A szülésed attól függ, hogy ki lesz éppen ügyeletben

Magyarországon 2021-től tilos hálapénzt adni és elfogadni a kórházakban, így a szülészeteken is. A tisztulás folyamata jelenleg is tart, ugyanakkor az új szabályozás sok területen vákuumot hagyott maga után, és ennek nem csupán az orvosok és a szakdolgozók, hanem a kismamák isszák meg a levét.

A hálapénz kivezetése persze régóta égető lépés volt. Egyértelmű hozadéka, hogy tisztul a kép, kevesebb boríték vándorol fehér köpenyzsebbe, nem rángatják el a fogadott orvost a vacsorája mellől, és ha az ügyeletes szülésznek lejár a műszakja, friss, mentálisan felkészült kollégája tudja tovább kísérni a vajúdó anyát. Hátránya, hogy az évtizedek óta bebetonozott rendszert nem egy egységes, országszerte azonos szakmai protokoll váltotta, amit mindenütt be is tartanak. További hátrány, hogy a szülésznők rendszeres jövedelemkiegészítését nem pótolta semmi, a közelgő bérrendezésük sem hoz majd valódi megoldást. Sok szülészorvos a magánellátásba menekült, így sok bizonytalanság veszi körül a kismamákat.

A következmények: orvoselvándorlás, vidéki szülészetek bezárása, a magánkórházak megerősödése, a nők gyermekvállalási kedvének megrendülése. A megoldás egy olyan, nő- és babaközpontú rendszer (lenne), amelyben az egységes szakmai szabályozás és országszerte azonos gyakorlat miatt az egyes orvosokról vagy a magánegészségügyről magára a rendszerre tevődne át a kismamák bizalma.

Amikor a hálapénz még természetes volt

Tisztán emlékszem, mennyire megnyugtatott, amikor a 2010-es években, az első gyerekem születése előtt hetekkel korábban tudtam, melyik szülésznő-orvos páros kíséri majd a szülésemet az egyik budapesti állami kórházban. A nőgyógyászomhoz akkor már egy bő évtizede jártam, kiváló szakember hírében állt (azóta még inkább), és nagy nyugalommal töltött el, hogy biztos kezekben leszek. Ezért persze a leendő nagyszülők gyorsan szponzori szolgálatba helyezték magukat és mi is hozzányúltunk a megtakarításainkhoz.

A második gyerekem születésénél ugyanez az orvos-szülésznő páros volt jelen, és amikor teljesen véletlenül még ugyanabba a szobába is kerültem, ahol az első gyerekemet szültem, úgy megörültem, mintha azt mondták volna, „kedves hölgyem, garantáljuk, hogy a második gyerekét fájdalommentesen hozza a világra”. A fájdalom aztán a szobával együtt duplázott, de az ismerős környezet valami különös biztonságérzettel töltött el. Még egy idős főorvossal is viccelődtünk egyet a szülést megelőző vizsgálat közben arról, hogy az előző vajúdásom alatt pont tőle kértem – amúgy teljesen hatástalan – epidurális érzéstelenítést.

Szerencsés középosztálybeliként természetesen mindkét alkalommal hálapénzt fizettünk, ahogy tette ezt akkoriban minden hozzánk hasonló szerencsés középosztálybeli. Ósdinak, igazságtalannak és feszélyezőnek tartottam a hálapénz rendszerét, de úgy éreztem, hogy ha ebben a rendszerben szülök, akkor ebből kell kihozni a legjobb és legbiztonságosabb megoldást.

Azt már a gyermekágyi időszak alatt olvastam egy szakkönyvben, hogy ha a vajúdó lovak nem érzik magukat biztonságban vagy megijednek valamitől, gyakran megáll a szülésük. Mint az alábbiakból kiderül, a szülő nők aktuális helyzete annyira dúskál az esetlegességekben és bizonytalanságokban, hogy talán nem túlzás a párhuzam: a mostani kismamák szülészeti szempontból kicsit olyan helyzetbe kerültek, mint az ijedt vajúdó lovak.

Most induló sorozatunkban azt szeretnénk bemutatni, milyen 2023-ban szülni, mi követte a hálapénz kivezetését a 2021-ben életbe lépő szabályozás után. Sok emberrel beszélgettünk: anyákkal, szakemberekkel, orvosokkal, dúlákkal, szülésznőkkel, jogvédővel, szülésügyben tevékeny aktivistákkal; Budapesten és szerte az országban. Bevezető cikkünkben elsősorban azt járjuk körül, milyen hatással volt a hálapénz kivezetése, és az azt követő vákuum az emberi élet talán legfontosabb eseményére.

A szülés más

Azt az elején érdemes leszögezni, hogy világra hozni egy gyereket egy kórházban teljesen más, mint egyéb okból kórházba kerülni. Nemcsak azért, mert a szülés az ember életének talán legfontosabb eseménye, hanem azért is, mert a szülészetre egészséges nők érkeznek, előre nem tervezhető időpontban.

A biztonságérzet már a helyszínnel kezdődik: Budapesten és Pécsen például meg tudja választani egy jó anyagi háttérrel rendelkező család, hogy a kismama hol és hogyan szüljön. A lakóhelyéhez tartozó állami kórházban? Netán magánklinikán? Esetleg otthonszüléssel?

Szakemberek szerint egy szülésre készülő nő voltaképp több kockázati csomagból választ ki egyet: többnyire olyat, amit a leginkább biztonságosnak talál. Persze csak ha van választása.

„A vesszőparipám, amikor azt mondják, mennyi választása van egy szülni készülő nőnek. Ez a 13. kerületben lehet, hogy igaz, de Biharkeresztesen nem biztos”

– mondja Ferenczi Gabi, aki Debrecenben dolgozik dúlaként, azaz olyan segítőként, aki az anyák és gyermekük mentális jóllétére fókuszálva kíséri végig a várandóságot és a szülést.

A fent vázolt három opció valóban inkább fővárosi kiváltság; az ország nagyobb részén többnyire csak vágyálom és nemcsak az anyagi korlátok miatt, hanem a hiányzó infrastruktúra és a rendszerből eltűnt szakemberek miatt is (az orvoselvándorlást követő átmeneti szülészetbezárásokról később lesz bővebben szó).

Debrecenben például, ahol Gabi tevékenykedik – az ország sok más pontjához hasonlóan – nagyjából két út áll a kismamák előtt: bemennek az állami kórházba, ahol az ügyeletes orvossal és szülésznővel hozzák világra gyermeküket, vagy felcuccolnak egy budapesti magánkórházba a szülés körülbelüli időpontja előtt, esetleg a vajúdás kezdetén.

„Nincs idő- és teljesítménykényszer az ügyeleten”

Maradjunk még Debrecenben: a legtöbb kismama a helyi kórház ügyeletén köt ki, ahol – ha szerencsés – pont az orvosa van ügyeletben. De az is könnyen előfordulhat, hogy nem.

A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis állami intézményben csak akkor szülhet egy nő a választott orvosánál, ha az éppen ügyeletben van.

„Gyakrabban találkozom azzal, hogy a kismamák a várandósgondozást inkább magánellátásban veszik igénybe, és csak a szülés idejének közeledtekor érkeznek meg az államiba. Sokan addig a pillanatig ragaszkodnak a fix személyhez, ameddig csak a mozgásterük engedi, és csak szülni mennek be a kórházba” – összegzi tapasztalatait Ferenczi Gabi.

„Kevesebb fű alatti megoldást látok most. Összességében nincs rossz tapasztalatunk az ügyeletben szülésekről, majdhogynem pozitív a változás. Szerintem a régi helyzet teljesítménykényszert szült az állami ellátásban. És ha megfontoljuk, hogy egy fogadott orvos munkaideje akár be is korlátozhatta a »szülésre szánt« időt, akkor elképzelhető, hogy nála korábban és gyorsabban zajlott le egy szülés” – magyarázza. Ezzel szemben most, ha az ügyeletben lévő orvosnak lejár a munkaideje, nincs idő- és teljesítménykényszerben, mivel az utána beosztott ügyeletes orvos veszi át a vajúdó nő támogatását. „Korábban az ügyeleti idejükön kívül is készenlétben kellett állniuk a szülészorvosoknak, ami nem látványos, de megterhelő állapot volt” – mondja a dúla.

A hálapénz csupán a biztonság illúzióját adta a kismamáknak, amikor kívülről behívták a szüléshez a fogadott orvost – vélekedik Lénárd Rita belgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. Ahogyan az általános vélekedés szerint az is hamis illúzió volt, hogy a tiszteletteljes bánásmód és a korszerű ellátás a paraszolvenciával megvásárolható.

„Nem hiszem, hogy például a vacsorája mellől váratlanul elrángatott fogadott orvos többet tudott segíteni egy kismamának, mint az ügyeletre pszichésen és mentálisan is felkészült, a kórházban jelen lévő kollégája” – mondja az alelnök. Az orvosfogadás rendszere ezért szerinte betegbiztonsági szempontból is hátrányos volt. Azt mondja, egyértelműen jobb lett a szülészeti ellátás azzal, hogy eltűnt a hálapénz, amely mintegy 70 évet élt és az egész egészségügyi rendszert eltorzította. Szerinte a hálapénz kivezetése óta tisztult a rendszer, és ez a folyamat jelenleg is zajlik.

Ugyanakkor egy fontos lépést kihagytak a folyamatból a döntéshozók: amikor a hálapénzt és annak negatív hatásait kivezették a rendszerből, a pozitív kísérőjegyeinek helyébe nem került semmi, így az intézkedés voltaképp vákuumot hagyott maga után. A tények a hálapénz kivezetésének árnyoldalait is megmutatják; a Válasz Online állami és magánszülészetekkel foglalkozó, adatokon alapuló áprilisi cikke egy szomorú következtetésre jut: „(…) a térítésmentes állami szülészetek ellátási színvonala romlott a változások hatására. A tíz (budapesti) közkórház szülészete közül nyolcban nőtt a császármetszések már korábban is magas aránya 2022-ben az előző évhez képest.” Az általunk megkérdezettek szerint tényleg

gondban van az, aki természetes módon szeretne szülni, hiszen nem mindegy, melyik kórházban landol: van, ahol alig 20 százalék körüli a császármetszések aránya, míg máshol az 50 százalékot is meghaladja – akár azonos kistérségben is.

Biztonságot vásárolni az elavult gyakorlat helyett

Vajon honnan ered a szülészorvosok körüli személyi kultusz? A válaszon morfondírozva nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szülés-születés egy hormonálisan irányított folyamat, és meghatározó életesemény, amely hosszú távon hat az egész család testi-lelki egészségére. Mivel ilyenkor minden szó és érintés erősen befolyásolja a módosult tudatállapotban zajló folyamatot – és az abban lévő nőt –, nem mindegy, hogy ki kíséri a szülést, és az az ember hogyan kommunikál.

„Jól kell bánni a kismamákkal, és az anyát és a babát egy egységként kezelni” – érvelnek a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistái – „és nemcsak azért, mert emberi jogokat sért, ha ez nem történik meg; hanem azért is, mert

a rendszer minden résztvevőjének az a célja, hogy egy baba a lehető legegészségesebben jöjjön a világra. A nőközpontú ellátás nem pusztán egy feminista szlogen, hanem tudományos bizonyítékok szerint a bababarát ellátás alapja is.”

A jó bánásmód ugyanakkor nem magától értetődő ma Magyarországon: elavult módszereket alkalmazó orvosok ragadtak be a szülészeti ellátásba és – nem függetlenül ettől – országszerte felbukkannak rég meghaladott módszerek is: korlátozzák például a szabad mozgást, az evést-ivást, a kísérőválasztást; továbbá rutinszerűen felesleges beavatkozásokat végeznek, amelyek nem kívánt mellékhatásokkal járnak.

„Érkezett hozzánk olyan jogsegély, hogy rögzítették a kengyeles ágyban a nőnek a lábait, és előfordult az is, hogy egy frissen szült nőt hosszabb-rövidebb ideig otthagytak az ágyon, ahonnan nem tudott egyedül felkelni” – említi példaként Lebedi Réka, a TASZ jogásza. Gyakori jogsérelemként merül fel a tájékoztatás hiánya is: „Elvárható lenne lehetőleg előzetesen, de legkésőbb a szülés alatt, hogy minden egyes beavatkozásról (oxitocin, infúzió, méhszájtágítás) mondják el a szülő nőnek, hogy mit miért kap, és kérdezzék meg, hogy beleegyezik-e.” Innen már nem nehéz megérteni, miért bíztak évtizedeken át a hálapénzben a kismamák.

„Amikor az anyák hálapénzt adtak az orvosnak és a szülésznőnek, sokszor nem valami mellett szavaztak, hanem valami ellen. Valójában nem a kialvatlan, az ágyából kiugrasztott orvosukat akarták az anyák, hanem egy biztos pontot kerestek a kiszámíthatatlan rendszerben”

– érvelnek a Másállapotot aktivistái.

Hálapénz már nincs – vagyis mégis van

A hálapénz kivezetésekor volt egyébként olyan terv, hogy külön szabályozást alkotnak a szülészetekre, amelyben a magán- és az állami ellátás szétválasztásánál lett volna valamennyi engedmény. A Magyar Orvosi Kamara ezt nem támogatta. „A sebészek miért ne lehetnének ugyanígy kivételezettek? A hálapénz kriminalizálása mindenkire kell, hogy vonatkozzon” – érvel Lénárd Rita.

A hálapénz elvileg tehát már eltűnt a rendszerből – hiszen a BTK szerint büntethető az is, aki adja és az is, aki elfogadja – ugyanakkor még ma is búvópatakként tör elő a szülészeti ellátásban, és más területen is. Még ha a többség nem is ilyen, országszerte felbukkannak ezt igazoló esetek. Ősszel a győri Petz-kórház (nem a szülészete) került be a hírekbe, ahol felmerült a gyanú, hogy az egyik orvos továbbra is elfogad hálapénzt. Nem sokáig maradt a titok házon belül: a bizonyítékokat hosszú hónapokon keresztül a kórházon belül gyűjtötték az érintett orvos ellen; beépített betegek látogatták sűrű időközönként.

Máshol orvost nem, de szülésznőt továbbra is lehet fogadni és vannak olyan kismamák, akik továbbra is megtalálják azokat az orvosokat, akik bizonyos születési módok felajánlásával garantálják jelenlétüket a szülőszobán. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva programozott császárt vagy szülésindítást jelent.

Egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező győri kórházi dolgozó olyan kiskaput említ, amikor „egyes orvosok a terhesgondozás árába építették be a kiesett jövedelmet, így az orvos-szülésznő közti feszültség a szülőszobán kívül marad.” Mert mi volt a gyakorlat a hálapénz évtizedeiben? A fogadott orvos zsebébe csúszott egy hat számjegyű összeg, és annak nagyjából a felét kapta a szülésznő. Eközben ki végezte komplikációmentes szülésnél a munka oroszlánrészét? A szülésznő.

A szülésznők bérrendezése a helyzet rendezésének egyik kulcsa

„A hálapénz legnyilvánvalóbb torzító és betegbiztonságot is veszélyeztető hatásai a szülészeten látszottak leginkább.

A problémamentes szülés nem igényel orvost, bőven elég olyankor a szülésznő jelenléte, figyelme. A szülésznő szerepe viszont a háttérbe szorult az orvosoknak szánt hálapénz miatt; a hálapénz miatt szűkült a kompetenciájuk és csorbult az önállóságuk. Valójában a hálapénz miatt lett orvosi feladatként számontartva a szülés, és éppen az orvosfogadás miatt történt lényegesen több orvosi beavatkozás, gyakran szakmailag nem is kellően alátámasztva”

– vélekedik Lénárd Rita.

Eközben nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a szülésznővel kísért szülés a legideálisabb, a szülésznők pedig kellően képzettek ahhoz, hogy levezessenek egy hagyományos szülést.

A választott orvos-szülésznő rendszer megszűnésével a szülésznők azonban rendszeres többletjövedelemtől estek el; és amíg a kismamák az ellátás vákuumába kerültek, addig a szülésznőknél a kiszámítható bevételkiesést nem pótolta semmi. A győri szülésznő így foglalta össze a régi-új rendszer közti különbséget: „Egyrészt valóban feszültséget gerjesztett, hogy a szülésznőknek csak egy része vállalta a behívásokat és az állandó készenlétet, ők többet is kerestek. Soha nem néztem, mennyit adnak az orvosnak, nyilván többet, mint nekünk, de ötven-százezer forint az utolsó időszakban már nekünk is került a borítékba.” Az említett feszültséget oldotta valamelyest, hogy a fogadott szülésznők rendre besegítettek az ügyeletben lévő kollégáknak: amíg az ő kismamájuk elment mondjuk zuhanyozni, átmentek a másik szobában vajúdó asszonyhoz. Ez azt is jelentette, hogy többen voltak ügyeletben, mint most, amikor hat szobára három szülésznő jut. Ugyanez igaz az orvosokra is.

Az orvosi kamara alelnöke mindenesetre bízik benne, hogy a kezdeti sokk után visszarendeződés zajlik majd a szülészeteken. Ennek pedig az egyik legfontosabb eleme a szülésznők fizetésének, kompetenciájának és önállóságának rendezése.

Míg az orvosok bérét nemrég valamelyest rendezték, a szülésznők fizetésére még nem került sor, utóbbi a tervek szerint júliusban emelkedik majd. Ekkor várható ugyanis a szakdolgozók bérének 18 százalékos emelése, csakhogy Lénárd Rita – és az érintettek – szerint ezzel még nem rendeződik a helyzetük, hiszen a növekedés még az infláció mértékét sem éri el. Az egészségügyi szolgálati törvény egyforma alapbéreket szab meg nemcsak az orvosoknál, de a szakdolgozóknál is: júliustól a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők – például a szülésznők – kezdő alapbére 390 ezer bruttó lesz országszerte. Ez vélhetően nem fogja egy csapásra megállítani az egészségügyi dolgozók elvándorlását.

A biztonság új ígérete: a magánkórházak

A paraszolvencia kivezetésének egyik legszembeszökőbb hatása ugyanis az, hogy 2021 óta az állami szülészetek egyre gyengülnek, míg a magánkórházak egyre erősebbé válnak. Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésének és a hálapénz kriminalizálásának következményeként hirtelen megugrott a magánegészségügy népszerűsége, és nem csak a kismamák körében:

„Első felindulásában sok szülészorvos vándorolt át a magánegészségügybe, így nagy lett a hiány az állami szülészeteken. Részben tehát ez az oka annak, hogy – főleg a kisebb vidéki kórházakban – orvoshiány alakult ki, és emiatt kell korlátozni a szülészetek működését”

– vélekedik Lénárd Rita.

Megszólalóink többsége azt mondja, hogy a magánklinikákon manapság már nem azok a nők szülnek, mint tíz évvel ezelőtt; egyre több olyan nő is, akinek minden egyes forint számít. Nem nehéz felismerni, hogy egy újfajta menekülő útvonal ez: a szabad orvosválasztás után Budapest legfelkapottabb szülészetein 2022-től a szabad kórházválasztás is megszűnőfélben van a terhes nők számára, mivel egyre szigorúbban figyelik, hogy a lakcímkártyája szerinti körzetes kórházba ballag-e be szülni a nő – ezt helyenként annyira komolyan veszik, hogy a renitens kismamákat akár mentővel szállítják át a körzetesbe. A kevésbé leterhelt, főleg vidéki intézményekben egyelőre még lehet próbálkozni szülni befogadó nyilatkozattal a tapasztalatok szerint. (Ahogy a későbbiekből kiderül majd, Orosháza is így fogad a szentesi körzetből kismamákat, oda nyilatkozat sem kell.)

Az azonban biztos – és ez egyértelműen a rossz rendszer utáni vákuum egyik hozadéka –, hogy

amíg régebben az számított gondos anyának, aki magánorvosnál szült az állami ellátásban, most az, aki magánkórházba megy.

És mennyi egy szülés? Az árak sok mindentől függenek, de a csomagok a budapesti klinikák honlapjai alapján 800 000 forinttól kezdődnek, és csomagtól függően a bő másfél millió forintot is elérhetik, míg a terhesgondozás 400 000 forint körüli összegtől startol, szintén többféle csomagban. Baranyában csak egy magánklinika jöhet szóba: a Da Vincinél a nyilvánosan elérhető árlista szerint egy szülés 1,5 millió forintnál kezdődik, és ebben nincsenek benne az előzetes vizsgálatok, a terhesgondozás.

Mivel a Központi Statisztikai Hivatalnak nincsenek vonatkozó adatai, a magánszülészetek közül pedig nem mind ad ki információkat arról, hogy évente hány kisbaba születik náluk, csak újságcikkek információfoszlányai, elemzései, valamint becsült adatok alapján lehet megtippelni a nagyságrendet.

Pleván Tímea, az Ablak a világra szülészeti adatbázis projekt elindítója pont néhány hete kérte ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől a tavalyi születésszámokat és császármetszésarányokat. Az innen kapott adatok alapján közel 20 000 kisbaba született tavaly Budapesten állami intézményben. Számítások és becslések mérlegelése után Pleván Tímea arra jutott, hogy Budapesten a babák közel ötöde született magánintézményben 2022-ben. Ő egyébként az anyák szülés körüli tapasztalatait gyűjti, és teszi közzé összesítve oldalán.

A Válasz Online korábban már idézett áprilisi cikke szerint az egészségbiztosító tavaly májusi adatai szerint a gyerekek harmada akkor már nem a térítésmentes állami szülészeteken, hanem a fizetős magánszektorban jött világra – a cikk egy idén márciusi konferencián elhangzottakat veszi alapul. A két információt átlagolva látszik, hogy elég valószínű, hogy ma már nagyjából minden negyedik Budapesten született baba valamelyik magánkórházban látja meg a napvilágot. A cikk szerzője elért néhány magánkórházat, az ő adataik alapján 2021 óta 20 százalékot meghaladó átlagos növekedés tapasztalható a magánszektorban.

Egy leendő anya szemszögéből a fő kérdés persze nyilván az, hogy milyen ellátást kap a súlyos összegekért cserébe? A környezet, ami körülveszi, egészen biztosan nem a '60-as éveket idézi, és jó eséllyel a kismamát övező kommunikáció is korszerűbb. Ugyanakkor:

„Nem tudjuk kijelenteni, hogy a magánszülészet haladóbb vagy nőközpontúbb lenne, mint az állami ellátás” – állítják az aktivisták. „Államiban és magánban is meghatározó, hogy épp ki lát el, milyen szemlélettel, ki az adott osztályvezető és ismerik és követik-e a haladó ajánlásokat.”

Eloszlatnak viszont egy olyan tévhitet is, amiről korábbi cikkeinkben mi is evidenciaként beszéltünk, miszerint a faros- és az ikerszüléseket nem szívesen vállalják a magánintézmények – az aktuális tapasztalatok szerint ez is inkább szakemberfüggő –, sőt, már koraszülött részleg is előfordul magánszülészeteken.

Magánba menekülő orvosok → elfogyó vidéki szülészetek → bezárások

A szülészorvosok tehát átvándoroltak a magánintézményekbe, a kisebb vidéki szülészeteken pedig, részben emiatt, mára orvoshiány alakult ki. Sorra zárnak be vagy térnek át korlátozott nyitvatartásra a szülészetek szerte az országban. Képzeljük csak el, mekkora biztonságérzetet adhat egy mindenórás mosonmagyaróvári kismamának, hogy tudja, ha csütörtök éjfélig indul meg a szülése, akkor még városában fog szülni, ám ha mondjuk szombat reggel, akkor erre már csak Győrben van lehetősége. Helyi tudósítónk értesülése szerint a mosonmagyaróvári kórház szülészetén és a gyermekosztályán tervezik, hogy júniustól talán sikerülhet visszatérni a korábbi, normális rendhez, nagy ellenzéki és civil összefogás is küzd ezért a célért.

Amióta sorra csattannak a lakatok a szülészetek kapuin, országszerte tartanak attól a kismamák, hogy útban a kórházban, mondjuk egy mentőautóban vagy rosszabb esetben a saját kocsijuk hátsó ülésén hozzák világra gyereküket. A néhány évvel ezelőtt felújított mohácsi szülészetet tavaly júniusban ugyancsak orvoshiány miatt zárták be. A pécsi szülészet kábé 35-40 percnyi kocsiút a várostól. Azóta a helyiek petíciót indítottak, és rendszeresen jelzik a politikusoknak, hogy komoly igény lenne az újranyitásra.

Egy mohácsi anyukával beszélt baranyai kollégánk, aki az első gyermekét még a helyi kórházban szülte, a másodikat már Szekszárdon. „Másodszorra terhesgondozásra ismét még Mohácson kezdtem járni, de az orvos rögtön az elején azt mondta, hogy menjek magánba. Neki sem ideje, sem lehetősége nincs a vizsgálatokra és szerinte meg is engedhetem magamnak, hogy privátban végeztessem ezeket. Ez eléggé felháborított.” Végül a nő a szekszárdi kórházban szülte meg második gyermekét, mert a pécsi szülészetről nem hallott jókat.

Egyik megjegyzéséből egyértelműen látszik, hogy a vidéki szülészetek kivéreztetése a népességfogyás rémképére is hatással van: „Szerettünk volna harmadik gyereket is, de visszatartó tényező, hogy nincs helyben osztály. Nem mindegy, hogy beérni csak öt perc vagy ötven.”

A lesújtó országos helyzet zászlóshajója egyértelműen Szentes. A ottani kórházban a nemrég jelentős összegért felújított és korszerűsített szülészetet zártak be az év elején, miután elfogytak az ápolók és az orvosok.

A helyi és környékbeli kismamáknak, illetve szülő nőknek a számukra kijelölt intézményekbe, a kocsival fél órára lévő Hódmezővásárhelyre, az egyórányira lévő Szegedre vagy a szintén egyórányi útra lévő Kecskemétre kell azóta eljutniuk, sürgős esetekben a szállításukat az Országos Mentőszolgálat oldja meg. Hiába folytattak az osztály fennmaradásáért küzdő helyi nők az ősszel úgynevezett kedvességkampányt, nem sikerült orvosokat csábítaniuk városukba.

Tudósítónk egy olyan nővel beszélt, aki alig két hónappal a kórház szülészetének bezárása után, márciusban hozta világra gyermekét, a kisbaba végül az orosházi kórházban született meg. A nő azt mondta, lelki terhet jelentettek neki az utolsó hónapok nehézségei, és a távolság miatti aggodalom is okozott neki néhány álmatlan éjszakát. Vizsgálatokra a szentesi szülészet bezárása után Orosházára járt, a terhessége végén egyre gyakrabban. Mivel az utolsó hónapban már nem akart és nem is tudott volna annyit vezetni, a férje minden egyes alkalommal szabadságot vett ki, hogy kocsival vigye el a tőlük 40 kilométerre lévő városba, így terhességének végére a férje szabadnapjai rohamosan fogyni kezdtek.

Az efféle panaszokkal rendszerint nem tudnak kihez fordulni a nők. A TASZ munkatársa szerint gond, hogy nincs olyan szerv, amely előírná és betartatná a szülészeti protokollokat, és így olyan sincs, amely a jogsérelmek orvoslására szakosodott volna. Így marad

• a betegjogi képviselő – akikkel voltak jó tapasztalataik az utóbbi időben;
• a Nemzeti Népegészségügyi Központ – itt szoktak megállapítani jogsértést, de kártalanítás innen nem érkezhet;
• a kórház igazgatója;
• és végső esetben a per.

Megoldás lenne egy egységes szakmai szabályozás, így a személyekről át tudna tevődni a bizalom a rendszerre

A helyzet szomorú, összetett és zavaros. De mi hozhat megoldást? Minden általunk megkérdezett az egységes szakmai szabályozást említi elsőként. „Önmagában nem oldja meg a helyzetet, hogy kriminalizáljuk a hálapénzadást, és betesszük a büntető törvénykönyvbe. Ennek azzal együtt lenne értelme, ha tudatos szakpolitikát tennének mögé, és az egész országban egységes, progresszív protokollt alkotnának, és azt be is tartatnák” – vélekedik Lebedi Réka, a TASZ jogásza.

Hiába tisztul a rendszer és hiába bízik mindenki valamiféle újrarendeződésben, a mostanában szülő kismamákat ez vélhetően fikarcnyit sem vigasztalja. „Az egységes ellátás – amikor mindegy lenne, ki hova sétál be szülni – most nagyon esetleges.

Amikor az anyák jönnek hozzám szülésfelkészítésre és megkérdezik, mire számítsanak, a leggyakoribb mondat, ami elhagyja a számat az, hogy »attól függ, hogy ki lesz éppen ügyeletben«. Ha például az ügyeletben lévő orvos nem látott még olyan kitolási pozíciót, amit a szülő nő választana, akkor valószínű, hogy inkább lebeszéli róla, nem fogja neki megengedni”

– mondja Ferenczi Gabi.

A Magyar Orvosi Kamara is úgy vélekedik, hogy amíg a szakemberek szemlélete nem lesz egységes, addig az ellátás sem lesz az. Gondot okoz az elvándorolt szakemberek pótlása is.

Na, de mi lenne az egységes színvonalú ellátás hozadéka? A Másállapotot mozgalom aktivistái szerint egyértelmű: „A személyekről át tudna tevődni a bizalom a rendszerre, ha minden szakember tisztelettel és a jó gyakorlatok mentén látná el a nőket, ha a szakemberképzésben a komplikációk elhárítása mellett hangsúly lenne az élettani folyamatok támogatásán, a megfelelő kommunikáción. Egy ideális világban a vajúdó nő pontos tájékoztatást kap, és majd ő dönt a preferenciái mentén. Fontos kiemelni, hogy trauma forrása az, ha a nő nem értheti, hogy mi történik vele, és nem adhatja beleegyezését. Velem beszélj, ne rólam!” – ezt üzenik a nők többször is a szülőszobákon.