Korábbi ismerősei betörtek a lakására, és megverték Andrei Mangrát elmondása szerint
A táncos a Tények Pluszban beszélt arról, hogyan fenyegették és verték meg a lakásába rontó férfiak.
Egy 13 évvel korábbi ügy miatt körözték Szolnoki Szabolcsot, azt állítja nem zaklatott senkit
Szexuális visszaélés miatt adtak ki körözést a TV2 műsorának szereplője ellen, amit visszavonták. Szolnoki azt mondta, nem volt erőszakos, nem követett el visszaélést.
Visszavonták a Házasság első látásra Szabolcsának körözését
Az ügyet állítólag már jogerősen lezárták, a körözést egy ki nem fizetett büntetés miatt rendelték el.
Elfogatóparancsot adtak ki a Házasság első látásra Szabolcsa ellen
A körözést megrontás miatt rendelték el.
A Legyen Ön is milliomos!-nak egyszerre áll jól és rosszul, hogy semmit nem változtattak rajta
A műsor öt év után, immár negyedjére tér vissza, és pontosan azt kapjuk tőle, amit várunk. Igaz, azt nehéz megjósolni, hogy ez a mai viszonyok között mire lesz elég.
Zsarolás miatt is nyomoznak a Dancing with the Stars táncosának ügyében, a versenyző egy...
A dulakodás után Andrei Mangra fejsérülésekkel került kórházba. A hatóságok súlyos testi sértés kísérlete és kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt indítottak nyomozást.
A TV2-t fideszes tévének nevezve szállt bele váratlanul Tillába a megafonos Deák Dániel
Pedig Gulyás Gergely az egyik kormányinfón hosszan fejtegette, hogy szerinte a kormány nem szól bele a szerkesztőségek működésébe.
Magyarország Kapitány még a NATO-t is kisegíti, de saját fiával nem boldogul
Az állami pénzzel jócskán megtámogatott S.E.R.E.G. nem lett rossz, pláne, hogy akár úgy is kinézhetett volna, mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala. Kritika az első két részről.
Orbán Viktor: 100 éve nem volt ennyire erős a magyar diplomácia, mint most
És 100 éve nem volt ekkora befolyásunk – mondta a miniszterelnök a Tényeknek adott interjújában.
Tóth Gabi és Schobert Norbert is próbára teszi tudását a Legyen ön is milliomos!-ban
Lesz újítás is a műsorban, az indulók a műsorvezető, Palik László segítségét is kérhetik.
Kövess minket Facebookon is!