Paris Hilton

„Elég rémálomszerű volt, egy kicsit olyan, mint az armageddon” – a pusztító tüzekkel küzdenek...
Öt ember meghalt, csütörtökig több mint kétezer épületet értek el a lángok és több mint százezer embert kellett evakuálni. Hollywoodi hírességeknek is menekülniük kellett, és számos villa is...
„Soha senkinek nem kellene átélnie ilyet”, írta Paris Hilton, aki élő közvetítésben nézte végig,...
A tűz Malibu szomszédságából indult helyi idő szerint kedden, és azóta már Hollywood Hillsben van, amit evakuálnak.
Dakota Fanning szerint nagyon illetlenül viselkedtek vele az újságírók, amikor még gyerekszínész...
Az egykori gyereksztár egy interjúban beszélt arról, hogy nem az újságíróknak köszönhető, hogy fiatalon nem került a bulvárlapok címlapjára.
Paris Hilton: Katonai kiképzésekhez hasonló átnevelés zajlik az amerikai nevelőintézetekben
A milliomos örökös az amerikai kongresszusban is elmondta, hogyan gyógyszerezték be és zaklatták tiniként egy ilyen intézetben.
Paris Hilton azt állítja a memoárjában, hogy tiniként molesztálta egy tanára
Márciusban megjelenő könyvében azt is megírta, hogy Cannesban csak hajszál híján menekült meg Harvey Weinstein elől, amikor az agresszíven rá akarta törni az ajtót.
Paris Hiltonnak gyereke született, béranya hordhatta ki
A 41 éves híresség egy babakézfotóval jelentette be a hírt.
Paris Hilton részletesen beszélt tinikori szexuális zaklatásáról
„Lefektettek az asztalra, és belénk nyomták az ujjaikat” – mondja az erőszakkal végzett méhnyakvizsgálatról, ahol nem volt jelen orvos.
A bosszúpornóban semmi szexi nincs
Attól, hogy valaki meztelen felvételt készít magáról, a teste még nem lesz köztulajdon, az intim magánvideók közzététele bűncselekmény – az áldozatok jogi lehetőségei azonban erősen korlátozottak....
Kövess minket Facebookon is!