Novák Katalin: A házasságok ma tartósabbak, és eredményes a „családbarát kormányzás”

2021. január 4. – 11:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A gyerekvállalási kedv növekedésével büszkélkedett Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az Észak-Magyarország című lap hétfői számában megjelent interjúban az MTI szerint, majd arról beszélt, hogy a családtámogatások jövőjét a következő választás határozza meg.

Novák azt mondta, hogy jelenlegi eredmények szerint az elmúlt tíz év „családbarát kormányzása” képes lehetett arra, hogy megfordítsa a kedvezőtlen demográfiai tendenciákat, ugyanis tíz év alatt 28 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv. A miniszter arról is beszélt, hogy termékenységi arányszám Magyarországon 2011-ben 1,23 volt, ma pedig 1,6, ez pedig praktikusan azt jelenti, hogy 2011-ben száz családban 123 gyermek született, most pedig 157. Kiemelte azt is, hogy Magyarország mára utolérte az uniós átlagot, sőt egész Európában Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv 2010 és 2018 között. Ez szerinte azért fontos, hogy ne bevándorlással kelljen orvosolni a népességcsökkenést az országban.

A miniszter azt mondta, majdnem negyven éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint most, ráadásul a házasságok most „stabilabbak, tartósabbak”, a válások száma ugyanis 60 éves mélypontra süllyedt.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Az interjúban szóba került a következő, 2022-es országgyűlési választás is, Novák ekkor arról beszélt, hogy szerinte miért kell tartaniuk a családtámogatásokat jelenleg élvező szavazóknak egy baloldali kormánytól:

„A baloldali pártok számára ez nem kiemelten fontos ügy, már sokszor bizonyították. Gondoljunk csak arra az időszakra, amikor baloldali kormány volt: megszüntették a szocpolt, azaz az akkori otthonteremtési programot, elvették a 13. havi nyugdíjat, a családi adókedvezményt szinte teljesen megszüntették, 2 évre csökkentették a gyes idejét, a családi pótlékot pedig meg akarták adóztatni”

– idézi a családokért felelős tárca nélküli miniszter válaszát az állami hírügynökség. Az MTI azt is kiemelte, hogy Novák arról is beszélt: szerinte a Fidesz–KDNP tízéves kormányzását megelőzően a kormánypártok devizahitelekbe sodorták az embereket, folyamatosan emelték a rezsiköltségeket, miközben egyre-másra jöttek a megszorító csomagok.

Arról, hogy Magyarország már jó pár éve költ nemzetközi szinten is kiemelkedően sokat népesedéspolitikai célokra, továbbá hogy a Fidesz kiemelt célja a demográfiai trendek megfordítása, és részsikerek vannak is a területen, de a Covid-válság az eddigi eredményeket is évekre visszavetheti, ebben az elemzésünkben olvashatnak részletesen >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!