Oroszország
Vége a 30 békeévnek, alaposan átalakul a világkereskedelem
Az előttünk álló években lassabban nő majd a világgazdaságnál a nemzetközi kereskedelem, miközben jelentősen megváltoznak az áruforgalom uralkodó irányai – derül ki a Boston Consulting Group...
Szijjártó megbeszélte az orosz miniszterelnök-helyettessel, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a...
New Yorkból, hajnali 3-kor beszéltek, a külügyminiszter pedig örül, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a fejlesztésnek.
Amerika is hivatalos bejelentést tett, M1 Abrams harckocsikat küldenek Ukrajnába
Németország szintén szerdán jelentette be, hogy harckocsikat küld az országba.
Az ukrán védelmi miniszterhelyettes és a főügyészhelyettes is lemondott
Egymás után jelentik be korrupciós vádakkal szembenéző fontos ukrán tisztségviselők menesztését.
Ukrán fegyverek kifizetéséről és iráni szankciókról egyeztek meg az EU miniszterei
Az EU kvázi-külügyminisztere szerint Oroszország már túl keveset kap az olajáért ahhoz, hogy a mostani árral egyensúlyban maradjon a költségvetése.
Jóváhagyta Szijjártó, hogy az EU újabb 500 millió eurót adjon ukrán fegyverekre
A külgazdasági és külügyminiszter jelezte, Ukrajnának „szüksége lesz olyan európai döntésekre, amelyek nélkülünk nem fognak megszületni”, de ez nehéz lesz a mostani kisebbségi szabályok miatt.
Oroszország nem hajlandó megtartani a halászati tárgyalásokat Japánnal
Pedig ez védené a Kuril-szigetek közelében lévő vizeken tevékenykedő halászokat attól, hogy az orosz hatóságok őrizetbe vegyék őket.
Oroszország a „totális ruszofóbia” miatt kiutasította az észt nagykövetet
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
Putyin szövetségese: Tömegpusztító fegyverek bevetéséhez is vezethet, ha a nyugati országok...
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
Nem sok jóra számíthatnak az oroszok az iráni szankciós tapasztalatok alapján
Drónokkal és csempészettel igen, mással nem igazán tudja Irán segíteni a szintén erősen szankcionált Oroszországot. A G7 Podcast vendége Dudlák Tamás.








