A pedagógusok béremelésére nincs pénz, de indul a Köbüki tehetséggondozási ösztöndíjprogram

2023. augusztus 23. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

A pedagógusok béremelésénél továbbra is Brüsszelre mutogat a kormány, ám a tanévkezdésre időzítve új ösztöndíjprogramot hirdettek azoknak a tanároknak, akik a tehetséggondozásban kulcsszerepet játszanak – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra lehet pályázni a Köbüki programban.

„Szeretnénk (…) a tehetséggondozást a kor kihívásainak megfelelően új alapokra helyezni, és egy átstrukturált, megreformált rendszert működtetni, hogy az még hatékonyabb legyen” – fogalmazott Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyi államtitkára a Magyar Nemzetnek az új programról.

A pedagógusok nyílt pályázati rendszerben, a www.emet.gov.hu oldalon jelentkezhetnek, és a nyertes pályázók tíz hónapon át havi nettó 75 ezer forint támogatást kaphatnak a tehetséggondozásra. A pályázatot Hornung elmondása szerint a következő egy hónapban kell bejelenteni, és októberben hirdetnek eredményt.

„Ez az ösztöndíjprogram nem a köznevelési rendszerhez kapcsolódó bérkiegészítés, hanem a tehetséggondozás támogatása, az abban részt vevő tehetséggondozók további motiválása”

– mondta az államtitkár.

Azok vehetnek részt a programban, akik már legalább három éve középfokú köznevelési intézményben tanítanak, és kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységet folytatnak. A beadott pályázatokat a kiírásban is szereplő objektív pontozási rendszer alapján egy bizottság értékeli majd, amelybe egy tagot a Belügyminisztérium, egyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium, egyet pedig a Nemzeti Pedagógus Kar delegál. Ők készítik elő a pályázatokról a döntést, amelyet végül Csák János kulturális és innovációs miniszter hoz meg – osztotta meg Hornung a részleteket.

A most kezdődő tanévben több mint 1600 pedagógus részesülhet a támogatásban, amelyre több mint 1,2 milliárd forintot különített el a kormány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!