NER

A Fidesz felső vezetését árulónak tartom, muszáj, hogy rendszerváltás legyen – interjú Wáberer...
Csalódott a kormányzatban, a háborús félelemkeltés kiverte nála a biztosítékot, a MÁV igazgatósági tagjaként pedig rendszeresen szembesül a politikai kézivezérléssel – a korábban fideszes Wáberer...
Demjén Ferenc letiltatott a YouTube-ról egy NER-t kifigurázó paródiavideót
A Mi vagyunk a NER címre hallgató MI-videó egy ponton Demjén Ferenc dalába fordul át, az énekes ezért szerzői jogokra hivatkozva eltávolíttatta azt.
Az Aston Martinnal gázoló férfi személyesen is szeretne bocsánatot kérni az áldozat családjától
Cs. Dávid szerint sok álhír jelent meg a február 14-i balesetről. Az ügyészség már vádat emelt volna ellene, de a bíróság ezt nem fogadta el.
Elemző: Szakadék szélén áll a Fidesz, és az RMDSZ is ott van mellette
A Fidesz rendszerének megingása nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is érezteti a hatását. Kiss Tamás szociológus szerint az RMDSZ olyan helyzetbe sodródott, ahol már nincs igazán jó választás.
„Ott állt fölöttem az orvos, és annyit mondott, hogy akkor ő metszene. Szakmai okot nem osztott...
Az elmúlt öt évben a hálapénz eltűnt, de maradt a bizonytalanság és a szerencsefaktor a szüléseknél: sok kórházban automatikus a szülésgyorsítás és a gátmetszés, a császármetszések aránya pedig...
Az Orbán-kormány nem nőket, csak anyákat lát
A 2010 óta hivatalban lévő kormány sokat tett a nőkért és sokat is vett el tőlük. Csok és babaváró, szívhangrendelet és az isztambuli egyezmény mint politikai hiszti – cikkünkben szakértők...
Nagyot estek a NER-hoz köthető cégek a tőzsdén
Pénteken az Opus Global- és a 4iG-részvények árfolyama is több mint tíz százalékkal csökkent.
Toroczkai Medvegyev-sztorikkal és EU-ellenességgel próbálta megfogni az erdélyi szavazókat
A Mi Hazánk elnöke lakossági fórumot szervezett Marosvásárhelyen: miközben ő oroszországi élményeivel szórakoztatta a hallgatóságot, a helyi diákok arról beszéltek, a Fidesz már az iskolában is ott...
Halló, rendőrség? Valaki kirabolta a Fidesz intellektuális génbankját!
A Magyar Péterről szóló fideszes képregény annyira gagyi és buta, hogy még ötletes kormánypropagandának is kevés. Rendes képregényeseknek pedig egyenesen sértő.
Lázár a választás előtt valamiért még szükségesnek érezte elmondani, hogyan osztottak pozíciókat a...
A miniszter gyakorlatilag elismerte, hogy kérésre osztanak jól fizető pozíciókat a kormányon belül. De vajon bűncselekmény-e az, amit Lázár János állított Magyar Péter kinevezéséről? Az elmúlt...
Kövess minket Facebookon is!