Törvény

Nyugdíj és szülési szabadság is járna a szexmunkásoknak Belgiumban egy új törvény szerint
Hivatalos munkaszerződésük alapján lenne egészségbiztosításuk, és betegszabadságra is mehetnének.
Legalább 34 brit döntött úgy, hogy a hanyatló Nyugat helyett Putyin Oroszországát választja
A kivándorlóknak azt sem kellett bizonyítaniuk az Oroszországba költözéshez, hogy tudnak oroszul, vagy tisztában vannak az ország történelmével.
Az USA-ban sokáig törvénnyel tiltották ki az utcáról a látható fogyatékossággal élőket
Volt, aki attól tartott, hogy már egy rövid szemkontaktus is fertőz, mások viszont egyszerűen nem akartak olyanokat látni a napi sétáikon, akik miatt kényelmetlenül érzik magukat.
Ennyit tudni egyelőre arról, hogy készülnek ellenőrizni a sajtótermékek finanszírozását
Gulyás Gergely a kormányinfón jelentette be, hogy kötelezni fogják a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá, mindezt egy háborúellenes akcióterv részeként. A részleteket az...
Nem tarthatnak maguknál fegyvert azok az amerikaiak, akik ellen távoltartást rendeltek el családon...
Precedens értékű ügyben sikerült fontos döntés hoznia az amerikai legfelsőbb bíróságnak.
Tanárverések miatt szigorítják a büntető törvénykönyvet Szerbiában
Két belgrádi általános iskolában is szülők vertek meg tanárokat az év végi jegyek miatt.
Életbe lépett a gyűlölet-bűncselekmények elleni törvény Skóciában, J.K. Rowling várja, hogy...
Az írónő hosszú posztban fakadt ki a transzneműeket is védő törvény ellen, ami szerinte a szólásszabadság végét jelenti.
Először vettek őrizetbe valakit az LMBTQ-mozgalmat szélsőségesnek nyilvánító orosz törvény alapján
Egy orenburgi bár két vezetője érintett, akár tíz év börtönre is ítélhetik őket.
A Megafon szerint Kaliforniában simán lehet lopni, a bizonyítékuk viszont pont őket cáfolja
Szarvas Szilveszter szerint 950 dollárig mehet minden bolti lopás az államban, de ez egyáltalán nem igaz.
Kövess minket Facebookon is!