Színház

RSS

A súgó a színész hátának rezdüléséből is látja, hogy elfelejtette a szöveget

Lovass Ágnest 23 évesen vették fel a Katona József Színházba színházi súgónak. Azóta súgott már cselédjelmezben, de hintában ülve a nézőtérről is, amit kifejezetten nem szeretett. Az elmúlt harminc...

Budapest legdepisebb házibulijában leveseztem a Katona színpadán

Van valahol Pesten egy lakás, ahol egy kicsit mindenki kieresztheti a gőzt, ha éppen arra jár. A Katona József Színházban lemodellezték, és telepakolták furábbnál furább alakokkal. Goatündék, drag...

Láng Annamária: Ebben a mostani hazában nem tudok otthon lenni

A Bécsben dolgozó színésznő szerint itthon „ezt az arcátlan bűnözést nem lehet elviselni”. De Ausztriában is van egyfajta érzelmi deficit, álarcot visel a társadalom, és nem tudni, mi zajlik mögötte.

Két estére új funkciót kap a félkész Biodóm: musicalt játszanak benne

Dinamikus koreográfiák, látványos jelmezkavalkád és a térben elhelyezett, nagy méretű LED-falak a Biodómban.

Az Örkény új igazgatója szerint a színháznak provokatívabbnak kellene lennie a szó jó értelmében

Mácsai Pál jelenlegi igazgató és Gáspár Máté leendő igazgató egyetért ebben.

Molnár Áron Krúbinak: Hogy van az, hogy felhasználod az ellenzékiséget arra, hogy meggazdagodj?

Közel másfél órás videóinterjút készítettünk Molnár Áronnal, ebben a cikkben a legerősebb idézeteket szedtünk össze a színész-aktivistától.

Meghalt Dózsa László színész

81 éves volt az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője.

Egy vezető távozik, két dolgozó pedig figyelmeztetést kapott a Katonában a kedvezményes DK-jegyek...

A színház maga is elhibázottnak tartja a történteket.

Nagy Zsolt: Legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért

A színész szerint ez az ország nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét.

Besenczi Árpád hétéves kisfia is ott volt, mikor apjának leszakadt az ujja előadás közben

A színész pénteken sérült meg súlyosan a zalaegerszegi színház előadása közben, amiben a Besenczi Zsongor is játszik.

Kövess minket Facebookon is!