Kecskeméten is összevonnak két iskolát a fűtésszezonra

2022. október 5. – 18:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az állami intézményeknek huszonöt százalékkal csökkentenie kell az energiafelhasználását. Ez komoly kihívást jelent az iskoláknak, melyek jellemzően rosszul szigeteltek, és komoly energiaigényük van. A kecsup.hu cikke szerint több kecskeméti iskolát is összevonhatnak a fűtésszezon idejére, mert máshogy nem tudják betartani a szabályt.

A hírek szerint összeköltöztetnék a Gróf Károlyi Sándor és a Kada Elek iskolákat, a Gáspár András Technikumba pedig bevonnák a Tiszakécskei Kiss Bálint Szakképző Iskolát. A lap cikke szerint annak a lehetősége is felmerült, hogy a Fazekas István Általános Iskolának is ideiglenesen költöznie kell.

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum igazgatója, Mester László hétfőn arról tájékoztatta a szülőket, hogy az iskola október 17-től a Szent-Györgyi Albert Technikumba kerül át, ahol távfűtéssel fogják biztosítani az előírt minimum 18 Celsius-fokot.

A levélben az is szerepel, hogy a két intézmény váltott műszakban, délelőtt és délután tartja meg az óráit, amelyek 45 helyett 35 percesek lesznek, a szüneteket pedig 5 percre tervezik.

A megemelkedett rezsiköltségek miatt több más iskolában is energiatakarékos megoldásokat vezettek be. Október elejétől a Győri Szakképzési Centrumhoz tartozó tizennyolc győri és mosonmagyaróvári középiskolában 18 fokra állítják a mérőórákat, a kollégiumokban nem maradhat diák hétvégére, és több győri tanintézményt is összeköltöztetnek október közepén azért, mert egy időre bezárnak néhány iskolát.

Nemrég a Debreceni Szakképzési Centrum is felvetette két debreceni iskola összevonását a megemelkedett rezsiárak miatt. A hírek szerint az összevonás október 17-én léphet életbe. A tervek szerint március 31-ig (tehát a fűtésszezon ideje alatt) a Bethlen Gábor Technikum diákjai és oktatói is a Mechwart András Technikum épületét fogják használni.

Ezt az elképzelés szerint úgy fogják megoldani, hogy heti váltásban délelőtti és délutáni oktatási rend szerint tartják majd a két iskola óráit. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy az egyik iskola tanulói reggel 7:30-tól 12:35-ig fognak az épületben tanulni, egy rövid takarítási szünet után pedig jönnek a másik iskola tanulói, akiknek 13:00-tól 18:00-ig fognak tartani az óráik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!