Pláza
Robotokkal, szelfiszobával és vurstlihangulattal nyitott meg Budapest új bevásárlóközpontja, az...
Megnéztük a pénteken nyitott Etele Plázát: a tágas belső terekkel, terasszal és a robotokkal együtt egész érdekes új bevásárlóközpontot kapott a főváros.
A plázák ideje lejárt, mondják Varsóban, és kettőt máris lakóházzá alakítanak át
Betett a járvány a plázákat üzemeltető cégnek, de valójában már régebb óta úgy ítélték meg, hogy eljárt az idő a kizárólag kereskedelmi funkciókkal bíró épületek felett.
Plázákban is oltanak Moszkvában, ahol már csak emlék a lezárás
Nyitott boltok, konditermek, színházak, eltünedező maszkok jellemzik Oroszországot és a koronavírusból legtöbbet tapasztaló orosz fővárost is. A visszaszorulóban lévő járvány azonban még jelen van,...
Kis boltokban 5-10 négyzetméterenként lehetne egy vevő a nyitási javaslat szerint
A 100 négyzetméternél nagyobb boltokban pedig 15-20 négyzetméter juthat egy vevőre, ha a kormány támogatja az „ésszerű nyitást”.
Rekordév után visszaesés és boltbezárás – hogyan vészeli át a járványt egy pláza?
A turizmus beszakadása miatt az átlagosnál is jobban csökkent a Westend látogatottsága, főleg a kis üzleteik sínylették meg a járványt, de gyors felpattanásra számítanak.
Felvetette a plázák és iskolák bezárását a járványügyi osztályvezető
Galgóczi Ágnes szerint érdemes lenne megfontolni egy kéthetes, ideiglenes zárást.
Csak bolyonganak az emberek a plázákban, még karácsonykor is 50 százalékkal kellett akciózni a...
A plázák nem ürültek ki, de nagyon kevesen vásárolnak, sok kisebb üzlet bezárt, a nagyobbaknál gyakori, hogy már csak egy ember visz egy műszakot.
Leszakadt egy pláza mennyezete Aradon
A baleset vasárnapról hétfőre virradó éjszaka történt, így senki nem sérült meg.
A kormány kudarcos szélmalomharca lett a plázastop
A kereskedelmi ingatlanok építését a kormány megismerhetetlen, szubjektív döntésekkel tartja kontroll alatt, a plázastop azonban nem tudta elérni a célját, fenntartása pedig értelmetlen.








