Orbán: A háború és a szankciók miatt nem lesz elég energia Európában

2022. szeptember 08. – 12:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A háború és a szankciók miatt attól kell tartani, hogy nem lesz elég energia Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Bosch Budapest Innovációs Kampusz átadásán tartott beszédében – íjra az MTI.

A kormányfő kiemelte: jelenleg 11 ezer szankció van érvényben Oroszországgal szemben, de a háború zajlik, az oroszok meggyengítésére tett kísérletek nem jártak sikerrel. Ezzel szemben Európát térdre kényszerítheti a szankciók okozta brutális infláció és energiahiány.

„Ha nem változtatunk a szankciós politikán, akkor Európa helyzete nem lesz könnyű.”

Orbán szerint „a helyzet úgy áll, hogy Európa kifogyott az energiából”, ami van, azt máshonnan kell idehozni és az energia, amely ideérkezik, drága. „Ennek ellenére harcot kell vívni a fundamentalista zöldekkel és a geopolitikai játszmákba bonyolódó bürokratákkal”, meg kell őket győzni, hogy különböző energiaforrásokat ne zárjanak ki a lehetségesek közül – magyarázta a miniszterelnök.

„Politikai okokból sorban mondunk le különböző energiaforrások használatáról és ezzel drágítjuk saját magunk életét, és nehezítjük a helyzetet a saját iparunk számára a globális versenyben. Kevés kontinens van olyan nehéz helyzetben, mint Európa, de csak ez a kontinens nehezíti meg ennyire a saját életét” – mondta.

Orbán hangsúlyozta, hogy „Magyarországon lesz gáz és lesz elég villany is”, vagyis energiahiány miatt nem kell leállítani és bezárni egyetlen gyárat sem.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, télen 18 fokban maximalizálhatják az állami intézményekben a hőmérsékletet. Az, hogy az iskolákban is 18 fokra kell-e vinni a hőmérsékletet, Gulyás szerint még nem eldöntött ügy. A minisztereknek két hetük van arra, hogy kitalálják, hogyan érhetik el a területükön a gázfelhasználás 25 százalékos csökkentését.

Ez a cikkünk ide kattintva angolul is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kövess minket Facebookon is!