Furcsán magas összegek jelentek meg a Vodafone-számlákon

Legfontosabb

2023. január 28. – 07:02

Másolás

Vágólapra másolva

„2023. január 2-től a díjcsomagjaink havidíjait az inflációra tekintettel kiigazítjuk, amely maximum 9,39 százalékos havidíj-korrekciót jelent”

– ígérte felhasználóinak a Vodafone, első ránézésre viszont elég nagy káoszt okozott a cég januári, első inflációkövető díjkorrekciós számlakiküldése. Meg aztán második ránézésre is: olvasóink, kollégáink közül ugyanis sok Vodafone-felhasználó nem értette, mégis hogy lehetnek olyanok, akiknek decemberhez képest az ígért 9-10 százalékkal, meg olyanok is, akiknek 14-20 százalékkal nőtt a számlájuk.

Bár volt olyan, akinek például a Digi-csomagja emelkedett nagymértékben, a tavaly júniusi 3900 forintról az idén januári 4900-ra, azért mégis a Vodafone-számlák között látszódtak ránézésre gigantikus anomáliák (ez azért is van, mert több más nagy szolgáltató még nem vezette be a díjkorrekciós emeléseket, a Vodafone az elsők között volt). 6990 forintról egy hónap alatt 8300 forintra ugró számlák, 8 ezerről 9600-ra módosult havidíjak jelentek meg egyes vodafone-osoknál:

Forrás: Telex.hu
Forrás: Telex.hu

Emellett viszont volt olyan kollégánk is, akinek a csomagja csak nagyjából 200 forinttal módosult az egy hónap leforgása alatt – a helyzet tehát a felhasználói oldalról nézve kaotikusnak tűnt. A tisztázáshoz megkerestük az ügyben a Vodafone-t, amelynek illetékesei azt válaszolták:

„Nem lehetséges a 9,39 százaléknál magasabb mértékű díjkorrekció egyetlen előfizetőnél sem. Az ugyanakkor előfordulhat, hogy valamilyen egyéb kedvezmény torzítja a számla végösszegét.”

Cikkünk megjelenése után a Vodafone Magyarország ehhez még azt is hozzátette:

„Minden érintett előfizető havidíja egységesen 9,39%-kal növekedett. Az egyéni kedvezmények összege nem változott. Ennek alapján az új havidíj összege úgy számolható ki, hogy az eddigi alaphavidíjat felszorozzuk 1,0939-cel, majd ebből az összegből levonjuk az eddigi kedvezmény változatlan összegét.”

Kollégánk példáján levezetve (akinek 6990 forintról nőtt 8300-ra a számlája) a kedvezményekkel való torzítás lényegében azt jelenti, hogy bár elsőre azt gondolnánk, hogy a 6990 forintnak 699 forint lenne a kerekített 10 százaléka, a számlázási matematika mégsem ilyen egyszerű. Az előbbi esetet díjkövető inflációs iskolapéldaként használva, a közel 7000 forintos decemberi számlánál három tétel szerepelt a kifizetendők között:

  • egy tévécsomag, aminek eredeti havidíja 7100 forint volt, de erre 3600 forint kedvezmény jött rá;
  • egy vezetékes telefon 100 forintért;
  • és internetcsomag 6490 forintos havidíjjal, 3100 forint kedvezménnyel.

A januári számla azonban a kedvezményeket nem vette figyelembe, az egyszerűség kedvéért egy kerekített 10 százalékos emelkedéssel ez azt jelenti, hogy a tévécsomag eredeti ára 7810 forintra, a telefon 110 forintra, az internet 7139 forintra emelkedett egy hónappal később. A Vodafone magyarázata alapján tehát ezeket adjuk össze, majd vonjuk le az összegükből a sehova nem inflálódó kedvezményt: így jöhet ki az, hogy a gyakorlatban a 10 százaléknál jóval nagyobb mértékben emelkedő számlákat is könnyen kaphatunk.

Mivel a telekommunikációs cégek korábban arra hivatkozva döntöttek a díjkorrekciós emelés mellett, hogy „meg akarják tartani az ár-érték arányt” az infláció mellett is, meglepődtünk, hogy amíg magát a havidíjat érinti, a szerződésbe foglalt kedvezményt már figyelmen kívül hagyja a változás. Rákérdeztük ennek az okára a Vodafone-nál, erre mindössze annyit válaszoltak:

„Üzleti döntés volt.”

A Vodafone még január közepén megerősítette a 24.hu-nak, hogy a 2021. szeptember 1. és 2022. augusztus 31. közötti időszak 109,39 százalékos mértékű átlagos fogyasztói árindexváltozását figyelembe véve 2023. január 2-től mind lakossági, mind mobilszolgáltatásnál inflációkövető díjkorrekciót vezetnek be.

Nem a Vodafone volt persze az egyetlen: ekkor a Digi, a Telekom és a Yettel is azt jelezte, hogy áremeléssel vagy díjkorrekcióval készülnek 2023-ra. A Telekom a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árindexről szóló közleménye utáni 90 napban döntött a korrekcióról, a Yettel szintén a KSH-jelentés utáni 60 napban ígért döntést.

A 2016 óta az árain nem változtató Digi tavaly novemberben jelentette be, hogy január 1-jétől egy sor csomagjuknál árat emelnek, az ő esetükről hosszabban itt írtunk.

Összefoglalva tehát az alábbiak szerint alakul a szolgáltatók inflációra adott válasza:

  • a Telekom 14,5 százalékkal emel, március 1-jétől;
  • a Yettelnél százalék nem ismert, de idén várhatóan márciustól lép életbe az emelés, később évente változhat a díj;
  • a Diginél és a Vodafone-nál pedig januártól érvényesek a fentebb már részletezett változások.

A magyar Digit még tavaly novemberben vásárolta meg a kormányközeli körökhöz tartozó 4iG Nyrt. 232 milliárd forintért. A cég később a részben rivális Vodefone-t is megvásárolta a magyar állammal közösen 715 milliárd forintért. Arról az üzletről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A magyar állam láthatóan intenzív szerepvállalással segíti a 4iG telekommunikációs terjeszkedését, a lakosságnak ugyanakkor az, hogy „magyarabb” lesz a szektor, aligha jelent a tarifacsomagok árában is érzékelhető javulást – írtuk a Vodafone-felvásárlás januári eleji hivatalossá válása utáni elemzésünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!