Kevesebb utcai vásárt akarnak a belvárosi üzlettulajdonosok, mert azok elveszik a vevőiket
„Mire ideérnek a vevők, már megvettek mindent, amit akartak. Ettek-ittak, és a kezükben van a szuvenír is” – mondta az egyik bolt tulajdonosa.
Félsiker: a Belvárosban létrehozott új választókerületek arányosabbak, de furcsább alakúak is lettek
Az V. kerületi jegyző nem indokolta meg az eredetileg rendkívül aránytalanra sikerült választókerületi beosztást. Inkább módosította a határokat.
A Belváros lehet az első kerület, ahol ellenzéki előválasztást tarthatnak
Juhász Péter, Kerpel-Fronius Gábor és Kovács Alex is beleállna abba, hogy egy előválasztással döntsék el, melyikük lesz a Fidesz kihívója a júniusi önkormányzati választáson.
Juhász Péter a Kutyapárt polgármesterjelöltjeként indul az V. kerületben
Az egykori Együtt párt volt elnöke 2014-ben már próbálkozott a kerületben, akkor alulmaradt. Most már szinte tolonganak a jelöltek a Belvárosban.
Az ellenzék megtámadja a bíróságon az újrarajzolt V. kerületi választókerületeket
A nyolc új körzetből hat lakosságszáma legalább 5 százalékkal eltér az átlagostól, amit szerintük a jegyző nem indokolt meg rendesen.
Többmilliós bevételtől eshetnek el a budapesti kerületek a hatósági áras filmforgatások miatt
A helyi közterület-használati díjak helyett csak a jóval kedvezőbb, állami díjszabás szerint kell fizetniük a produkcióknak, ha a belvárosban forgatnának.
Nincs rájuk panasz, ezért kevesebb építményadót fizethetnek a Belvárosban a kaszinók
A fideszes vezetésű V. kerület több százezer forintot spórolt a NER közeli kaszinótulajdonosoknak.
Kerpel-Fronius Gábort indítaná polgármesterjelöltnek a Momentum az V. kerületben
A főpolgármester-helyettes korábban Zuglót nézte ki magának, de ott nem támogatta a helyi szervezet az indulását. Az ellenzék V. kerületi frakcióvezetője már korábban bejelentkezett...
Másfél éve küzd a főváros az áron alul eladott belvárosi ingatlanokért, egyelőre sikertelenül
Az V. kerület tavaly 850 millióért adott el értékes ingatlanokat, a főváros bírósághoz fordult az ügyekben, hogy élhessen az elővásárlási jogával.
Taxióra átállítása miatt fogtak el két sofőrt a Budapest belvárosában tartott hétvégi razzián
Több mint száz rendőr lepte el a belvárosi utcákat, szórakozóhelyeket, autósokat, 138 taxist és partibuszokat ellenőriztek. Egy nejlonzacskóba tett idős kiskutya miatt is közbeléptek.
Kövess minket Facebookon is!