Hvg.hu: Törökországból rendel útleveleket az állam, pedig magyar cégekkel is szerződtek
A török belügyminiszter dicsekedett el azzal, hogy év végéig 250 ezer magyar útlevelet is nyomnak náluk. Erről még azok a magyar cégek sem tudtak, akiknek 2030-ig szerződésük van a magyar útlevelek...
Országosan akadozott az útlevél-ellenőrzés, Ferihegyen is fennakadásra kellett számítani
Négy óra alatt hárították el a problémát.
Lebukott Angliában egy albán férfi, aki okmányirodában kapott hamis magyar útlevelet
A hamisító ügyintézőt már évekkel ezelőtt elítélték.
Útlevél-hamisításért ítéltek el hét embert, köztük két kormányablak-ügyintézőt
Közel ötven hamis útlevelet adtak ki, amivel darabonként hatezer eurót kerestek.
Több mint félmillió okmány vár megújításra, a kormányablakok nincsenek felkészülve
Azok a személyazonosító okmányok, melyek május 31-ig lejárnak, nem lesznek érvényesek 2022. június 30. után.
Áprilistól férfi és nő mellett X jelzésű nemet is be lehet jelölni az amerikai útlevélben
Ezt Antony Blinken külügyminiszter jelentette be.
Vezető orosz bankárok kaptak aranyútlevelet Bulgáriától
Egyelőre arra nincs bizonyíték, hogy vannak-e valódi befektetéseik az EU legszegényebb tagállamában, de valószínűleg bolgár államadósságot vásároltak, ezért kapták cserébe az útlevelet.
Szegény Matt Damont szupertitkos ügynökként már az orosz határnál körberöhögték volna
Jason Bourne 30 millió dolláros fegyver, minden nyelven tud, de egészen ostobán dolgoztak alá 20 éve az akciófilm első részében. Meg a másodikban is.
Mostantól a Hupikék törpikék, Lucky Luke és Tintin is szerepel a belga útlevelekben
Hétfőtől a belga képregények figurái köszönnek vissza az ország útleveleiből.
Péntektől már csak útlevéllel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Brexit a gyakorlatban, emlékeztető.
Kövess minket Facebookon is!