Tök üres vonatokat futtatnak Nagy-Britanniában csak azért, hogy kijátsszák a törvényt
A brit magán-vasúttársaságoknak jobban megéri fenntartani a közlekedés látszatát, mint bezárni valamelyik vonalukat. A bezárás macerás, és túl sokba is kerül.
Egy férfi késsel támadt az utasokra egy német vonaton, de két kommandós egység szerencsére éppen a...
Egy zavart férfi három embert sebesített meg. Nem terrortámadásként kezelik az esetet.
Száz éve a vonat és a repülő keresztezéseként képzelték el a közlekedés jövőjét
Érdeklődő bőven volt a skót George Bennie találmányára, csak épp befektetni nem akart senki.
Ötezren nézték, ahogy Orbán Viktor lerakja a szerb elnökkel a Szabadka–Szeged-vasút alapkövét
A szerb elnök a megerősödő magyar–szerb kapcsolatokról beszélt a rendezvényen.
Több mint ezer magyar fiatal pályázhat keddtől az ingyenes uniós vasúti bérletekre
Idén a 19 és 20 évesek is pályázhatnak, miután a tavalyi fordulókat a koronavírus okozta világjárvány miatt elhalasztották
Videón, ahogy kisiklik a szegedi vonat az állomáson
Zakkan, nyekken, ugrik, biccen, de nem borul.
Ha megépül a vasúti Duna-alagút, a Déli pályaudvar eltűnhet a föld színéről
A 4,5 kilométeres alagút a Nyugati pályaudvaron is sok területet szabadíthatna fel, a Déli pedig feleslegessé válna, állítja Fürjes Balázs és Vitézy Dávid.
A MÁV először kitüntetett két vasutast, majd az ügyészség vádat emelt egyikük ellen ugyanazért:...
Ugyanarról a 2019. augusztus 9-i esetről van szó a Hort-Csány vasútállomásnál.
Két vasutas miatt majdnem összeütközött két IC-vonat. Egyikük gombostűkkel rögzítette a...
Az ügyészség vádat emelt a két vasutas ellen.
Mészáros Lőrinc 338 milliárdos dél-pesti vasútfejlesztése drágább a TGV-nél, a malmői alagútnál és...
A V-Hídnál 62 milliárd egy kilométer Ferencváros és Kelenföld között.
Kövess minket Facebookon is!