Szemét
A tó, amiben több a szemét, mint a víz
A szerbiai Potpecko-tóban becslés szerint 20 ezer köbméter hulladék úszik, a térség hanyagul kezelt szemétlerakóinak köszönhetően.
Teleszemetelték a Kékestetőt a kirándulók
Főként a törött műanyag szánkókat dobálják szét az emberek.
Hatalmas szemétsziget úszik a Drinán
Kedden megkezdték a szemét eltávolítását, de a helyi aktivisták szerint ez sem túl biztonságos.
Tovább épül az állami kukavár: országos monopóliumba adják a hulladékgazdálkodást
Megszavazta a parlament a szemétágazat teljes átszervezését, az új törvény egy egyelőre bizonytalan kilétű szereplőnek ad koncessziót szinte minden érdemleges tevékenységre. A cégek és a lakosság...
Jön az eldobható italcsomagolások visszaváltási rendszere Magyarországon
Az új hulladéktörvény-módosító az államosítás mellett ezt is bevezeti, mert már nyakunkon vannak a magas uniós újrahasznosítási célszámok.
A hulladékgazdálkodás totális központosításáról, kiszervezéséről nyújtott be javaslatot a kormány
Az egész ország területére kiterjedő koncesszió magáncégeknek, a feladatok kormányhivatali hatáskörbe rendelése szerepel a módosítóban. Szigorítanák az illegális hulladéklerakás büntetését is.
500 tonna illegálisan lerakott szemetet gyűjtött a Magyar Közút az ITM új appjával
Október eleje óta lehet bejelenteni, ha valaki szemétlerakót észlel az utakon.
Láthatatlan vonalkóddal tennék automatikussá az újrahasznosítást
2021-től kezdve már ilyen ultrahatékony módon szelektálhatnák a szemetet Európában. A technológia az önkiszolgáló vásárlást is jelentősen meggyorsítaná.
Utakba építve szabadulhatunk meg a műanyag szemét egy részétől
Nagy-Britannia után Svájcban épített részben műanyag hulladékok anyagából utat egy skót vállalat.
Több lett a műanyag szemét a műanyagmentes júliusban
A budapesti számok egyik lehetséges magyarázata, hogy PET-palack helyett inkább aluminiumdobozos termékeket vettünk, de a fogyasztásunkat nem akartuk visszafogni.







