Megjelent a rendelet: ennyit keresnek az egészségügyi szakdolgozók júliustól

2023. május 16. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva

A kedd esti Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely a július 1-jétől érvényes egészségügyi szakdolgozói béreket rögzíti. Ahogyan azt a kormány már korábban kommunikálta, a béreket az év felétől 18 százalékkal emelik – derül ki
181/2023. (V. 16.) számú kormányrendeletből.

Forrás: Magyar Közlöny
Forrás: Magyar Közlöny

Mint látható, az új bértábla szerint a legalacsonyabb fizetési osztályban – tehát a pályakezdő A besorolású egészségügyi dolgozók bruttó 288 914 forintot kereshetnek majd július 1-től. Ennek a bruttó bérnek a nettója – ha valakinek nincs semmilyen szja-kedvezménye – 192 127 forint. A bértáblán ez a bruttó összeg egyébként elmarad a szakmunkásoknak járó úgynevezett garantált bérminimumtól, aminek a bruttó összege idén 296 400 forint – igaz, az A fizetési osztályba azok tartoznak, akik legfeljebb alapfokú végzettséget előíró munkakört töltenek be.

A már érettségit igénylő munkakört betöltők a C oszlopba tartoznak, mint látható, itt már 350 ezer forint fölött van a kezdőfizetés, a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők (E oszlop) már csaknem 390 ezres bruttóval kezdenek. Főiskolai oklevelet F oszloptól felfelé követelnek meg a munkavégzéshez, a H oszloptól vannak az egyetemet végzettek.

Az alapbéremelés az ápolók és az egészségügy nem gyógyító (gazdasági, műszaki, pénzügy-számviteli stb.) területein dolgozókat érinti. A Belügyminisztérium korábbi közleménye szerint a béremelés 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, erre a célra idén 41,5 milliárd forintot fordít a kormány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!