szerb betáp (Kiskundorozsma) is választható. Az oroszok pedig kettős játékot űznek, olyan kinyilatkoztatásokat tesznek, amelyek egyszerre nem lehetnek igazak.

Oroszország politikai agendáján ugyanis az van, hogy Ukrajnát el kell kerülni (erre való az Északi áramlat 2 és a Török áramlat), de amikor gázipari szakmai tárgyalásokat folytatnak, például a szlovákokkal, akkor a Gazprom azt erősíti meg, hogy gond egy szál se, az ukrán vezeték egyelőre változatlanul menni fog.

Ez a két kijelentés nem fér meg együtt, de az oroszok minden kártyát a kezükben tartanak. Csak éppen van, hogy politikai nyilatkozatot tesznek, máskor meg a gázipari racionalitás vezeti őket.

Kivárás és gigantikus tét

Az elmúlt időben nagyon nem haladtak a tárgyalások, több forrásunk is azt mondta, hogy csak közvetlenül október előtt, vagyis szeptemberben gyorsulhatnak fel az események, más egyenesen azt mondta, hogy akkor indul csak el az egész buli.

A tárgyalásokban azért a mostani, legmagasabb szintű Szijjártó–Miller találkozó új lendületet is adhat, de eddig inkább a fordított logika volt igaz, a miniszteri látogatás előtt minden lelassult, mindenki kivárt.

Azt mindenesetre rögzítsük, hogy gigantikus tétről van szó. Ha egy közelítő becsléssel azt mondjuk, hogy 15 év alatt 67,5 milliárd köbméter gázról fognak majd a felek megállapodni (15 évre évi 4,5 milliárd köbméter), és az átlagár ezer köbméterenként (tcm, vagyis thousand cubic meter), mondjuk, 300 dollár, akkor 15 év alatt 20 milliárd dollárról beszélünk (6000 milliárd forint). Ez azért szinte két Paks 2.

Hosszú távú szerződések

Itt rögtön adódik egy nagyobb ívű dilemma: egy ország életében vannak olyan szerződések, amelyek hosszú távra meghatározzák egy nemzet életét (NATO, EU, Paks 2 vagy a hosszú távú gáz).

Mennyire helyes az, ha egy politikai rezsim sok ilyet köt, van-e olyan terület, ahol ez inkább elkerülendő, vagy legalább ki lehet-e nyitni szélesebb politikai egyeztetésre?

Ugyanakkor nem lehet tudni azt sem, hogy egy állam dealjei mennyire összetettek vagy inkább összekapcsoltak. Csak pár példával:

• Amikor Magyarország kiengedte az azeri baltás gyilkost, volt a magyar reputációveszteséggel járó ügynek legalább valami ára is, valami gazdasági ügy?
• Vagy amikor Magyarország elkötelezte magát a Budapest–Belgrád vasút mellett, akadt olyan szakember, aki látott olyan elemzést, amely szerint ennek vannak járulékos hasznai is az országnak? Mondtak valamit a kínaiak, amit az egyszerű polgár nem lát?
• És igen, ha Magyarország hosszú távra és rugalmatlanul kötelezi el magát az orosz gáz mellett, az jó is nekünk? Össze van az kötve valamivel? (Természetesen az azeri vagy a kínai ügyekkel szemben a gázra tényleg szükségünk van, azt mi fogyasztjuk el).

Profi tárgyalók

Az oroszok valójában az üzleti életben nem lebecsülendők. Lehet, hogy olykor kötnek rossz üzleteket, mert éppen forradalmi hevülettel lecserélik az elitjüket (mint egy évszázaddal korábban), vagy mert valamilyen geopolitikai okból támogatnak éppen valakit (korábban a KGST-t, majd az utódállamokat).

De abban biztosak lehetünk, hogy ahol annyi kiváló tudós, sakkozó, matematikus, űrkutató van, ott jut majd jó koponya az állam legfontosabb üzletére, a szénhidrogén-eladásokra is.

A szokásos menetrend szerint Miller és Szijjártó most háttérbe húzódik, jön az eggyel alacsonyabb szint, Jelena Burmisztrova, a Gazprom Export, vagyis a Gazprom-csoport gázkivitellel foglalkozó vállalatának a vezetője tárgyal a magyar kereskedőkkel.

Magyarországnak nagyon fontosak ezek a tárgyalások. Mi továbbra is azt szeretnénk, hogy megmaradjon az ellátásbiztonság, de azt is, ha már ennyi beszerzési lehetőségünk van, akkor ne legyünk egy irányba nagyon kiszolgáltatottak és jó áron kapjuk a nyersanyagot.

Politikailag pedig arra kell figyelni, hogy ne legyünk balekok, de azért ne is keménykedjünk túlságosan, mert nem szeretnénk Oroszországgal nagyobb politikai konfliktust. A képlet nem könnyű. A politikai kommunikáció sikerről fog beszámolni, de még pár hónap, és legalább a szakemberek már tudni fogják, hogy milyen alkut kötöttünk valójában.