Vagyonkezelő alapítvány

Az EP jelentéstevője megkerülné a modellváltó egyetemeket az Erasmus- és Horizont-pénzekkel
Gwendoline Delbos-Corfield egy közvetítőt iktatna be, de nem hagyná, hogy a közalapítványi hátterű egyetemek uniós pénzt kaphassanak náluk erasmuszozó külföldiek után.
A kormány szállt be 1,8 milliárd forinttal, hogy a modellváltó egyetemeken ne legyen baj az...
Minden feltétel adott, hogy a közalapítványi egyetemek is maradhassanak jövő nyárig az Erasmus+ programban, hangsúlyozta a Tempus Közalapítvány főigazgatója.
Milliós fizetéseket kapnak a vagyonkezelő alapítványok vezetői
Összesen több mint 3 milliárd forint tiszteletdíjat vettek fel tavaly a vagyonkezelő alapítványok vezetői, a legtöbb pénzt az MCC-nél fizették ki.
A hallgatói önkormányzatok szervezete szerint az Erasmus-ügy megoldása nem várathat magára sokáig
Már az Európai Parlament petíciós bizottsága is foglalkozik a közalapítványok összeférhetetlenségi gondjai miatt hozott korlátozásokkal.
Oktatási biztosjelölt: Nem ígérhetem, hogy elvégzem az Erasmus-ügyben, amit a magyar államnak kell
Tisztában vagyok a holtponttal és a haladás hiányával, mondta Iliana Ivanova, akivel a kormány várhatóan tárgyalhat a vagyonkezelő alapítványokról.
A K-Monitor rejtett dokumentumokat perelt ki a közérdekű vagyonkezelő alapítványok támogatásáról
A kormány sokszor érthetetlen kötelezettségeket vállalt a homályos alapítványok felé.
Válasz Online: Szinte esélytelen, hogy a modellváltó egyetemek maradjanak az Erasmusban
A lap szerint az Európai Bizottságnál arra számítanak: érvényben marad a vagyonkezelő alapítványok uniós korlátozása a határidőig.
A britek beszállhatnak az EU kutatási programjába, amiből több magyar egyetem sem kaphat pénzt
A britek több forrás szerint megegyeztek az EU-val a Horizont Európáról, amiből a magyar modellváltó egyetemek egy magyar-uniós vita miatt nem kaphatnak támogatást.
Népszava: Hiába kérte a Debreceni Egyetem, az EU bírósága nem nyitotta ki az uniós pénzcsapot
Pár hét múlva már meg kellene kötni az Erasmus+ oktatási csereprogram következő körös szerződéseit, a kormány még mindig csak alkudozik.
„Kicsit világvége hangulat van” – hogyan fogadják a leginkább érintettek az Erasmus-felfüggesztést?
Sokáig csak a sajtóból jutottak információkhoz az egyetemisták, és volt, aki le is maradt a külföldi ösztöndíjról, miután „most vagy soha” alapon rengetegen jelentkeztek.
Kövess minket Facebookon is!