A rezsipara miatt a színházat és az uszodát is beáldozzák az önkormányzatok, de még ez is kevés...
Az önkormányzati szövetségek szerint mindenképpen állami beavatkozásra lesz szükség az energiaválság miatt, mert az egyébként is legatyásodott települések még ezekkel a fájdalmas intézkedésekkel sem...
Elmaradhat a Semmelweis Egyetemen a tavaszi szünet a rezsiárak emelkedése miatt
Ebben az esetben decemberben a két ünnep között oktatási szünetet rendelnek el.
Elmarad az őszi szünet az egész ELTE-n a rezsiárak emelkedése miatt
Információink szerint a BTK-n a vizsgaidőszak online lesz.
A rezsiköltségek miatt lehet, hogy januárban és februárban be kell zárnia a Vörösmarty Színháznak
A székesfehérvári színháznak az áramszámlája nagyjából 250 millió forinttal nőtt.
Havi 27 milliós gázszámlával nagyon nehéz a hajléktalanokon is segíteni
A hajléktalanszállók és idősotthonok rezsije is drasztikusan emelkedik az új szabályok alapján, és nem mindegyik intézmény tudja majd kigazdálkodni a nyolcszorosára dráguló gázt. A Menedékház...
Túl magasak az energiaárak, nem indul el az oktatás a hajdúvidi általános iskolában
A diákokat Hajdúböszörménybe irányítják majd át.
Az állami iskolák nem vezetik be a szombati tanítási napot a Belügyminisztérium szerint
Így reagáltak arra, hogy egy egyházi fenntartású győri iskolában szombatonként is lesz tanítás, hogy decemberben ne kelljen annyi rezsit fizetni.
Egy győri iskolában szombatonként is lesz tanítás, hogy decemberben ne kelljen annyi rezsit fizetni
A Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában az őszi szünetig hét szombaton 8–12-ig tömbösített oktatás lesz.
Egy rebellis német falu már 12 éve szakított a fosszilis energiával, ma „Putyinoktól és sejkektől”...
55 szélturbinával termelnek áramot mintegy 50 ezer háztartásnak, de biogázüzemet is kiépítettek. A Deutsche Welle riportja.
Csalódtunk, szomorúak vagyunk és megfagyunk
Háromnaponta főznek, és mostantól nem fürdenek mindennap, ezzel együtt is sokan félnek, mennyivel nőnek a rezsiköltségeik a következő hónapokban. Többen vannak, akik a rezsiemelés miatt...
Kövess minket Facebookon is!