Csendes Olivér lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője, Csendes Olivért kérte fel a pozíció betöltésére Kapitány István – jelentette be a Facebookon a gazdasági és energetikai miniszter. A posztot eddig Egresitsné Firtl Katalin töltötte be, aki korábban a Fideszben dolgozott, és tavaly június óta végezte az MTÜ vezetését.
Mint írják a bejegyzésben, Csendes szakmai hátterét a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett mesterdiploma, valamint az Oxfordi Egyetem Executive MBA képzése egészíti ki. Egy bécsi székhelyű stratégiai innovációs tanácsadó cég vezérigazgatójaként az európai innovációs és startup-közösség fejlesztésével foglalkozott, később az Osztrák Nemzeti Turisztikai Hivatal digitális és innovációs igazgatójaként dolgozott. Pályafutása részeként Magyarországon a Visit Hungary vezérigazgatójaként volt, ahol a digitalizációra, az adatvezérelt turizmusirányításra, a desztinációmarketingre és a nemzetközi együttműködésekre fókuszált.
Csendes Olivér azon kevés állami cégvezető közé tartozott, aki euróban kapta a fizetését: 2024-ben 7500 eurós (2,85 millió forintos) díjazással csábították Budapestre az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivataltól, ahol digitális és innovációs igazgatóként dolgozott. Csendes az állami cég vezetői posztjáról 19 hónappal a kinevezése után, idén februárban távozott.
Kapitány István július elején jelentette be azt is, hogy visszahívta Guller Zoltánt, Rogán Antal bizalmi emberét a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöki tisztségéből, és az igazgatói tagságát is megszüntette. Guller Zoltán jó kapcsolatot ápolt a magát turisztikai szakemberként pozicionáló Orbán Ráhellel, akiről egy korábbi interjúban azt mondta, hogy tanácsokat szokott neki adni.
Előző héten írtunk róla, hogy az MTÜ alá tartozó egyik cég, a Creative Hungary éléről is távozott annak vezetője, Jakab Zsófia, Orbán Ráhel barátnője. A szervezet 2018-as megalapítása óta 11 milliárd forintot kapott, hogy ezt mire költötték, ebben a cikkünkben mutattuk be.



