Szankció

Sikeresen zsarolják az oroszok a kivonulni készülő nyugati cégeket
A német Continental elismerte, hogy a szankcióktól való félelem miatt részben kénytelen volt folytatni az oroszországi gyártását.
Roman Abramovics 7 milliárd dollárnyi vagyonát zárolták Jersey szigetén
Lassan nem marad mit a tejbe aprítani, ez hajdani vagyonának a fele.
Lefoglalták Olaszországban a F1 volt orosz versenyzőjének 105 millió eurós ingatlanát
Nyikita Mazepin és milliárdos apja is az ukrajnai háború miatti szankciók alá esik, mert tagjai Putyin belső körének.
Von der Leyen: Ha Magyarország rubellel fizet a földgázért, azzal megsérti a szankciókat
Az Európai Bizottság elnöke jelezte, hogy a szankciókra adott orosz ellenlépés feltételeit nem fogadhatja el következmények nélkül az orosz gázt importáló fél.
Így kerüli ki az orosz lakosság a pénzügyi szankciókat
Hitelkártyához is hozzá lehet jutni, és a nemzetközi pénzküldés is megy, igaz nem egyszerűen.
Az oroszoknak van kétezer tonna aranyuk, amivel most nem mennek semmire
Az orosz jegybank évek óta bőszen tartalékolt, hogy ha jönnek a nyugati szankciók, az aranyvagyon kihúzza őket a bajból. Aztán jöttek a szankciók, és kiderült, hogy ilyenkor az arany sem ér sokat....
Lefoglalni könnyű, de elkobozni nagyon nehéz lesz az orosz luxusjachtokat
Bár az olasz, francia és brit hatóságok számos luxus vagyontárgyat zár alá vettek az ukrajnai invázió miatt szankcionált orosz oligarcháktól, ezek elkobzása és pénzzé tétele nehézkes nyomozási és...
Újabb kőolaj-drágulásra kellett ébrednünk, és ezért nem csak Putyin a hibás
111 dollár felett az északi-tengeri Brent kőolaj hordónkénti ára.
Új szankciós csomag: az EU megtiltja az acélipari importot, nem visz több luxuscikket...
Korábban már jelezték: semmi se lesz tilos a következő szankciócsomagban.
Macron és Von der Leyen: Az EU készen áll újabb orosz szankciókra, semmi sem tabu
Az EU egymilliárd euróra emelné az Ukrajnának juttatott támogatás összegét. A francia elnök az élelmiszer-ellátás destabilizálódására figyelmeztet.
Kövess minket Facebookon is!