TV2
Ahogy 2022-ben, most is nyíltan a Fidesz mellett áll ki a TV2
Egy Facebook-posztban egyértelműen arra buzdítanak, hogy a Fideszre húzzuk az ikszet.
A Marsi Anikó–Gönczi Gábor párossal tér vissza a Napló a TV2-re
Szalai Vivien hírigazgató a folytatásban a szerkesztőség profi munkáját ígéri.
A TV2 szerint az idei Megasztár is bizonyítja, hogy a nézőknek a trash kell, ők csak tükröt...
„Úgy láttuk, jelenleg erre van szükség, és ez be is igazolódott, mivel mindenki erről beszélt” – mondta Fischer Gábor tartalomgyártási igazgató a szebb napokat látott tehetségkutatóról.
Orbán karácsony előtt még gyorsan a TV2-ben is felmondta, milyen világ jön szerinte, ha a Tisza nyer
A miniszterelnök arról is beszélt, gyerekként mit szeretett a karácsonyban a legjobban.
Halálos buszbalesetekhez kapcsolt nyereményjátékot a TV2, eljárás indult a csatorna ellen
„Ön szerint minden buszbalesetért a sofőr a hibás?” – tette fel a kérdést a Napló című műsor a halálos balesetekről szóló beszámoló után.
Rosszkor játszottak rossz dalt, 11 millióra bírságolták a Rádió 1 adását
A TV2 „A kísértés” című műsorának egy adása 2 millió 200 ezer forint bírságot ért.
A nem teljesen kezdő énekes, Lengyel Johanna nyerte a Megasztárt
A rendkívül hosszú döntőben Tóth Gabi és Curtis egy Edda-dal átdolgozását adták elő, de az is kiderült, hogy Dr. Dre a hiphop Szusza Ference.
Jáksó a TV2-s munkáról: Nincs az a keskeny ösvény, amit végig lehetne úgy járni, hogy az embert ne...
Közéleti műsorba nem menne el, játékvezetőnek viszont az RTL-hez is, csak most a TV2 hívta. Szerinte ha akarna, se tudna kire szavazni.
Jáksó László a TV2-n tér vissza sok év után a képernyőre
Az RTL Heti Hetes című műsorának egykori műsorvezetője egy gameshow-t vezet majd a konkurens csatornán.
Ezek az emberek tényleg ennyire buták?
Egy délutánnyi tömény Észbontók-nézés után jöttem rá, hogy teljesen mindegy, hol megy és ki vezeti a műveletlenségi vetélkedőt, mert az egész koncepció messze van az őszinte trashtől.









