Anyák csábítanának új szülészeket a szentesi kórházba – kedvességgel

2022. november 17. – 14:36

Anyák csábítanának új szülészeket a szentesi kórházba – kedvességgel
A Csongrád-Csanád megyei Dr. Bugyi István Kórház bejárata – Fotó: Móra Krisztina / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Kedvességkampánnyal próbál új szakorvosokat Szentesre csábítani több száz, a Csongrád-Csanád megyei kisvárosban és a környékén élő nő. Internetes oldalakon saját készítésű videókkal, a kisbabáik képeivel, versekkel és elismerő mondatokkal köszönik meg a szülészek korábbi munkáját, dicsérik az orvosokat és az ápolókat. Az még nem világos, hogy valóban bezárhatják-e jövőre a szülészeti-nőgyógyászati osztályt. Hivatalos tájékoztatást nem kaptak a szervezkedő nők, és a Dr. Bugyi István Kórház oldalán ott vannak az álláshirdetések. Idén több városban is megszűnt a szülészet, mert nincs elég szakember.

Kevés az orvos

Borús időben, szemerkélő esőben beszélgettünk a Csongrád-Csanád megyei Dr. Bugyi István Kórház előtt két családanyával, akik részt vesznek a néhány hete működő mozgalomban. Győző-Molnárné Kiss Ildikó és a férje is a szentesi kórházban született, a két gyermeküket is ott hozta a világra, 2015-ben és 2021-ben. A Telex tudósítójának elmondta, nagyon hálás a kórház szülészetén dolgozóknak, csak jó tapasztalatai vannak, bár egyik gyermeke világra hozatala sem volt egyszerű eset. Az orvosok teljes mértékben támogatták a természetes szülésre való törekvésében, a vajúdás beavatkozásoktól mentesen zajlott, ám végül mind a kétszer császármetszésre volt szükség. Az első gyermeknél ez sürgősségi műtét volt, másodjára pedig a szülőszobán eltöltött, hasztalan órák után ő maga dönthetett a megoldásról.

Győző-Molnárné Kiss Ildikó és a férje, valamint két gyermekük is a szentesi kórházban születetett – Fotó: Móra Krisztina / Telex
Győző-Molnárné Kiss Ildikó és a férje, valamint két gyermekük is a szentesi kórházban születetett – Fotó: Móra Krisztina / Telex

Ildikó úgy látta, hogy a kórházi osztály utóbb már sokkal szebb volt, mert teljesen felújították, és az ellátás módszere is változott, ennek köszönhetően a második kisbabája már végig vele lehetett, csak a vizsgálatokra és a vizitre kellett visszavinni a csecsemőosztályra. Az orvos, akinél szült, nem volt fogadott orvosa, mégis minden nap bement megnézni, hogy van, éppígy a többi kismama állapotát is ellenőrizte. Ildikó szerint az orvosok, szülésznők és az ápolók teljes mértékben a kismamák és a csecsemők igényeinek megfelelően dolgoznak, ő ezért áll ki a kórházi osztály fennmaradása mellett. Bár a férjével ők nem terveznek újabb gyermeket, de a családi körében vannak, akik még szeretnének kisbabát. Szerinte borzasztó lenne, ha be kellene zárni az osztályt.

„Szeretném, ha majd az unokám is itt születhetne.”

Szintén a városban él Faragóné Besze Éva, ő 2017-ben, 2019-ben és 2021-ben szülte meg gyermekeit a szentesi kórházban, ő is teljesen elégedett volt az ellátással. Nem tervez több gyermeket, és úgy véli, a nőgyógyászat megmaradása is nagyon fontos a szentesi és a környékbeli nőknek, az osztály bezárásával fiatalok és idősebbek is elveszítenék az ismert nőgyógyászukat, akihez járnak. Ha megszűnnek a szűrővizsgálatok, megakad a megelőzés és a fogamzásgátlás segítése, az nők ezreinek okozhat gondokat, köztük olyan tizenéveseknek is, akiknek mindez talán még fontosabb. A bezárás ellen küzdő nők ismerősöktől azt hallották, hogy januárra már nem lehet időpontot kérni a nőgyógyászatra.

Éva a tavaly augusztusi szülése idején már tapasztalta, hogy kevés az orvos az osztályon, és akik ott voltak, igen sokat dolgoztak a bent fekvők mellett a járóbetegek ellátásában is. Az is nyilvánvaló volt, hogy nyugdíjba készülő orvos és kezdő doktor is több van, de már tavaly sem volt teljes a létszám, ami valószínűleg megnehezíti a szülészet-nőgyógyászat működését.

Faragóné Besze Éva mindhárom gyermeke a szentesi kórházban jött világra – Fotó: Móra Krisztina / Telex
Faragóné Besze Éva mindhárom gyermeke a szentesi kórházban jött világra – Fotó: Móra Krisztina / Telex

Azt nem tudják pontosan a kórházi osztály bezárása ellen küzdő nők, hogy mekkora esély van a szentesi szülészet-nőgyógyászat teljes megszüntetésére, de már évek óta lehet erről hallani. Hivatalos tájékoztatást nem kaptak, ezt nagyon sajnálatosnak tartják, és az is céljuk, hogy megalapozott információkhoz jussanak. A helyi sajtóban jelent meg az utóbbi hetekben néhány hír, de azok alapján a szentesi nők nem látják biztosnak, hogy az osztály tovább működik a jövő évtől.

Tízezrek érintettek, ezrek várnak a válaszra

A szülészet megmaradásáért már több százan küzdenek, a Szentesi szülészetért nevű Facebook-csoportjuknak pár nap alatt majdnem kétezer követője lett. Más internetes oldalakra is tettek ki saját készítésű videókat, fényképeket és hálás mondatokat, amelyek mind a kórházi osztályt és dolgozóit dicsérik.

Csatlakoztak ápolók, szülésznők és édesapák is. A mozgalomban részt vevők abban reménykednek, hogy a szülészet-nőgyógyászati osztály dolgozóinak munkáját elismerő és támogató szavaik hatására lesz majd olyan orvos, aki örömmel megy oda dolgozni.

Álláshirdetések a kórház oldalán – szakorvosokat és a szülészetre osztályvezető főorvost is keresnek – Forrás: Dr Bugyi István Kórház
Álláshirdetések a kórház oldalán – szakorvosokat és a szülészetre osztályvezető főorvost is keresnek – Forrás: Dr Bugyi István Kórház

Ha valóban be kell zárni az osztályt, az nagyon sok embernek kellemetlen lesz. A Dél-alföldi kisvárosban 27 ezren élnek, de a környéken lakókkal együtt mintegy 60 ezer ember maradhat szülészet és nőgyógyászat nélkül. A kismamáknak közúton – nem épp a legjobb minőségűn – Orosházára, vagy a szintén félórára lévő Hódmezővásárhelyre, illetve az egy óra távolságra eső Szegedre lehetne kórházba eljutni.

Szentes és a környékén lévő települések – Forrás: Google maps
Szentes és a környékén lévő települések – Forrás: Google maps


Faragóné Besze Éva felidézte, hogy legutóbb csak néhány perce volt eljutni a kórteremból a szülőszobára, a kisbaba már érkezett is. Ő úgy tudja, eddig évente mintegy nyolcszáz gyermek született Szentesen. Akik ezután jönnek majd, esetleg rosszul járhatnának azzal, ha több százan útközben, a mentőautóban jönnének a világra.

Másik városba nőgyógyászatra utazgatni sem egyszerű, ha valakinek több gyermeke van.

Mészáros Erika a Szentestől északra 25 kilométerre lévő, nyolcezer fős Kunszentmártonban lakik. A kisváros ugyan Jász-Nagykun-Szolnok megye területén van, ő mégis kiáll a szentesiek mellett. Erika a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy úgy tudja, a szentesi kórházba más osztályokra is sokkal szívesebben járnak az ismerősei is, mint valamelyik másikba. A három gyermeke közül kettő a Dr. Bugyi István Kórházban született, a harmadik pedig koraszülöttként jött világra, majd Szegeden kapott szakellátást, és vele is Szentesre jár az ellenőrző vizsgálatokra. Ő is teljesen elégedett a szentesi orvosokkal és ápolókkal, ezért támogatja a bezárás elleni mozgalmat.

A Telex elküldte a szülészeti-nőgyógyászati osztály esetleges bezárásával kapcsolatos kérdéseit a Dr. Bugyi István Kórháznak, még nem válaszoltak.

Mi marad meg a kórházakból vidéken?

Az idén országszerte többször is előfordult, hogy hivatalosan ugyan nem akartak megszüntetni – ha igaz – egy-egy kórházi osztályt, de amikor elfogytak az orvosok, illetve az ápolók, nem maradt elég szakember a működéshez. A Mohácsi Kórházban megszűnt a szülészet, míg Kalocsán, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelyén nemrég átmeneti időre zárták be a csecsemő- és gyermekosztályt, onnan Bajára (43 km) vagy Kecskemétre (81 km) viszik el a szülő nőket.

A szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet júniusi közleménye szerint néha még lehet ott gyermeket szülni, de nem bármikor:

„Azokon a napokon azonban, amikor maradéktalanul nem tudjuk biztosítani a megyei kórházakra jellemző ügyeleti működéshez szükséges feltételeket (2 fő kórház, 1 fő készenlétes ügyeletes), akkor más intézetekbe irányítjuk a várandós kismamákat. A kismamák szállítását az Országos Mentőszolgálat végzi az Országos Tisztifőorvos utasítása alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézetekbe (jelenleg: Budapest, Semmelweis Egyetem Női Klinika, vagy Budapest Honvéd Kórház, vagy Debrecen Női Klinika).” ( Szolnok-Budapest: 110 km, Szolnok-Debrecen: 130 km)

A bezárt kórházi osztályok városaiban élők hiába tiltakoznának, hiszen orvost vagy ápolót nem lehet elővarázsolni, akkor sem, ha sajnálatos módon nem sikerült megtartani vagy pótolni őket az állami egészségügyben. Mindeközben egészségügyi szakértők arról beszélnek, hogy a szakemberhiány miatt központosítani kellene a hazai betegellátást, azaz meg kellene szüntetni a kisebb kórházakat, vagy egyes osztályokat. Ezt nehéz lenne megnyugtatóan elmagyarázni annak a nőnek, aki várandós, és mentőautó helyett biztonságosabb körülmények között, a szülőszobán szeretné világra hozni a gyermekét. Kérdés, hogy a kormány új, az egészségügy átalakítására kidolgozott tervei hogyan érintik majd a kisebb kórházakat, de ennek a részleteit később fogják nyilvánosságra hozni.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!