Tolmács
Trump komoly megtorlást ígért, miután megöltek két amerikai katonát és egy tolmácsot Szíriában
Az amerikai elnök szerint ez az Iszlám Állam támadása volt az Egyesült Államok és Szíria ellen.
„Elnézést, nem hallom” – a mondat, aminek el kellett volna hangoznia Moszkvában
2025, 2022, 2018 – a három dátumban közös, hogy mindegyik évben volt egy Orbán–Putyin-találkozó, és mindegyiken ugyanaz a tolmács segítette Orbánt. Mi ment most félre, mit kellett volna másként...
Közleményben védte meg egyesülete a moszkvai fordítási hibák miatt bírált tolmácsot
Azt írták, tudomásuk van róla, hogy „a beszélő szavai az akusztikai körülmények miatt nem voltak tolmácsolható minőségűek”.
Szijjártó elismerte, hogy orosz energiacégek megvásárlásáról is tárgyaltak Moszkvában
A tolmács téves fordításáról a külügyminiszter azt mondta, hogy tud oroszul, és a hivatalos nyilatkozatok után kisegítette a miniszterelnököt azokkal az információkkal, amiket feljegyzett.
Menczer szerint a legjobb orosz tolmács Magyarországon a Putyin szavait rosszul fordító közvetítő
Úgy tudja, hogy a tolmács nem hallotta jól, amit az orosz elnök mondott.
Videón mutatjuk, hogyan fordította rosszul Orbán tolmácsa Putyin beszédét
A mai Putyin–Orbán-találkozó egyik legérdekesebb része az volt, amikor Orbán Viktor tolmácsa szinte végig rosszul fordította az orosz elnök köszöntő beszédét. A magyar tolmács fontos részleteket...
Lebetegednek a távmunka miatt az EP tolmácsai, minisztrájkba léptek
Megelégelték, hogy a home office miatt a képviselők rossz nettel, gyenge mikrofonnal jelentkeznek be. Ez a fordítás minősége mellett a hallásukat is rontja.
Nem értették a tolmácsokat a Hableány-tragédia dél-koreai túlélői, el kellett napolni a...
A 2019 májusában történt dunai hajóbalesetben 27-en haltak meg, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Az FBI előállította az ISIS Szíriában gránátdobálás közben elfogott narrátor-fordítóját
Khalifa hat éven át fordított propagandaanyagokat a terrorszervezet számára, valamint több, néha véres videóban is ő mondta fel az angol nyelvű narrációt.
CNN: A tálibok lefejezték az amerikai hadsereg volt afgán tolmácsát
Szohall Pardiszt májusban állították meg tálib fegyveresek a pakisztáni határ közelében.









