Turizmus

Csendes Olivér lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője
Csendes korábban az MTÜ alá tartozó Visit Hungary vezérigazgatójaként dolgozott, idén februárban távozott a szervezettől.
Az újságíró, aki őrültnek tettette magát, hogy bemutassa egy elmegyógyintézet borzalmait
A 18-19. században nagy divatja volt az elmegyógyintézet-turizmusnak, ami jó bevételi forrás volt az intézeteknek, és a PR-nak sem ártott. A bemutatók színfalai mögött azonban gyakori volt a...
Felszámolják a Comói-tónál félmeztelenül mászkáló turistahordákat
„A lakosok életminőségét nem áldozhatjuk fel a tömegturizmus oltárán” – indokolta a döntést a varennai polgármester.
Az árakról mit mondjak? Amíg itt 1950 forint egy sajtos-tejfölös lángos, addig Siófokon 2800
Azt gondolná az ember, hogy a hőhullámban a Balaton partja is megtelik élettel, mégis, egyelőre csak hétvégente van mozgás a magyar tengernél. Ráadásul az erős forint sem tesz jót a Balatonnak.
50 euróra növelné a turisták belépődíját az új velencei polgármester
Simone Venturini javaslata az egy napra érkező turistákra vonatkozik, és a célja az, hogy csökkentse a turisztikai nyomást a városon.
Akár havi 280 ezer forintos bértámogatást kaphatnak a vendéglátóhelyek idén nyáron minden...
A programba 16 és 25 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, ehhez egy regisztrációs nyomtatványt kell kitölteniük.
Már kétezer éve is léteztek bunkó turisták, akik összefirkálták a műemlékeket
Bár régen kevesebbeknek adatott meg az utazgatás lehetősége, ez nem jelentette azt, hogy bármivel tisztelettudóbbak lettek volna például a fáraók sírkamráiban.
Flamingós forradalom kezdődött Albániában Trump vejének megaprojektje ellen
Egy egykori szovjet katonai bázisnak otthont adó magányos sziget és egy madárparadicsom került a viták kereszttüzébe. Jared Kushner cége luxusüdülőket és szállodát építene a térségben, és a...
Nagyobb projektbe vágtak, mintha összekötnék Budapestet Párizzsal, aztán szembejött a valóság
A nagy tervek ellenére az 1500 km-es új mexikói vasút jegybevételei a működési költségek töredékét fedezik csak, a dzsungelt is átszelő vonal mentén épült szállodák szinte üresen állnak, az...
Volt, hogy egyetlen étterem kapott egymilliárdot, pedig abból egy teljes régiót lehetett volna...
A NER évei után a vendéglátásban is reformokat sürgetnek a szereplők. 35 kis- és középvállalkozó összerakott egy tízpontos csomagot, amivel átláthatóbb, igazságosabb, piaci alapú, regionális...
Kövess minket Facebookon is!