Temérdek pénzt költünk rá, de a koronavírus még azt a kicsit is elviheti, ami eddig összejött
2020. november 10. – 08:03
frissítve
- Nemzetközi szinten kiemelkedően sokat költünk népesedéspolitikai célokra immár jó pár éve, nemrég új családi kedvezményeket is bejelentett a kormány a válság közepén.
- Mindez nem véletlen, a Fidesz kiemelt célja a demográfiai trendek megfordítása, különösen a gyerekvállalás ösztönzése.
- Részsikerek vannak is a területen: újra népszerű a házasság, a termékenység érzékelhetően nőtt itthon.
- Utóbbi ugyanakkor messze nem eléggé, és a dolgot egy időben néhány riasztó adat árnyalta.
- Bár biztosan működő népesedéspolitikai receptek nincsenek, itthon a családtámogatás minden olyan lába elsatnyult, amelynek nincs köze a gazdasági növekedéshez. Pedig ezek akár hatásosabbak is lehetnének, mint az, hogy vödörrel öntik a pénzt a középosztályra.
- A covid-válság pedig az eddigi eredményeket is évekre visszavetheti.
Idén elmúlt tízéves a Fidesz-kormányzás, ennyi idő alatt már a híresen lassan alakuló demográfiai folyamatokban is lehet változásokat elérni. Orbánéknak ez kimondott céljuk volt a kezdetektől, alig múlik el úgy év, hogy ne bővítenék valamilyen új elemmel a házasokra és családokra célzó támogatási rendszert. Még a koronavírus miatti gazdasági visszaesés közepén is találtak módot a téma kiemelésére, a területért felelős Novák Katalin miniszteri posztot kapott, és rögtön bejelentett egy új, a családosoknak kedvező lakhatási programot. Az ehhez hasonló intézkedésekre rengeteg pénzt költött az ország 2010 óta, de vajon mennyire eredményesek, lehetne-e másképp közelíteni a népességfogyás megállításához? És mennyire tehet keresztbe a nagy terveknek a járvány? Ebben a cikkben megnézzük, honnan hová jutottunk egy évtized alatt, és merre lehet tovább a hazai népesedéspolitikának.
Milyen a magyar családpolitika?
Az Állami Számvevőszék 2018-ra vonatkozó számítása szerint
a GDP-nk 4,8 százalékát fordítjuk családtámogatásra Magyarországon, ami 2010-hez képest 1,3 százalékpontos növekedést jelent.
A rendelkezésre álló összehasonlító OECD-adatok csak 2016-ig elérhetők, de a hazai költés ilyen emelkedésével GDP-arányosan minden bizonnyal az élvonalba kerültünk időközben (a kormánykommunikáció szerint világelsők vagyunk), és a költségvetési ráfordításban is középmezőny fölött járunk. Az összes intézkedés tételes felsorolásától most eltekintünk, mivel tényleg sok mindenről van szó a családi adókedvezménytől kezdve a gyed extrán át a csokig és a babaváró hitelig, azt viszont érdemes rögzíteni, milyen családpolitikai karakter rajzolódik ki ezek összességéből.
A család- és népesedéspolitika öszvérműfaj, sok ponton átfed a szociálpolitikával, a lakáspolitikával és a genderkérdésekkel, de még foglalkoztatáspolitikai és intézményi vonatkozásai is vannak. Az, hogy ezek közül hová kerülnek hangsúlyok, már szakpolitikai kérdés, ahogy az is, milyen célokat priorizál egy kormány: a skandináv országokban sok a nemi egyenlőséget elősegítő intézkedés, a britek a gyerekszegénység csökkentésére lőnek, a franciáknál pedig sokáig népesedéspolitikai megfontolások domináltak – foglalta össze a jellemző célokat a KSH demográfusa, Makay Zsuzsanna egy 2018-as cikkben.
Utóbbi igaz a 2010 utáni magyar családpolitikára is, a kormány expliciten kommunikálja, hogy minél több baba születése a legfontosabb cél. Visszatérő kritika szociálpolitikusok részéről, hogy a kormány túlzottan felfelé céloz, az alsó jövedelmi szinteken a családok összegszerűen és arányaiban is kevésbé tudják kihasználni a juttatásokat. A mindenkinek univerzálisan járó családi pótlék összegét például egy évtized alatt egyszer sem emelte a Fidesz (egy gyerekre ma is 12 200 forint, mint 2008-ban), az adókedvezménnyel viszont annál jobban jár valaki, minél jómódúbb.
Emögött nyíltan kommunikált ideológiai megfontolás, pontosabban a ”felelős gyermekvállalással„ kapcsolatos konzervatív álláspont húzódik meg (avagy: azok szüljenek, akik aztán el is tudják tartani a gyerekeket, és nekik biztosítsunk ehhez a legtöbb plusz segítséget). A konzervativizmus a családfogalom viszonylag szűk értelmezésében is megnyilvánul, a kormány egyértelműen a hagyományos, férfi és nő házasságán alapuló családokat preferálja, a házasodást szorgalmasan ösztönzi. A Fidesz családpolitikája mindemellett a gazdaság pörgetésével is összefonódik: egyrészt a kormány álláspontja szerint a családok jóléte a mindenkori növekedés motorja, másrészt látványosan elsőbbséget élveznek az olyan családtámogatási megoldások, amelyek közvetlenül hozzáadnak a GDP-hez.
Egy nagy siker: az esküvőboom
A kormány leglátványosabb családpolitikai sikere egyértelműen a házasodási kedv kiugró növekedése az elmúlt években. A KSH adatai szerint
2019-ben 65 268 esküvő volt Magyarországon, ami 2010-es szinthez képest 84 százalékos növekedést jelent, egyúttal 30 éves rekord, és közben kisebb kilengésekkel stabilan csökkent a válások száma is.
Az emelkedés az idei év elején sem állt meg, 2020 első három hónapjában kétszer annyi esküvőt tartottak, mint egy évvel korábban. A Tárki legújabb Társadalmi Riportjában megjelent demográfiai tanulmányból (Kapitány Balázs–Murinkó Lívia) kiderül, hogy a házasodási hajlandóság növekedése nem kifejezetten magyar jelenség: a 2010-es években szinte minden európai országban újra emelkedni kezdtek a házasságkötési arányszámok. Ennek magyarázata leginkább az lehet, hogy az elhúzódó gazdasági világválság vége után a párok bepótolták az elmaradt esküvőket. Ugyanakkor itthon a ”házasodási boom„ 2015-2016-ban, és 2019 második felétől a korábbinál jóval nagyobb mértékű volt.
Ezt a makrogazdasági helyzet már nem indokolta, vagyis minden bizonnyal a szakpolitika hatását látjuk a gyakorlatban:
az első házasok adókedvezménye, a csak házasoknak elérhető csok, majd a szintén házassághoz kötött babaváró hitel gyújthatta be az esküvőrakétákat. Az anyagi ösztönzők működése jól illusztrálható a demográfusoknak azzal az erős sejtésével, hogy önmagában a 2 évig mindössze havi 5 ezer forintot jelentő adókedvezmény is alaposan megnyomta az alacsonyabb iskolázottságú és jövedelmű rétegek házasodási kedvét: 2010 és 2018 között a kétszeresére nőtt az alapfokú végzettségű, először házasodók száma, és az ország elmaradottabb régióiban átlag fölötti volt az emelkedés.
A tanulmányból kiderül az is, hogy bár a rendszerváltás óta nőtt az élettársi kapcsolatok elfogadottsága, a többség napjainkban is a házasságot – pontosabban az előzetes együttélést követő házasságkötést – tartja a legideálisabb kapcsolati formának, így a magyarok jó alanyai az esküvőösztönző politikáknak.
Babákkal már nem állunk ilyen jól
Nem ilyen egyszerű a politikusok dolga a gyerekvállalással. Magyarországon 1981 óta többen halnak meg minden évben, mint ahányan születnek, a népesség mintegy 1 millió fővel apadt az elmúlt negyven évben. A lefelé ívelő termékenységi trend már a Kádár-rendszerben is nagyon aggasztotta a vezetőket, a családtámogatás alapköveinek számító gyest, gyedet is ezzel összefüggésben vezették be. A folyamat 2011-es mélypontján már csak 88 049 újszülött jött a világra egy év alatt, majd egy kisebb felívelés következett, de 2016 óta ismét csökkent/stagnált a születésszám 90 ezer környékén.
Tehát míg a házasságkötéseknél látványosnak tűnik a népesedéspolitikai beavatkozások hatása, a gyerekszületéseknél ilyen látványos változásról nem beszélhetünk.
Annak ellenére van ez így, hogy mindeközben maga a gyerekvállalási kedv mérhetően nőtt: a TTA avagy teljes termékenységi arányszám (ami azt mutatja meg, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyereket szülne) 1,23-as eddigi mélypontja után fokozatosan növekedésnek indult, és 2016-2019-ig 1,49-es szinten stabilizálódott.
Jött tehát egy látványos termékenységi trendforduló, a kormány által gyakran hangoztatott céltól (mármint hogy bevándorlás nélkül érjük el, hogy ne fogyjon a népesség) azonban még nagyon messze vagyunk, hiszen 2019-ben több mint 129 ezren haltak meg Magyarországon. Plusz nehezítő faktor a történetben (és egyben a születésszám stagnálásának oka), hogy az elmúlt években kezdett kicsúszni a termékeny korból az 1974–1978 között született népes generáció, ennek hatását pedig nem tudta ellensúlyozni a termékenység növekedése és életútbeli kitolódása sem – derül ki Kapitány és Murinkó tanulmányából (az ország szegényebb régióiban, ami pont nem arra utal, hogy a középosztály gyerekvállalását sikerült célzottan ösztönözni. Eközben folytatódott a gyerekvállalási kor kitolódása az idősebb anyáknál, vagyis a termékenység növekedése nagyon egyenlőtlenül oszlott el a korcsoportok között, az átlagok mögé nézve jókora termékenységi és társadalmi polarizációt láthattunk.
Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Intézetének demográfusa a Telex kérdésére azt mondta, szerencsére ez a trend a későbbiekben nem folytatódott. Bár európai uniós összehasonlításban még mindig magas, az elmúlt 3 évben közel 17 százalékkal csökkent a 20 év alattiak, és 25 százalékkal a 16 év alattiak gyermekvállalása, valamint a regionális termékenységi különbségek is mérséklődtek valamelyest. Ettől függetlenül a friss Demográfiai évkönyvből kiderül, hogy a legszegényebb régiókban továbbra is jóval magasabb a TTA, mint a fejlettebbekben:
Ahogy a házasodásnál, a gyerekvállalásnál is kérdés, mennyiben köszönhetőek az eredmények a szakpolitikáknak, és mennyiben más tényezőknek.
Spéder Zsolt és Kapitány Balázs 2018-as tanulmányából (47. oldaltól) kiderült, hogy a tízes évek felfutó termékenysége párhuzamokat mutat a többi volt szocialista ország trendjével, csak éppen időben elcsúsztatva.
A kelet-európai országokban a rendszerváltást követően mindenhol lecsúszott 1,3 alá a TTA, majd a kétezres években lejátszódott visszapótlódás folyamata, az ebből a szempontból legjobban teljesítő államok egy évtized alatt akár 0,4-del növelték a rátájukat. Könnyen lehet, hogy itthon is ez a folyamat érett be egy évtizeddel később. Ettől függetlenül az is valószínűsíthető, hogy
a kormány népesedéspolitikai törekvéseinek mérhető hatása van, a 2020-as adatok ugyanis 3 évnyi stagnálás után újabb kiugrást hoztak a termékenységben:
idén szeptemberre már 1,56-ig kúszott fel a TTA, és az év első 9 hónapjában a születésszám is közel 5 százalékkal nőni tudott 2019-hez képest. Különösen ritka jelenség, hogy január-februárban mintegy 10 százalékkal megugorjon a születésszám, de 2020-ban ez is megtörtént. Kapitány Balázs szerint az idei adatokon már a 2019-ben indult családvédelmi akcióterv hatását is láthatjuk.
Rossz hír, hogy nincs biztos működő recept
A gyerekvállalás szintjén látható, de kiugrónak azért nem nevezhető eredményeket elnézve adódik a kérdés, mit lehetne még tenni, hogy itt is az esküvőboomhoz hasonló sikereket könyvelhessen el kormány. A tapasztalatok szerint a fejlett országokban az életszínvonal szolid növekedése előfeltétele a termékenység növekedésének, de semmire sem garancia (hiszen tudjuk, hogy egy csomó gazdag országban csökkenő trendet mutat). Tehát az igazi kérdés az, mitől van, hogy növekvő GDP mellett egyes országokban több gyereket vállalnak az emberek, máshol viszont nem. Egy kicsit lelombozóan hangzik, de
a demográfusok rendre elmondják, hogy népesedéspolitikában nem létezik tuti recept, amelyet elég csak lemásolni, és varázsütésre meglódulnak a születésszámok,
sőt, olyan álláspont is létezik, amely szerint egyenesen értelmetlen a gyerekvállalás ösztönzésére nagy összegeket áldozni, mert ezek az intézkedések törvényszerűen igen korlátozott hatásúak. Kapitány Balázs kérdésünkre több fejlett országbeli példát is említett, ahol látványosan nőtt a termékenység egy adott időszakban, de hozzátette: egyik esetben sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a változás mennyiben köszönhető szakpolitikáknak és mennyiben egyéb hatásoknak.
A genderkérdésekben progresszív, stabil jóléti intézményrendszerrel rendelkező Dániában például a TTA a nyolcvanas évek eleji 1,4-ről felkúszott 1,8 környékére, és már három évtizede ott van, míg a hozzá sok szempontból nagyon hasonló Svédország úgy érte el mostanra nagyjából ugyanezt a szintet, hogy ebben az időszakban óriási hullámzást produkált – nehezen magyarázható, hogy miért.
A volt szocialista országok közül az elmúlt évek nagy demográfiai sikertörténete Csehországé vagy Lettországé, amely országokban 1,1-ről jelentős növekedést követően tavaly már 1,7 volt a termékenységi ráta, miközben nem látszik, hogy ezt milyen politikai lépések alapozták meg:
a cseheknél van ugyan egy rugalmas, gyed-szerű rendszer, de ez nem különösebben bőkezű, és nincsen kiterjedt bölcsődei ellátás sem. Az oroszoknál is látványos növekedés látszik a termékenységben az elmúlt időszakban, náluk ott lehet a háttérben az úgynevezett anyasági tőke bevezetése (egyszeri, nagy összegű támogatás az első gyerek születésekor), de ezeknek a trendeknek a tartósságáról ilyen időtávon még nem mondhatunk semmi biztosat.
De itthon éppenséggel volna még mit kipróbálni
Mindent vivő és univerzálisan használható szakpolitikai csomag tehát minden bizonnyal nem létezik, hiszen a gyerekvállalásról való döntésben policy szinten olyan nehezen megfogható és lassan alakuló tényezők is sokat számítanak, mint az érintettek értékrendje vagy a partnerkapcsolatok minősége. De ez önmagában még nem jelenti azt, hogy itthon ne lehetne még feljebb tornászni a szülési kedvet, vagy hogy a magyar kormány baromi drága népesedési programja már bemozogta volna a teljes játékteret. Először is: a magyar nők saját bevallásuk szerint átlagosan nagyjából két gyereket szeretnének, végül ennél kevesebbet szülnek (jelenleg 1,5 körül áll a termékenységi ráta). A vágyott és a megszülető babák közötti űrben van a gyerekvállalást ösztönző politikák tere, ehhez viszont
rá kellene jönni, mi történik a nők életében, amiért aztán elmaradnak a tervezett gyerekek, és ami nem változtatható meg egyszerű bürokratikus és anyagi ösztönzőkkel.
Mint arra a magyar családpolitika karakteréről szóló részben már kitértünk, a kormány a feltételekhez kötött pénzbeli támogatásokra és a lakhatásra súlyoz ebben a kérdésben, miközben más, szintén fontos területeken nem vagy csak alig történik beavatkozás. ”Magyarországon gyenge a gyermeket nevelő nők munkajogi védelme, sok diszkrimináció éri a munkaerőpiacra visszatérni kívánó kisgyerekes anyákat„ – mondja Kapitány Balázs hozzátéve, hogy bár az utóbbi években elindult a bölcsődefejlesztési program, ennek eredményei még nem elég látványosak. Az adatokat tüzetesebben megvizsgálva kiderül, hogy bár 2010 és 2018 között 32-ről 48 ezerre nőtt a férőhelyek száma, a települések 80 százalékában nincsen bölcsőde, így összesen több mint 70 ezer kisgyerek számára nem volt helyben elérhető ez az ellátás. És az intézményrendszer szerepe nem ér véget a bölcsődénél: egyebek mellett ott van még a védőnői hálózat, a szűrővizsgálatok, a fejlesztőtornák, a minőségi állami oktatás, vagy éppen a gyermekorvosi rendszer, aminek tervezett alakítása miatt az érintettek éppen kongatják a vészharangot.
”A magyar családpolitikában aránytalanul alulsúlyozott az intézményi láb fejlesztése„, mondta a Telexnek Kapitány.
A friss Társadalmi Riportban közölt tanulmány egyik érdekes, ide tartozó megállapítása, hogy Magyarországon a megszületett gyermekek között viszonylag alacsony (45,4 százalék)az előzetes tervek szerint érkező gyermekek aránya. Bizonyos adatok arra utalhatnak, hogy a gyermektervezés hiányának mértéke átlag feletti lehet itthon, ennek pedig szerepe lehet abban, hogy kevésbé hatékonyak a gyerekvállalást ösztönző intézkedések. Vagyis volna értelme olyan programoknak, amelyek a családtervezést segítik.
Aztán ott van még a nemek közti egyenlőség kérdése, amiben Magyarországon volna mit javítani, de Orbánék mostanában retorikai háborút folytatnak minden ellen, ami a genderrel kapcsolatos. Pedig az ezen a területen élen járó északi országok termékenységnövekedéséből kiindulva nem biztos, hogy népesedéspolitikai szempontból ez megéri. Egyes kutatások találtak is összefüggést a nemek közti egyenlőség bizonyos dimenziói és a gyermekvállalási hajlandóság között. ”Vannak olyan eredmények, amelyek szerint a második, harmadik gyerek születésének esélyét növeli, ha kiegyenlítettebbek otthon a viszonyok, és az apa is kiveszi a részét a gyerekekkel kapcsolatos teendőkből” – mondta Kapitány Balázs. Ugyanakkor arra sincs biztos recept, hogyan kell hathatósan elősegíteni az ilyen társadalmi változásokat, Romániában például egy az egyben átvették a skandináv mintát a kötelező apahónappal, de ennek nem volt mérhető hatása a termékenységre, valószínűleg túl idegen elemnek bizonyult a helyi kultúrában.
A covid lenullázhatja az eredményeket
Oké, és mi lenne, ha holnaptól az összes létező eszközt sikerrel alkalmazná a magyar kormány? Nos, a demográfusok szerint ebben az esetben is rendkívül valószínűtlen, hogy valaha elérjük az Orbán Viktorék álmát jelentő 2,1-es termékenységi rátát, a nyugati társadalmakban ugyanis sehol sincs ilyen. Az európai uniós átlag jelenleg nagyjából a magyarral egyezik meg, a maximumot a franciák hozzák 1,88-cal.
A jó hír az, hogy a 2,1-re nincs is igazából szükség: 1,8 körüli TTA-val, plusz a várható élettartam növelésével (ami itthon alig kap hangsúlyt, és szintje jelenleg még a régiós átlagot is alulmúlja) és egy nagyon enyhe bevándorlási többlettel (ami nagyrészt akár a magyarlakta külföldi területekről is összejöhetne) már hosszabb távra stabilizálni lehetne az ország népességét.
Ez normális esetben között egyáltalán nem elérhetetlen cél, csakhogy a körülmények most finoman szólva sem kedveznek a termékenység és a népesség növekedésének. A koronavírus-járvány hatásai komplexek lehetnek, de ha az esetlegesen megnövekedő halálozást kivesszük a pakliból, akkor is inkább a gyerekvállalás visszaesése felé billen a mérleg:
- a járvány miatti korlátozásoknak lehet ugyan egy kisebb, átmeneti termékenységnövelő hatása az alsóbb társadalmi osztályokban (az emberek sokat vannak együtt otthon, hazamentek a vendégmunkások, nehezebb sürgősségi fogamzásgátláshoz jutni és abortuszra menni);
- de az összezártság hosszabb távon családi drámákhoz is vezethet, több lehet a válás és a mégsem vállalt gyerek;
- a legsúlyosabb hatása pedig minden bizonnyal a koronavírus nyomában járó gazdasági válságnak lesz, amiről ezúttal az is elmondható, hogy a nőket nagyobb mértékben sújtja (.pdf), mint a férfiakat, ennek pedig biztosan nincs gyermekvállalást ösztönző hatása.
A 2008 utáni évekből kiindulva már egyértelműen kimondható, hogy a gazdasági visszaesésnek negatív hatása van a termékenység alakulására, a krízisek mértéküktől és hosszuktól függően akár több éven keresztül lehúzzák a gyerekvállalási kedvet. Az ilyen hullámvölgyeket többnyire visszapótlódás követi – vagyis az anyagi bizonytalanság miatt elhalasztott babák egy része megszületik, amint stabilizálódik a helyzet – de a következő pár évben valószínűleg még a válsághatást nyögjük majd demográfiai fronton is. És ezen nem változtat az sem, hogy az nemrég újabb nagyszabású, családokra célzó otthonteremtési programot jelentett be a kormány. Ha közelebbről megnézzük, akkor ezek az intézkedések pontosan ugyanabba a mintába illeszkednek, mint a Fidesz eddigi családpolitikája, csak a válság miatt most még inkább érződik, hogy
családi köntösbe bújtatva élénkítik a gazdaságot egy kicsit (elsősorban az építőipart szeretnék bepörgetni vele). A már emlegetett intézményi reformok viszont ezúttal sem kerültek terítékre.
Kapitány Balázs véleménye szerint az előző nagy válság tapasztalataiból kiindulva a családvédelmi akcióterv és az új otthonteremtési program esetleges pozitív hatásai sem fogják tudni tartósan 1,6 fölé vinni a TTA-t a most következő időszakban. Mint mondta, néhány hónapnyi növekedés a válság hazai beütése előtt fogant babák születése miatt még összejöhet, a következő években viszont már az is nagy eredménynek számítana, ha sikerülne 1,5 és 1,6 közötti szinten megtartani a termékenységi rátát.