Ösztöndíj
Okosító és felidegesítő versek – Kustos Júlia kapta idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat
A költő Tehetetlen bálványok című kötetét jutalmazták.
Nyílt levélben kérik a hallgatók az MNB és a METU vezetőit, hogy utalják az elmaradt ösztöndíjakat
Egymásra mutogat a jegybank és az egyetem az MNB Intézet hallgatóinak elmaradt ösztöndíja miatt.
Wizz Air-gépre festve hirdeti a kormány az Erasmust pótló cserediákprogramot, a repülő első útja...
Hankó Balázs miniszter szerint a modellváltó egyetemeknek kitalált Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus.
Keményebb kézzel terelheti a szakképzés felé a diákokat a kormány
Kevesebb államilag finanszírozott egyetemi hely, nehezített gimnáziumi bejutás lehet a technikumok népszerűsítésének útja az utóbbi napok hírei alapján.
„Oroszország szuper hely, szinte ingyen tanítják a nigériaiakat!”
Moszkva mindent megtesz, hogy növelje a náluk tanuló afrikai hallgatók létszámát. A Deutsche Welle riportja.
Sokszorosára emelik a cigány származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait
Utoljára 2010-ben rögzítették ezeket az összegeket, így ideje volt a módosításnak.
A pedagógusok béremelésére nincs pénz, de indul a Köbüki tehetséggondozási ösztöndíjprogram
Havi nettó 75 ezer forintra pályázhatnak a tanárok, a győztesekről Csák János dönt majd.
Több pénzt és ingyenes étkezést kapnak a honvédelmi iskolák tanulói
Az ösztöndíjak 2023. február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak, a különbözetet egy összegben térítik meg a tanulók részére.
Szembemegy Szijjártóék új belarusz együttműködése az uniós javaslattal
Más uniós tagállamok inkább a Belaruszból elmenekült diákoknak és oktatóknak segítenek, a magyar kormány azonban ebben is különutas politikát folytat.
Eduline: Elvitte az infláció az ösztöndíjemelést, az egyetemisták fele anyagi gondokkal küzd
Az ösztöndíj alsó összeghatára 2020 óta 8300 forint, átlagos összege pedig havonta 15–25 ezer forint között mozog.









