Wladár Sándor
Egyedi formájú, különleges érmeket osztanak ki a budapesti rövidpályás úszó-vb-n
A Lánchíd oroszlánja is felbukkan majd a Duna Arénában.
A Magyar Úszó Szövetség elnöke Orbán Viktorhoz fordult Milák Kristóf és volt edzője ügyében
Wladár Sándor és Selmeci Attila a miniszterelnöknek címzett levelükben azt kérik, hogy ne a sportolók dönthessenek arról, hogy kit illet meg az életjáradék az eredményeik után.
Hosszú Katinka úgy vágott vissza Shane Tusupnak, hogy Wladárnak is kiosztott egy pofont
A háromszoros olimpiai bajnok nyersen üzent, de jó részidővel.
Wladár: Még nyelem Hosszú Katinka kritikáját, de már nem sokáig
Nem úgy van, ahogy ő gondolja, tartozik annyival, hogy végezze el a munkát – mondták róla ősszel, most viszont úgy látják, hogy Milák sikere a szövetség munkáját is dicséri.
Összejöhet az olimpiai címvédés Miláknak az úszószövetség elnöke szerint
Wladár Sándor még Kós Huberttől vár dobogós eredményt az olimpián.
Wladár Sándor olimpiai bajnok úszót javasolják a Nemzet Sportolói közé
A Magyar Úszó Szövetség elnöke a májusban meghalt olimpiai bajnok sportlövő, Hammerl László helyét veheti át.
Felmentették a doppingvád alól a Kenderesivel együtt gyanúba került magyar úszót
Ilyés Laura Vanda az orvosi egyetem mellett csúcstartó az úszásban, készülhet az olimpiára.
Milák Kristóf tartozik Magyarországnak az úszószövetség elnöke szerint
Wladár Sándor úgy látja, hogy az edzéseit hanyagoló olimpiai bajnok úszó az őt segíteni akarók közeledését is bizalmatlanul kezeli.
Olyan vagyok, mint a víz. Színtelen, szagtalan, átlátszó
Wladár Sándor egy héttel a 17. születésnapja után lett olimpiai bajnok. Az úszószövetség elnöke most 60 éves. Kritikus periódusban vette át a sportág irányítását. Beszélgettünk vele Hosszú Katinka...
Shane Tusup: Soha nem emeltem kezet egyik párkapcsolatomban sem a másik félre
Úgy érzi, nem tűrheti csendben tovább, hogy bárki bármit mondhat róla. Több, személyét érintő hírre is reagált Hosszú Katinka volt férje és edzője.









