Nógrád megye

Kilépett a Fideszből Balassagyarmat polgármestere
A kilépést személyi és szervezeti okokkal indokolta, amelyek miatt szkeptikusan áll a Fidesz megújulásához.
Nógrád megyében is tízmilliós támogatások mentek a Fideszhez köthető alapítványokhoz a választás...
A salgótarjáni Fidesz elnökének egyesülete csak az NKA-tól 45 millió forintot kapott.
Ebben a nógrádi bazaltsikátorban garantált a klausztrofóbia
Zörgő avar, nyirkos, mohos falak, mint egy természetes, nyitott tetejű tömlöc. Már csak a lánccsörgés hiányzik a szilvás-kői sziklahasadék sötét végéből.
Eljárást indított Pumped Gabo ellen a Nógrád vármegyei kormányhivatal egy buli miatt
Nem volt engedélye arra, hogy természetvédelmi területen tartson „zenés közösségi eseményt”.
Feljelentést tett az Integritás Hatóság a 677 milliós minibölcsőde miatt
Hadházy Ákos tavaly tett bejelentést, az ügyben az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálatot indított.
Medve tartózkodott a kisecseti kőkeresztnél
A nógrádi falu közel fekszik az Országos Kéktúrához, ezért óva intik a kirándulókat.
Gázkifúvás történt Nógrád megyében, a javítás miatt 57 településen nem lesz fűtés
Információk szerint péntektől szombat reggelig nem lesz gáz többek között Rétságon, Romhányban és Érsekvadkerten. Lantos Csaba azt mondta, a lekapcsolást úgy hajtják végre, hogy a legtovább a...
Félmilliárdos visszaélést gyanít az Integritás Hatóság a nógrádi halastavak EU-támogatásai mögött
Fiktív számlázás, összeférhetetlenség és kettős finanszírozás gyanúja is felmerült.
Bevonult a börtönbe a nógrádi férfi, szüleire hagyta élettársa futtatását
Prostitúcióra való kényszerítés, lelki és fizikai terror, egy kis áramlopással kiegészítve.
Kövess minket Facebookon is!