Oroszország nem hajlandó megtartani a halászati tárgyalásokat Japánnal

2023. január 23. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország értesítette Japánt, hogy idén nem tudja megtartani a japán halászhajók biztonságának garantálásáról szóló éves megbeszéléseket – értesült a japán közszolgálati tévé. Az NHK a moszkvai japán nagykövetségre hivatkozva közölte, hogy csütörtökön érkezett az egyoldalú értesítés az orosz külügyminisztériumtól.

Az éves megbeszélések a két ország kormánya által 1998-ban kötött megállapodáson alapulnak, ez védi a Kuril-szigetek közelében lévő vizeken tevékenykedő halászokat attól, hogy az orosz hatóságok őrizetbe vegyék őket.

A japán nagykövetség sajnálatosnak nevezte Moszkva lépését, Macuno Hirokazu japán kabinetfőnök azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy a japán halászhajók biztonságban végezhessék munkájukat. Oroszországot arra kérte, hogy minél előbb kezdjen tárgyalásokat, hogy a japán hajók elkezdhessék tevékenységüket a halászati szezonban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!