Szijjártó Péter

A sajtót kiosztotta, a tiszásokat azonban nem győzte meg Szijjártó
„Szijjártó Pétert lehet szeretni és nem szeretni, de teljesítménye elismerésre méltó” – mondta a fideszes Horváth László, a volt külügyminiszter meghallgatása után.
A Nemzetbiztonsági Bizottság tiszás tagja szerint Szijjártó mindenre azt mondta, hogy tiszta a...
A volt külügyminiszter orosz és kínai állami kapcsolatairól is szó volt a zárt ülésen.
Majd a politikusok nyilatkoznak politikai kérdésekben – mondta Szijjártó Péter, miután három órán...
A volt külügyminiszter, aki 12 éven át felelt a magyar külgazdasági és külpolitikai kérdésekért, azt mondta, választ adott minden kérdésre.
Szijjártó Péter megjelent a Nemzetbiztonsági Bizottság meghallgatásán
Nem volt egyszerű behívni, de ott van. A volt külügyminiszter érkezésekor azt mondta, bár nem lett volna kötelező, készséggel jött.
Észt külügyminiszter: Mi mind immunisak vagyunk Putyin félelemkeltő játszmáival szemben. Ugyanis...
Margus Tsakhna szerint készen kell állni mindenféle provokációra, de nem várható teljes körű katonai invázió Oroszország felől. Hálásak a balti légtér magyar védelméért. Szerinte az új kormány alatt...
Kezdeményezték Szijjártó Péter meghallgatását a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt
A volt külügyminisztert a kínai BYD-nál vállalt pozíciója miatt hívják be.
Közel 300 milliót költöttek Szijjártóék olyan magángépekre, amiket nem is használtak
A legdrágább lemondott vagy igénybe nem vett privát jettel a miniszter Kairóba utazott volna 2024 szeptemberében, de végül a honvédségi géppel ment. Csak ez 89 millióba került.
Addig autóalkatrészekkel foglalkozott, aztán kapott egy 2,3 milliárdos lélegeztetőgép-megbízást...
A Limitless Medicalt három nappal azelőtt alapították, hogy 120 lélegeztetőgép szállítására kapott megbízást. A tulajdonos addig az autóiparban mozgott, semmi köze nem volt az egészségügyhöz.
Szijjártó fotója az irodában, Pócs-rajongó elnök, szervilizmus, így működött a NER-ben a...
A versenyhivatal vezetése „megtiszásodott” alkalmazottakról beszélt a választás előtt, miközben saját, Fidesz melletti politikai elköteleződésük megkérdőjelezhetetlennek tűnt.
Kubatov Gábor, Deutsch Tamás és Szijjártó Péter se lehet a jövőben sportegyesület elnöke
A kormány olyan összeférhetetlenségi szabályokat vezet be, amely alapján távoznia kell a politikusoknak a sportegyesületek és a sportszövetségek éléről.
Kövess minket Facebookon is!