Nem tarthatnak maguknál fegyvert azok az amerikaiak, akik ellen távoltartást rendeltek el családon belüli erőszak miatt
2024. június 21. – 16:58
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében azok a személyek, akik ellen családon belüli erőszak miatt távoltartási végzést adtak ki, nem tarthatnak fegyvert, írja a BBC.
A 8-1 arányban hozott döntés megerősíti azt a 30 éves törvényt, amely megtiltja a családon belüli erőszak miatt távoltartási végzés alá helyezett személyeknek a fegyvertartást. Az ügy középpontjában Zackey Rahimi, egy texasi férfi állt, akit az 1994-es törvény alapján vádoltak meg, de fellebbezett, miután a bíróság 2022-ben jelentősen kibővítette a fegyvertartási jogokat.
A 2022-es ítéletben a bíróság kimondta, hogy az amerikai alkotmányban garantált a fegyvertartás és viselés joga széleskörű jogot biztosít az önvédelem céljából történő fegyverviselésre a lakáson kívül is. Az ítélet új mércét állított fel a fegyvertörvények számára, mondván, azoknak történelmi hagyományokon kell alapulniuk.
Ez lehetővé tette Rahimi számára, hogy fellebbezzen az 1994-es törvény alapján hozott ítélet ellen, és az ügyet az ország legfelsőbb bíróságáig vigye. A novemberi meghallgatáson Rahimi ügyvédje azt mondta, hogy nem talált történelmi példát arra, hogy embereket lefegyvereztek volna, kivéve azokat, akiket súlyos bűncselekményért ítéltek el – ez nem vonatkozik a távoltartási végzéssel sújtottakra.
Az amerikai kormány, amely a törvény hatályban tartását szorgalmazta, azzal érvelt, hogy a veszélyes egyéneket, mint például a brit hűségeseket az amerikai függetlenségi háború idején, korábban is lefegyverezték. A kormányt képviselő ügyvéd a meghallgatáson azt is elmondta, hogy az olyan nők, akik egy fegyverrel rendelkező, családon belüli erőszakot elkövető személy mellett élnek, ötször nagyobb valószínűséggel válnak gyilkosság áldozatává.