Rendőrök
Fém porszívócsővel vert össze egy nőt az éjszaka közepén fölé tornyosuló kapucnis férfi
A váci nő otthonában riadt fel az alakra, aki pénzt követelt. A verés után két női táskával menekült el, de elfogták.
Bemászott a ferihegyi reptér kerítésén egy férfi, aztán fémrúddal hadonászott
Egy őrbódéra felmászva jutott át. Meg kellett bilincselni, de mentőt is hívtak hozzá.
Egy kupac ruha alatt próbált elbújni a rendőrök elől, nem jött be
Egy szolnoki rablás feltételezett elkövetőjét öt hónapig keresték a rendőrök. Meglepő helyen találták meg.
A Capitoliumot védő rendőrök közül már négyen vetettek véget életüknek
Újabb két rendőr halálhírét jelentették be. A kongresszusi meghallgatáson számos rendőr beszélt a január 6-i ostrom alatt átélt traumákról.
Légmelle lett a férfinak, akit a rendőrök bántalmazhattak, ez jelenti az életveszélyes sérülést
A rendőrök letartóztatásáról döntő bíró viszont nem látta megalapozottnak az életveszélyt mint eredményt, kizárólag a nyolc napon túl gyógyuló sérülést, ezt mondta a Telexnek az egyik rendőr védője.
Három rendőr szolgálat közben életveszélyes sérüléseket okozott egy garázdasággal gyanúsított...
Hétfőn le is tartóztatták őket, a Telex információját a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette. A megvert férfi többszörös bordatörést szenvedett.
A Mi Hazánk lezárásellenes tüntetése, ahol a rendőrök voltak a főszereplők
Több száz ember tüntetett a mostani korlátozások lazításáért a Mi Hazánk eseményén. A tüntetés viszont úgy kezdődött, hogy egy párttagot állítólag gumibottal hasba vágtak a rendőrök, aztán elállták...
Négyféle drogot mutattak ki az újpesti rendőrök támadójának szervezetében
A járőröket csendháborítás miatt riasztották tavaly december 24-én a Kassai utcai házhoz, ahol egy férfi önkívületi állapotban tombolt. A rendőrnő rádión akart erősítést kérni, amikor a férfi kést...
Félmillió forintos büntetést kapott a horrorkaraván moldáv sofőrje
Transzformerszekre vadásztak a rendőrök, február 1-jétől több mint tízszeresére emelkedtek a büntetési tételek.
Ő az újpesti rendőrnő, aki több lövéssel állította meg támadójukat
Társával együtt először mesélt a támadás napjáról, annak részleteiről viszont a nyomozás miatt nem beszélhettek.








