„Ott állt fölöttem az orvos, és annyit mondott, hogy akkor ő metszene. Szakmai okot nem osztott meg velem, csak csinálta”

A NER 16. évében cikksorozatban vizsgáljuk, hogyan hatottak a Fidesz-kormányok intézkedései a nőkre, ebben a cikkben egy négygyerekes anya példáján keresztül mutatjuk be, hogy milyen volt szülni, amikor még az állami ellátásban is lehetett orvost és szülésznőt is választani a szüléshez, majd szakértőkkel járjuk körbe, mi változott abban az öt évben, amióta megszűnt ennek a lehetősége.

Csitos Orsolya 13 éve, 2013-ban szülte meg az első gyerekét egy budapesti kórházban, választott orvossal. Szülésznőt akkor még nem választott, nem tartotta indokoltnak, de akkor még megtehette volna. „Kórházban szültem az első babámat, a választott orvosom magánrendelésére jártam az egész várandósság alatt. Biztonságérzetet adott, hogy van egy szakember, aki a várandósság elejétől ismer, fordulhatok hozzá a végéig. Akkor még működött az a felállás, hogy a magánrendelés mellett állami kórházi háttérrel lehetett szülni. A biztonságérzetem megvolt, tudtam, hogy olyan intézményben szülök, ahol van koraszülött és újszülött intenzív ellátás is. Utólag egy kicsit megbántam, hogy szülésznőt nem választottam, mert

a vajúdás időszakát azzal a kórházi szülésznővel töltöttem, akivel életemben akkor találkoztam először”.

Orsi minél természetesebb szülést képzelt el, később mégis túlmedikalizáltnak élte meg a körülményeket. „Nemcsak oxitocint kaptam a szülésnél, kitoláskor az ún. Kristeller-fogást is alkalmazták, vagyis lényegében kikönyökölték a babát a hasamból, aztán gátmetszést is végeztek. Utólag tudtam meg, hogy azért, mert a kórház protokollja szerint 30 évesnél idősebb anyáknál, első babánál mindenképpen végeznek gátmetszést. Úgy tudom, a WHO nem így ajánlja, önmagában az életkor nem indokolja a beavatkozást”.

Két évvel később Orsi második szülése nagyon hasonlóan alakult, mint az első, de ezúttal szülésznőt is választott, egy ponton mégis ismerős helyzetben találta magát.

„Ott állt fölöttem az orvos, és annyit mondott, hogy akkor ő metszene, különben két órán át varrhat majd. Voltam már ilyen kiszolgáltatott helyzetben, de nem tudtam ellene semmit tenni. Szakmai okot nem osztott meg velem, csak csinálta”

– emlékezett vissza Orsi, aki ugyan gyereket akart még, de kórházban szülni már nem. Így hosszas gondolkodás és felkészülés után végül az otthonszülést választotta, a két legkisebb gyerekét már így szülte meg. „Szerettem volna teljesen háborítatlanul szülni, úgy éreztem, ez lesz az én utam. Ez be is bizonyosodott, hogy a harmadik és a negyedik szülésem teljesen beavatkozásmentes volt, a két korábbi gátmetszés ellenére. Ez visszaadta kompetencia-érzésemet a testem felett, tudtam, hogy tudok szülni” – fogalmazta meg a különbséget a szülései között.

Négy szülése után Orsi dúlaként kezdett el dolgozni, most az a feladata, hogy vajúdás és szülés során információkkal, érzelmi és fizikai támogatással segítse a szülő nőt, és a partnerét, segítse a kommunikációt köztük és a kórházi segítők között. Kísért már szülést állami és magánkórházban is. Úgy tapasztalja, hogy a teljesen szabad orvos- és szülésznőválasztás kivezetése óta eltelt öt évben megnőtt az igény a dúlákra, és szerinte sokszor a szülésznők is hálásak nekik, mert a szülő nő lelkével kevesen tudnak foglalkozni szülés közben. „Remekül ki tudjuk egészíteni egymás tudását, mert a szülő nőnek nagyon fontos, hogy kik a támaszai. A test, a lélek és az érzéseink nagyban befolyásolják azt, ahogyan a testünk fizikailag dolgozni, haladni tud a folyamattal. Dúlaként is nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy lelkileg is meglegyen a biztonságérzet, mert ettől is tudnak olyan hormonok termelődni, amik segítik a szülés folyamatát” – mondta. Szerinte a hálapénz kivezetése óta két dolog nem változott: a rendszer sokszor továbbra is gyerekként kezeli a szülő nőket, és az orvosok jó része nem a háborítatlan szülést preferálja.

Fordítva ülünk a lovon

Iványi Anna, a nők alapvető jogainak érvényesítéséért dolgozó Emma Egyesület munkatársa szerint a hozzájuk befutó hívások, jelzések összességében azt mutatják, hogy hálapénz ide vagy oda, továbbra is rengetegen sérülnek a szülészeti ellátásban. Iványi Anna szerint egyszerre több minden esett egybe, amikor kivezették a hálapénzt és megszűnt az orvosválasztás az állami szülészeteken.

„A világjárvány után voltunk, megváltozott az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény, kivezették a hálapénzt, a szülészeti ellátórendszer pedig szembetalálta magát azzal a problémával, ami miatt a szakszervezetek már legalább 2012 óta kongatták a vészharangot, ez pedig a rendkívüli mértékű szakdolgozói hiány. A járvány erre csak rátett egy lapáttal, a kiégés és túlterheltség pedig mostanra oda vezetett, hogy több ezer szülésznő és más szakdolgozó hiányzik a rendszerből” – magyarázta Iványi Anna. Történt ugyan egy béremelés az orvosoknál és valamennyire a szakdolgozóknál is, de szerinte még mindig borzasztóan nagy a bérfeszültség.

Iványi Anna szerint helyes volt megszüntetni a fekete pénzmozgást, de ettől nem lett jobb az ellátás, nem lett jobb sem a nőknek, sem a dolgozóknak. „Továbbra is sokan kérnek segítséget traumafeldolgozáshoz, PTSD-hez, vagy más szülés utáni súlyos hangulatzavarok feldolgozásához” – mondta Iványi Anna az Emmához befutó hívások alapján.

„Nem lett kiszámíthatóbb a rendszer, a családbarát szülészeti irányelv csak egy puha ajánlásként van jelen, emiatt erősen megszokás és hierarchia alapú a hazai ellátás. Pedig az alacsony kockázatú élettani szülések elsődleges szakemberének a szülésznőt kellene tekinteni, a nemzetközi szakirodalom azt mutatja, hogy egy szülő nő-egy szülésznő arány az ideális.

A szülésznő folyamatos jelenléte a vajúdás és szülés alatt nem azt jelenti, hogy folyton be kell avatkozni, hanem megfigyelni, monitorozni, hogy a nő is biztonságban érezze magát, és időben fel lehessen ismerni azt, amikor esetleg viszont tényleg beavatkozásra van szükség. Más országokban számítások vannak arra vonatkozóan, hogy bizonyos születésszámhoz hány szülésznő és egyéb szakdolgozó kell, hogy biztonságos legyen az ellátás. Magyarországra ilyen számok nincsenek, de ha lennének, akkor majdnem biztos, hogy kiderülne, hogy nincs meg a biztonságos ellátásához szükséges minimum infrastruktúra és humánerőforrás”, mondta Iványi Anna.

Szerinte a hazai szülészeti ellátásban még mindig nagy a szerencsefaktor, és elkeserítőnek tartja, hogy 8 éve nincs érdemi párbeszéd arról, hogy hogyan lehetne ezen változtatni.

„Nem csak egy buta, a nők fejében létező szubjektív elvárás a biztonságra törekvés, nemzetközi kutatások mutatják, hogy a folyamatos gondozási modell biztosítja a legjobb kimeneteket az anya és az újszülött egészsége szempontjából is. Ez azt jelenti, hogy 3-4 fős, szülésznőkből, szakdolgozókból álló csapat gondozza a kismamát a várandósság kezdetétől, egészen a gyermekágyas időszakig. Itt nem bizalmi luxusról beszélünk, ez egy evidencia alapú, jól alátámasztott jó gyakorlat”

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte ezzel a modellel jelentősen csökkenthető lenne a császármetszések aránya is. „15 éve hallgatjuk, hogy azért kell egyre több beavatkozás, mert a szülő nők túlsúlyosak és túl későn szülnek, de ha megnéznénk korcsoportokra lebontva, azt látnánk, hogy magas a beavatkozások aránya a huszonéves kismamáknál is, szülésindítás, oxitocin, beöntés, rutinszerű gátmetszés. Itthon továbbra is gyakori a Kristeller-fogás, azaz a hasbakönyöklés, amit egyes országokban már egyáltalán nem alkalmaznak, mert elavult, káros gyakorlatnak, sőt szülészeti erőszaknak, abúzusnak minősül. Ez gyakran nem jelenik meg a dokumentációban, de a nők beszámolnak róla, hogy megtörténik velük” – sorolta Iványi Anna, aki az Ablak a világra című oldal nem reprezentatív, önbevalláson alapuló felmérését ajánlotta, szerinte ott elég beszédesek a számok. Iványi szerint nem arról van szó, hogy a császármetszést mindenáron el kell kerülni, de erősíteni kellene az élettani szülést jól támogató folyamatokat. Ehhez szerinte rendszerszintű változtatásokra lenne szükség, hogy sztenderdizáltabb legyen a hazai ellátás.

„A jó ellátást, a jogok érvényesülését pedig a rendszernek kell biztosítani, nem a nőknek kell kiharcolnia. A jelenlegi helyzetben az a realitás, hogy a nők kezébe próbálunk eszközöket adni, hogy érvényesíteni tudják a jogaikat, de ez azt jelenti, hogy fordítva ülünk a lovon, mert a rendszernek kellene olyannak lennie, hogy azok a jó gyakorlatok érvényesüljenek”.

Az orvosok szerint is egyenlőtlen a rendszer

Az elején mellbevágó volt, mind a szülész-nőgyógyász kollégák és a szülésznők, mind pedig a kismamák és a családok számára – válaszolta dr Ács Nándor, szülész-nőgyógyász, a Magyar Nőorvos Társaság elnöke arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan hatott a hálapénz kivezetéséről szóló törvénymódosítás 2021-ben. „A szülészorvosok abban éltek az elmúlt 40-50 évben, hogy ha szülés van, akkor nincs se éjjel, se nappal, se hétvége, se születésnap. Ezért először minden oldalról döbbenetet okozott a változás, de mostanra mindenki alkalmazkodott ehhez a rendszerhez, mindenkinek van egy normális élete” – magyarázta Ács Nándor.

Szerinte a szülésztársadalomban inkább az okozott elégedetlenséget, hogy az intézkedést úgy hozták meg, hogy az orvosoknak nem volt beleszólása a döntésbe, de az azóta kialakult új rendszernek van előnye és hátránya is. „Kétségtelen előny az a javulás, ami a rezidensképzésben következett be, és ez nemcsak a szülészetre igaz. A korábbi rendszerben a választott orvos operált vagy vezette a szülést, most a rezidensek vezetnek rengeteget, sok műtétet végeznek, amihez a tapasztalt orvosok asszisztálnak. Ami viszont korrigálandó az új rendszerben, az az, hogy a jövedelem teljesen független a teljesítménytől, csak az életkor számít” – mondta a szülész-nőgyógyász, aki szerint az ideális megoldás az lenne, ha megjelenne a teljesítményfaktor a fizetésekben.

„Ha lenne egy alapfizetés, amihez társulna egy mutató az effektív gyógyító tevékenységre – hány műtétet végzett az adott orvos, hány szülést vezetett le, hány beteget nézett meg az ambulancián –, azzal lehetne változtatni a mostani, egyenlőtlen rendszeren” – mondta. A császármetszések számának emelkedése Ács Nándor szerint azt jelzi, hogy értelmetlen vád volt a szülész-nőgyógyászokkal szemben, az, hogy a választott orvosok siettették a szülést. „Most minden kismama az ügyeletes orvosnál szül, akinek teljesen mindegy, hogy délután háromkor vagy este nyolckor végződik-e az a szülés, sőt, épp, hogy semmilyen szinten nem érdeke siettetni azt.

A magas és egyre növekvő császárfrekvenciát több tényező együtt befolyásolja, a legfontosabb oka a perektől való félelem: az orvosok többsége nem kockáztatja, hogy sérült kisbaba szülessen, de a társadalmi elvárás is ez, nem elfogadható, hogy esetleg egy szülésnél károsodjon az újszülött.

A császármetszések magas arányát az is okozza, hogy idősebb és egészségügyileg sokkal terheltebb édesanyák vannak most a szülőszobán, mint akár 20-30 éve. Legalább 10 évvel eltolódott szülő nők életkora, sok a túlsúlyos kismama, nőtt a lombikterhességek aránya is, ezek mind-mind növelik a szülési szövődményeknek a kockázatát” – mondta a Magyar Nőorvos Társaság elnöke.

„Sehol a világon nem tudják biztosítani, hogy ne történhessen semmi baj”, válaszolta Ács Nándor arra a felvetésre, hogy a magyar rendszer sokszor kapja a kritikus, túlmedikalizált jelzőt. „Az egész fejlett világban medikalizált a szülészeti ellátás. Természetesen a WHO próbálja csökkenteni ezt az arányt, de a szülés egy sok szempontból kiszámíthatatlan, és a baba számára komoly veszélyállapotokkal járó folyamat” – mondta Ács Nándor, aki szerint a mostani magyar rendszer éppen a háborítatlan szülés mellett szól, mert semmilyen szinten nem érdeke az ügyeletesnek, hogy sietesse azt.

Ács Nándor szerint a szakmai színvonal, az orvosok szakmai képzettsége kifejezetten jó a hazai ellátásban, szerinte a kórházak felszereltsége sem rossz, a szervezeti felépítésben kell előrelépnünk. „Nehezen biztosítható mindenhol az egyenletes ellátás. A kis kórházakban kevés az orvos, sok helyen ügyelnek a kollégák. Szakmailag az lenne előremutató, ha a megyei kórházak nagy centrumokként működnének, azokat a kisforgalmú kórházakat viszont, ahol nincs már aktív ellátás, előbb-utóbb be kellene zárni, ezeken a helyeken már nincs is érdemi forgalom” – magyarázta Ács Nándor.

Soha nem látott szinten a császármetszések aránya

„Nem végeznek kevesebb császármetszést a jogszabály-módosítás óta, és ez is alátámasztja korábbi állításunkat, miszerint a császármetszések az abszolút és relatív indikációk figyelembevételével az orvos eseti, szakmai döntése” – válaszolta a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága, amikor arról érdeklődtünk, hogyan változott a szülések aránya az elmúlt öt évben. A szokatlanul részletes válaszban kiemelték, hogy szerintük országosan a kórházak összehasonlításával konzekvencia nem vonható le. „Az adott szülészeti osztályok forgalma, esetszámai a császármetszések arányát tekintve eltéréseket mutatnak, hiszen a magasabb progresszivitási szintű szülészeteken látják el a komplikáltabb eseteket, így ezekben az intézményekben magasabb arányú császármetszés várható” – írták, és az érvelés mellé beszédes számokat is kaptunk:

„Határozottan kijelenthetjük, hogy mind a lakosság, mind az orvosok jobban érzik magukat a hálapénz nélküli rendszerben, és az orvosok elégedettsége nőtt a bérrendezésnek köszönhetően. Az új hálapénz-szabályozás alapvető változást hozott a magyar egészségügyi kultúrában. A páciensek sokkal nagyobb bizalommal fordulnak az egészségügyi intézményekhez és az orvosokhoz egyaránt” – írta megkeresésünkre az Egészségügyi Államtitkárság. Azt írták, nem igaz az az állítás, hogy a kismamák nem választhatnak orvost a szüléseikhez, várandósgondozás, szülésfelkészítés során továbbra is lehetővé kell tenni az orvosválasztást.

Alacsony bizalom, hiányzó elemek

„A TASZ-hoz beérkező jogsegélyigények és a kutató munkánk eredményeként kirajzolódik előttünk egy kép, ami alapján az látszik, hogy egyre több nő tudatosan, választja meg a lehetőségei között azt, hogy milyen helyszínen, milyen körülmények között szeretne szülni, egyre tudatosabban járnak utána a lehetőségeiknek” – mondta Lebedi Réka, a Társaság a Szabadságjogokért esélyegyenlőségi szakértője. Szerinte nő a kereslet és az igény az alternatív út iránt, és ugyan a szabad szülészorvos választás megszűnt, a kórházválasztás – korlátozásokkal ugyan – de még elérhető, így az a tapasztalat, hogy aki megteheti, messzebbre is hajlandó utazni a jobb szülészeti ellátásért. A szülésélmények és a tudás megosztása továbbra is intenzív a Facebook-csoportokban, de előfordul, hogy közvetlenül a kórháznál érdeklődnek a kismamák az ellátás elveiről.

„Negatív változás, hogy alacsony a bizalom a rendszer iránt, a fogadott orvos, szülésznő melletti szülés legnagyobb előnye a bizalmi környezet volt, ezt most a kórházon kívül, vagy a magánellátásban próbálják megtalálni a nők, ezért növekszik a dúlák iránti kereslet is. Általánosságban elmondható, hogy Magyarországon nagyon medikalizált a szülés jelenleg, magas a rutinszerűen, megszokásból alkalmazott beavatkozások száma. Sok kórházban automatikus például a vénabiztosítás, első szülésnél a gátmetszés, vagy akár a szülésgyorsítás is” – sorolta a tényezőket Lebedi Réka. A TASZ-hoz befutó jelzésekből azt tapasztalja, hogy iszonyatos különbségek vannak az ellátásban térségenként, kórházanként, de akár még egészségügyi dolgozónként is. Miközben konszenzus van arról, hogy a hálapénzt ki kellett vezetni, az ellátás minősége nem vált sem kiszámíthatóvá, sem egyenletessé.

Most nem nőközpontú, mitől lehetne az?

„Felszerelésben, protokollban és hozzáállásban is jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes kórházak között, mert nincs ma Magyarországon olyan egységes szülészeti protokoll, amit minden kórháznak követnie kellene. Van egy egészen progresszív irányelv, de ez csak egy ajánlás a kórházak részére, nem lehet behajtani rajtuk, ha nem felelnek meg neki, tehát egyáltalán nem mondható, hogy minden kórházban egyenlő feltételeket biztosítanának” – magyarázta a TASZ szakértője.

Szerinte akkor lehetne nőközpontú, alapvetően önrendelkezés alapú protokollt megteremteni, ha lenne elég orvos és szülésznő, őket képeznék arra, hogyan kommunikáljanak a nőkkel, szigorúbban betartatnák a tájékoztatásra vonatkozó törvényi követelményeket, tudatosítanák, mi az, amihez beleegyezést kell kérni, és ha változna a szemlélet. „Miközben most az a szemlélet uralkodik, hogy a szülés egy sürgősségi ellátás, azért ez egy nagyon speciális sürgősségi ellátás. Egy élettani folyamat, amit végig kell kísérni. Ha lenne egy ennek megfelelő szakmai sztenderd, amihez minden kórháznak alkalmazkodnia kellene, akkor nem attól függne egy nő szülése Magyarországon, hogy hova született, milyen a kórház arrafelé, és hogy ki van éppen ügyeletben” – mondta Lebedi Réka.