Népesség

Nyolcmilliárdan vagyunk
November 15-én elérte a Föld lakossága a 8 milliárd főt. Soha nem voltunk még ennyien, de még többen leszünk, a bolygó népessége várhatóan 10 milliárd fölött tetőzik majd a 2080-as években. Már ha...
A népességfogyást két évtizede nem tudjuk megállítani, legfeljebb csak lassítani
A 2010-es évek fontos kormányzati célja volt a népességfogyás lassítása és megfordítása, aminek az épp csak megmutatkozó első eredményeit tépázta meg a járvány.
Eleve összeomlóban volt a népesség, majd összehozták az Európa-rekordot járványhalálozásban
A rendszerváltás óta Bulgária elvesztette lakosságának több mint negyedét, tavaly majdnem annyian haltak meg, mint amikor egyszerre szedte áldozatait a világháború és a spanyolnátha.
Még idén elkezdhet csökkenni Kína lakosságának a száma
Hiába lehet akár már három gyereke is egy családnak Kínában, a legtöbben egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Emiatt csökkenésnek indulhat a lakosság száma az országban.
A babaváró hitel látványosabban hatott a születési adatokra, mint a csok
A családtámogatásoknak is köszönhetően emelkedett a termékenységi mutató, de bevándorlás nélkül 2050-re így is 8,2 millióra csökkenhet az ország népessége.
Zsugorodó falvakat rohantak le a beköltözők a Balaton körül
Egyes településeken ötödével nőtt a lakosság száma tavaly. Az ingatlanpiac már tavasszal úgy pörgött, mint a budapesti az árrobbanás legerősebb éveiben.
A tavalyi népszámlálási adatok alapján jóval sokszínűbb Amerika lakossága, mint korábban bármikor
A fehér lakosság részaránya az elmúlt tíz évben csökkent, a magukat több népcsoport tagjainak vallók száma nőtt.
Halásztelek vs. Mezőhegyes – melyek a leginkább növekvő és csökkenő lakosú magyar városok?
A legdinamikusabban növekvő városok Budapest közelségéhez vagy fürdőhelyekhez köthetőek. Dunaújvárost és Salgótarjánt viszont kétévente átlagosan ezer ember hagyta el.
Kiürül Magyarország szomszédsága, ha így megy tovább
Szerbiában a nyugdíjasok száma jövőre már meghaladhatja a munkaképes korban lévőkét, és más balkáni országok sem állnak sokkal jobban.
Kövess minket Facebookon is!