Yettel
Yettel-üzlet: „három legyet egy csapásra” módszerrel cserélt távközlési érdekeltségeket az állam...
A magyar állam büszkén jelentette be, hogy újra 25 százalékot szerzett a cseh PPF-csoport hazai cégeiben, két Yettel- és egy CETIN-cégben, ám a deal mögötti logika a 4iG felől érdekesebb.
A magyar állam bevásárolta magát a Yettelbe
Egy részvénycsereügyletnek köszönhetően közvetett részesedést szereztek a távközlési vállalatban.
Furcsán magas összegek jelentek meg a Vodafone-számlákon
A Vodafone maximálisan 9,39 százalékos inflációkövető díjkorrekciót ígért januártól az ügyfeleinek, azonban többeket meglepett, hogy számláikon a decemberihez képest 14-18 százalékkal magasabb...
Drágul a telefon- és internetszolgáltatás a Vodafone-nál, a Telekomnál és a Yettelnél is
Azt mondják, ez nem áremelés, hanem inflációkövető díjkorrekció.
Olcsóbb lett a Vodafone, így vajon már megéri?
Bár a Vodafone többségi tulajdonosa a kormányközeli 4iG lesz, lényegében a teljes vételárat az állam finanszírozza. A versenyhivatalnak is lenne mit vizsgálnia, de nem teszi.
180 ezer Yettel-ügyfél kap fejenként 7500 forint jóvátételt
Azok, akik 2016. október 6. és 2017. október 22. között készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötöttek.
Szeretik a fiókban őrizgetni régi mobiljukat a magyarok
A Yettel felmérése szerint a magyarok több mint fele nem válik meg a régi mobiljaitól.
Otthoni 5G-s mobilhálózattal küldenék nyugdíjba a vezetékes internetet
A Yettel új adótornyai szupergyors internetet tudnak majd szolgáltatni, de nem szabad az induláskor országos lefedettségre számítani.
A yettelesek egy része nem tudott telefonálni reggel, azt javasolják, indítsák újra a telefonokat,...
Egy tervezett hiba nem tervezett eredménye volt a hálózati hiba.
Yettel néven fut tovább a korábbi Telenor
Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs cége négy év után váltott nevet.








