RSS
A Szépművészeti Múzeumban gyűltek össze idén a „családbarát” erők, vagyis jobboldali vezetésű országok, egyházak és konzervatív szellemi műhelyek vezetői. A csütörtöki program csúcsán, az állam- és...
A babaváró és a csok szigorítása után Szikra Dorottya szociológussal beszéltük át a fideszes szociálpolitika eredményeit. Megnéztük azt is, milyenek ezen a téren más illiberális rezsimek, és miben...
Az Earth4All nemzetközi kezdeményezés szerint már 2040 körül elérheti a világ népessége a 8,5 milliárdos plafont.
Bár a népességszám Európa-szerte egyre csökken, és a gyermektelenek száma egyre nő, a tudatos gyermeknélküliség még mindig tabutéma. Szociológust, pszichológust kérdeztünk a társadalmi reakciókról,...
A népesség gyorsuló öregedése miatt a Kínai Kommunista Párt nemrég bejelentette, hogy hamarosan három gyermeket is vállalhatnak a kínai szülők. Ugyanakkor szakértők szerint a nyugaton is ismert...
A családokért felelős tárca nélküli miniszter az Észak-Magyarországnak adott interjúban a gyerekvállalási kedv növekedésével büszkélkedett.
Tíz éve tart már a kormányzat hadjárata a magyar népességfogyás ellen, brutális összegeket fordítunk családtámogatásra, és ennek több szinten már látszik a hatása. A házasodási kedv évtizedes...