A jó állam gazdagabbá tesz minket, de a miénk inkább torzítja a gazdaságot

2021. március 24. – 21:18

frissítve

A jó állam gazdagabbá tesz minket, de a miénk inkább torzítja a gazdaságot
Készpénzzel fizet egy vásárló egy belvárosi kávézóban 2020 márciusában – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan legyünk gazdagabbak? Az Egyensúly Intézet szakpolitikai javaslatairól Filippov Gábor történész társszerző, külsősként Orbán Krisztián közgazdász és Zsiday Viktor befektetési szakember vitatkozott. Elhangzott: erősebben kellene harcolni a készpénzhasználat ellen, az EU még akkor is hasznunkra válna, ha ezért nekünk kellene fizetni, az egyedi kormánydöntések után megítélt támogatások viszont károsak, akárcsak a búvópatakként előkerülő opciós szerződések.

Hogyan legyünk gazdagabbak? Hogyan lehet jó életet teremteni Magyarországon? Miként lehetne elérni azt, hogy az állam ne csak a hatalom megszerzésének, megtartásának a technikájáról szóljon, hanem egy olyan magyar szintugrásról is, amellyel még a történelmi béklyóinkat is lerázzuk? Erről írt tanulmányt és tett szakpolitikai javaslatokat az Egyensúly Intézet, ami elolvasható itt.

Hasonló kérdések merültek fel a javaslatok megjelenésének apropóján rendezett, március 23-i vitán is.

Tudják, vannak olykor amolyan szakpolitikai javaslatcsomagok, amelyeknél kiváló stábok vagy szólista közgazdászok gondolják át, hogy mit kellene és lehetne tenni hazai oktatással, egészségüggyel, miként zárkóztatható fel a cigányság, vagy éppen milyen adórendszer segítené az értelmes célokat. Legyinthetnénk, hogy ezeknek nincsen következménye, asztalfiókban maradnak, de valójában nincs így, pár ilyet most visszanéztem, a 10-15 évvel ezelőtti javaslatokból nagyon sok minden megvalósult, digitális fejlesztések, alacsonyabb személyi jövedelemadó, foglalkoztatást terhelő kulcsok, a forgalmi adó irányába elhajló adóbeszedési súlyok. De még ha nem is biztos, hogy a kormányzat a homlokára csap, hogy de jó ötlet, értelmes témafelvetések mentén nagyon érdekesek ezek a viták.

Mi az alaphelyzet?

Mint Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója bevezetőjében elmondta, valójában a gazdasági növekedésről sokféle állítás él párhuzamosan.

  • Hallhatjuk, hogy a Covid előtt minden rendben volt, nagyon gyorsan növekedtünk, vagyis felzárkóztunk Nyugat-Európához.
  • Volt olyan álláspont, hogy nem a növekedéssel van baj, hanem a társadalmi egyenlőtlenséggel.
  • De olyan nézet is terjedt, hogy a növekedést nem kéne annyira erőltetni, elavult fogalom, nem fenntartható, veszélyezteti a klímát.

Itthon talán be is tudjuk lőni a hangok gazdáit, a kormánypárti szavazó, a baloldali kritikus és a zöld mozgalmár gondolatait ismerhetjük fel.

Kit irigyeljünk?

Az Egyensúly Intézet más tényeket hangsúlyoz, szerinte Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb országa, a felzárkózásban lemaradtunk a közvetlen versenytársainkhoz képest, az egy főre jutó GDP tekintetében hátulról a hetedikek vagyunk az unióban, de a fogyasztási szintünket nézve nálunk csak Bulgária és Horvátország áll lejjebb.

Boros Tamás szerint azért azt leszögezhetjük, hogy jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek. Ez így még elég triviális, de tartalmilag ez nemcsak azt jelenti, hogy akkor majd többet fogyaszthatunk, hanem azt is, hogy több a választási lehetőségünk: újraelosztásban, fenntarthatósági lépésekben, egészségügyben, technológiai fejlesztésekben, a helyi termelők támogatásában.

Vannak országok, amelyek kifejezetten jók valamiben,

  • Fehéroroszországban nagyon alacsony a társadalmi egyenlőtlenség,
  • Bangladesnek nagyon kicsi az ökológiai lábnyoma,
  • Malawi nagyon békés.

Ám mégsem őket irigyeljük, nem ők a példaképeink, hanem Svédország, Dél-Korea, Ausztria és Finnország, mert ők elég gazdagok ahhoz, hogy ezeket az értékeket maguk válasszák.

Mit rontottunk el?

A vitát először a két „külsős”, Orbán Krisztián közgazdász és Zsiday Viktor alapkezelő beszélgetése vezette be. Az első téma az volt, hogy mit rontott el az elmúlt három évtizedben Magyarország? Miért nem zárkóztunk fel gyorsabban? Mik voltak a korlátozó, a hátráltató, a káros döntések?

Orbán Krisztián szerint rosszat tett a felzárkózásunknak a kilencvenes évek elején, amikor a tulajdon legitimálását nem teremtettük meg. A tulajdonból a lopás szinonimája lett, ez egy ősbűn. Magyarországon ingatlanadót nem lehetett bevezetni, mert ahhoz volt értelmezhető viszonyunk, de a szélesebb értelemben vett tulajdonhoz nincs pozitív asszociációnk. Ezért nem mentek az utcára az emberek a magánnyugdíjpénztári vagyonok beolvasztásánál, nem érezte senki a magáénak a vagyont. A másik hiba az volt, hogy hagytuk veszni azokat a gazdasági kapacitásokat, amelyek az ipari különlegességünket, a koncentrációinkat megalapozhatták volna, egy-két ágazatban (orvosi műszer, gyógyszer) lehetett volna keresnivalónk, de hagytuk a cégeket eladni, szétszórni.

Zsiday Viktor nem konkrét tévutakat nevezett meg, hanem arról beszélt, hogy a közgazdaságtan társadalomtudomány. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy miként legyünk sikeresek, először azt kéne tudnunk, hogy mitől sikeres, vagy mitől fejlődik egy ország, de erről nincs igazán konszenzus. Ráadásul ebben elég nagy a determináltság, vagyis egyfajta kultúra, vagyoni, társadalmi, szociális, néplélekről és egymással szembeni bizalomról szóló kérdések meghatározzák, hogy milyen, illetve milyen lehet egy ország.

Hogyan léphetnénk jó pályára?

A kissé pesszimista bevezető után felmerült a következő nagy kérdés: mit érdemes követni, melyek a globális jó modellek? Zsiday Viktor szerint Széchenyi István, a legnagyobb magyar, a jó értelemben vett legnagyobb másoló volt, és ez egy nagy érdem, mert mindig van arra lehetőség, hogy megnézzük a jól teljesítő államok gyakorlatait. Nekünk feltehetően a kulturálisan hozzánk közel álló európai országokat érdemes nézni. Nincs ugyan egy jó példa, nem ugyanazok a benchmarkok oktatásban, egészségügyben, vagy a bírósági rendszerben, de a jó mintákat érdemes kiválogatni és lemásolni.

Orbán Krisztián szerint is nagy a „pályafüggőség”, de ahol valakinek sikerült a jó irányba letérnie a pályáról, az mindig az állam és az államot vezetők diadala volt. A szakember országpéldái is eltérőek ágazatonként, de alapfokú oktatásban jó példa volt Lengyelország, vagy Finnország, de jó példa Csehország, amely úgy emelkedett ki a posztkommunista környezetből, hogy lett 60-70 nagy márkája, nemzetközi sikercége, nekünk 5 ilyen van. (Az, hogy 5 ilyen cégünk van visszatérően elhangzott a beszélgetés során, utána azonban kiderült számunkra, hogy valójában a beszélgetőpartnerek sem ugyanazt az 5 céget értik ezalatt, van, aki nagy, regionális multikra gondolt, más kisebb, de valóban innovatív és teljesen piaci cégekre. A konkrét felsorolások helyett előbbire példa a Richter Gedeon, a Mol vagy az OTP, utóbbira a 77 Elektronika, a Kerox vagy a Sanatmetal.)

Mit kellene csinálni hétfő reggel 8 órától?

Folytassuk a kérdéseket! Mi az állam feladata? Mihez kellene azonnal hozzákezdeni? Orbán szerint egy olyan fenntartható struktúra a cél, ahol a haszonból részesülnek az emberek, az igazságérzetük nem sérül, és rend van (például az oligarchák nem tudnak garázdálkodni, és elvinni az állam által összeszedett pénzeket maguknak). A gazdaságfejlesztésben pedig a cél az, hogy az állam ne torzítson, ne telepedjen rá az ágazatokra, hanem tegye lehetővé a vállalkozásoknak, hogy ők felismerjék, hogy mit lehet tenni az európai gazdasági térben, hogyan lehet exportálni, ha egy gazdaságban hazai piacon, az állam jóvoltából sikeres járadékvadászok dolgoznak, abból nem lesz felemelkedés (ilyen mindig csak erős exportteljesítmény mellett valósulhat meg egy ekkora országban.)

Zsiday Viktor e gondolathoz kapcsolódva a játszótér példáját említette, vajon melyik gyerek lesz kreatívabb, amelyiknél az apuka elmondja, hogyan kell homokvárat építeni, minden részletbe beleszól, vagy az a jó, ha a szülő azt mondja, hogy építsél, amit szeretsz, de szabályokat meghatároz, vagyis azért azt nem engedi meg, hogy Julcsa fejbe verje a lapáttal Tibikét.

Magyarországon sok szabály van, de tudjuk róluk, hogy rosszak, kapcsolatokkal, korrupcióval kell őket megkerülni. Jobb az, ha kevesebb a szabály, de azt az állam teljesen betartatja.

Hogyan leszünk gazdagabbak?

Mi Magyarország esélye? Hogyan lehetünk gazdagabbak? Zsiday Viktor szerint Magyarország reálisan az EU déli perifériájának fejlettségére jogosult. Portugáliát és Görögországot vásárlóerő-paritáson utolértük, az uniós forrásokkal Spanyolország és Olaszország is utolérhető. Ennél feljebb csak nagyobb nekirugaszkodással, így az oktatás és az államszervezet átalakításával juthatunk.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője az első hibrid autóban, egy Mercedes-Benz CLA 250 e Coupé modellben a kecskeméti Mercedes-gyárban 2020. július 21-én – Ujvári Sándor / MTI

Orbán Krisztián szerint a magyar gazdaságban ma három tipikus szereplő van:

  • a külföldi, jellemzően a német gazdaságba integrált vállalkozás,
  • a magyar, átpolitizált járadékvadász, aki az állam jövedelmeit csapolja
  • és van a magyar piaci alapú szereplő.

Az első kettő hízik, amíg van uniós forrás, náluk nőnek a bérek is, de éppen az a szegmens, akikre a 2030 utáni magyar gazdaság épülhetne, ő megfullad.

„A magyar gazdaság ugyanis most nem a méheket díjazza, hanem a darazsakat”

– vélte Orbán Krisztián.

A szakpolitikai csomag

Az Egyensúly Intézet részéről Filippov Gábor történész ismertette az agytröszt javaslatait. Mint leszögezte, számos ország példájából láthatjuk, hogy a jó gazdaságpolitika igenis számít: nem csupán a leszakadás kerülhető el, de olyan folyamatokat is be tud indítani, amelyek látványos javuláshoz vezethetnek a versenyképességben, a magyarok életszínvonalában.

Elsőként öt pontban bemutatta a fő problémákat:

  1. A magyar állam a méretéhez képest rossz teljesítményt, gyenge szolgáltatásokat nyújt.
  2. Sokat osztunk vissza, de nem jól, rossz a költségvetés szerkezete, nem arra költünk, amire kellene.
  3. Az adórendszerünk is hibás, a növekedés ellen hat.
  4. Az állam torzítja a piaci viszonyokat, ezzel árt.
  5. A közbeszerzési korrupció büntetőadóként fogja vissza a gazdaságot.

A készpénz ellen fel kell lépni

Lássunk ezek után néhány kiragadott konkrét javaslatot! A digitalizáció Magyarországon is tagadhatatlanul hozott már sikereket, online számlázás, adóhatósághoz bekötött pénztárgépek, nem iktatókban porosodó, hanem a hálóból felhasználható egészségügyi, adózási adatok, de a papírmentes, digitálisan szolgáltató állam elérése érdekében további lépésekre van szükség.

A készpénzforgalom például problematikus, a korrupciót, a szürkezónát élteti. A szakemberek szerint reális célt kell kitűzni, de az évtized végére el lehetne érni, hogy ne a tranzakciók kétharmada, hanem csupán az egyharmada legyen készpénzes.

Ne a jó, hanem a rossz dolgokat adóztassuk!

Vagyis el kellene törölni a tranzakciós illetéket, ami az online tranzakciókat bünteti, és éppen a készpénzhasználatot kellene adóztatni. Az állam pedig minden nagy transzferrendszerét digitálisan működtethetné, ha ez sikerülne, akkor bevonhatná a digitális vérkeringésbe a nehezebb helyzetű társadalmi csoportokat, a szegényeket, az időseket, az alacsony képzettségűeket.

Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára bankkártyával fizet az iskolai büfében, mellette Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a IX. kerületi Teleki Blanka Közgazdasági Szakgimnáziumban tartott sajtótájékoztató után 2020. január 8-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Gyorsítani lehetne az állami szervek működését is: ha egy engedélyt egy hatóság nem bírál el az őt kötő határidőre, akkor egy másik állami szervnek automatikusan ki kell azt bocsátania. A tulajdon biztonságának erősítése érdekében pedig átfogóan meg kell reformálni az egyik legfeketébb hazai ágazatot, a csődeljárás és a felszámolási folyamatok rendszerét.

Egy jó ötlet: a transzparens opciós világ

A magyar gazdaság sok szempontból transzparens. Van ingyenes cégregiszter, lehet keresni a gazdasági társaságok beszámolóiban, vannak mindenféle egyéb nyilvánossági és közzétételi szabályok, mindent tudunk a közbeszerzésekről.

Vannak ugyanakkor súlyos hiányosságok vagy zavarok is, mint a magántőkealapok, amelyek mögé névtelenül el lehet bújni, vagy az opciók világa. Ha valaki nem szeretné feltárni, hogy ő van egy cég mögött, de azt valójában kontrollálja, akkor nem vállal publikus tulajdonosi szerepet, hanem köt egy opciós szerződést, amivel bármikor beléphet tulajdonosnak, de már előtte is képes meghatározni a céget. Sokan használják, ismert sztori volt a TV2, de akár az Index opciós szerződése is.

Az Egyensúly Intézet javaslata szerint az átláthatóság növelése érdekében egy meghatározott értékhatár felett csak a nyilvános Nemzeti Szerződéstárba feltöltött adásvételi és opciós szerződések legyenek érvényesek! Emellett az összes, a nemzetbiztonságot közvetlenül nem érintő állami szerződésnek és számlafizetésnek is nyilvánosnak kellene lenne.

Kevés a magyar multi

A tanulmány szerint ki lehet mondani, hogy még regionális versenytársainkhoz képest sem vagyunk a nemzetközi gazdaságban versenyképesek. Alig van olyan márkánk, aki húzná a növekedést, pedig ezek lennének a jó makrogazdasági környezet indikátorai, de itthon üvegplafonba ütköznek.

Meg kellene teremteni a feltételeit annak, hogy magyar többségi tulajdonú, de a nemzetközi piacon is versenyképes nagyvállalatok nőjenek ki Magyarországon!

Ehhez célszerű lenne eltörölni az egyedi kormánydöntésen alapuló beruházási támogatások intézményét, és az államnak konkrét szereplők helyett a jobb környezet kialakítását, a magyar vállalatok innovációját kellene támogatnia.

Az unió mindenképpen jó

Abban minden beszélgetőpartner egyetértett, hogy az Európai Unió a magyar gazdaság legfőbb érdeke, részben a transzferek miatt, de részben azzal a lehetőséggel is, hogy szabadon járunk-kelünk a világ legnagyobb exportpiacán. Ez egy növekedési hátszél, amire akkor is szükségünk lenne, ha nekünk kellene fizetnünk érte.

Végül fontos hatás, hogy ezen a hatalmas piacon van egy remek nivellációs lehetőség. Amikor nekünk nem megy olyan jól, akkor a munkaerő szabadon áramolhat és transzferálhat haza jövedelmet. A magyar munkaerőnek ugyanis mindig lesz egy olyan része, aki nem kötődik annyira a szülőföldhöz, a családjához, a barátaihoz, akinek nem kell idős rokont ápolnia, aki itthon nem volt sikeres, vagy éppen pont, hogy merészebb, kalandvágyóbb, vállalkozószelleműbb, esetleg a szakmájában korlátozottak a hazai lehetőségek. Ők az uniós viszonyok közepette el tudnak menni külföldre. Kint majd anyagi biztonságot nyernek, talán társadalmi nyugalommal is találkoznak, miközben persze azért kevésbé központi, kicsit örökké B kategóriás vendégmunkások maradnak.

Ám ez a gazdaságnak fontos nivelláció, mert ha több itthon a jó lehetőség, ők is megjelenhetnek a hazai munkaerőpiacon, ha kevesebb, akkor pedig kint tudnak jövedelmet termelni.

Miért nem segít az EKD?

Ilyen nyíltan talán korábban senki nem ment neki ezeknek az állami pénzből történő, munkahelyteremtő támogatásoknak. A magyar GDP egyik fő komponense, hogy a magyar állam nagy támogatásokkal idecsalogat autóipari beszállítókat, gumigyárakat, akkumulátorgyártókat. Ezek a cégek a magas tőkeellátottságukkal, élvonalbeli technológiájukkal jól teljesítenek, sok GDP-t termelnek, de ebből a magyar gazdaság leginkább annyit profitál, hogy ezek a cégek jó béreket fizetnek a dolgozóiknak.

De az ilyen cégek még ki is szorítják a magyar vállalkozásokat például a munkaerőért vívott küzdelemben. Ráadásul, az államnak a gazdaság többi részét kell jobban adóztatni, vagyis éppen a magyar kkv-k fejlődését gátolja a drága támogatási rendszer.

Magyarország az uniós tagországok átlagának kétszeresét költi egyedi kormánytámogatásra. Azzal tesszük vonzóbbá az amúgy túlszabályozott, rossz környezetünket, hogy a magyar GDP 2 százalékának megfelelő összegben támogatásokat adunk. A kormányzat ráadásul nem tudja kiválasztani, hogy kinek érdemes adni. Ha általánosan lenne jobb a környezet, az sokkal többet segítene, az EKD-t be kellene szántani. Többször is elhangzott, hogy minden támogatás nagy torzítást visz a gazdaságban, az ország, de az unió is erről szól, ám ezek mindig egyszerre jelentenek áldást és átkot.

Egy ötlet szerint érdemes a kínaiakat másolni, ők ugyanis azt nem tudták meglépni, hogy az állam szörnyű bürokratikus terheit levegyék minden cégükről, de az innovatív cégeknek kialakítottak egy speciális ipari zónát, például Sencsenben, és ezeket a cégeket békén hagyták.

A kivitelező cég képviselői és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter leteszik a japán anyacégű, akkumulátorok gyártásával foglalkozó GS Yuasa Magyarország Kft. gyárának alapkövét Miskolc déli ipari parkjában 2018. március 28-án. – Fotó: Vajda János / MTI

Növekedésbarát lépések

Az adórendszer tekintetében említettük már a készpénzhasználat adóztatásának ötletét, de ilyen javaslat a szén-dioxid-kibocsátás magasabb adóztatása, miközben a munkavállalást terhelő adókat legalább az OECD átlagra le kéne vinni, ez 3 százalékpontos tehercsökkentést követelne meg.

Ahhoz, hogy jobb pályára álljunk, mindenkinek tennie kell, de egyedileg csak az állam olyan nagy szereplő, hogy érdemi hatást legyen képes elérni.

Vannak értékeink, Orbán Krisztián például egy kisarkított példával ilyennek mondja azt, hogy a magyar üzleti életben nem divat az, hogy az üzleti ellenfelek lelőjék egymást, ez fontos érték, még Európában is vannak olyan országok, ahol ez gyakran megtörténik.

A továbblépéshez azonban több kell, és ebben az oktatás kulcselemnek tűnik

A feladat nem könnyű, mert főleg a leggyengébbek, a funkcionális analfabéták felzárkóztatása lenne a feladat, vagyis azoké, ahol nem az a gond, hogy tudják-e a tananyagot, hanem az, hogy lehet-e bármilyen olyan kérdést feltenni, amire tudják a választ. Zsiday Viktor szerint az elitképzésünk nem rossz, még az általános képzésünk is elfogadható, csak ezt lehúzza az, hogy kiugróan súlyos kudarcot vallunk az alsó 10-20 százalék szegmensében, vagyis a reménytelenekkel tényleg nem tudunk mit kezdeni.

Benchmark: Szingapúr

A beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, a benchmarkok figyelésének van értelme, minden országról rengeteg (jogos) negatívumot el lehet mondani, de ez nem ok arra, hogy ne kövessük a jó dolgokban a mintaországokat.

Szingapúrból nem azt kell lemásolni, hogy súlyosan bünteti a rágózást vagy a köpködést, az nem európai minta, hogy az egyén rovására mennyire kollektivista, tekintélyelvű az ország, de például a szakpolitikai innovációban, rugalmasságban kimagasló példakép lehet. Magyarországon, ha valaki kitalál valamit az állam reformjáról, akkor abból lehet, hogy törvény lesz, majd országosan kiderül, hogy jó vagy rossz intézkedés volt. Szingapúr nagy hangsúlyt fektet a kísérletezésre, van egy szabályozási homokozó, az állam kicsiben megnézi, elkülönítve, az innovatív vállalatoknál kipróbálja, hogy mi működik, és csak a jó intézkedéseket vezeti be országosan.