Évtizedekig tilos volt, mire engedélyezték, már nem akarnak több gyereket a kínaiak

Május 31-én a Kínai Kommunista Párt Központi Politikai Bizottsága bejelentette, hogy hamarosan minden kínai pár három gyermeket vállalhat. A Hszinhua állami hírügynökség megfogalmazása szerint a lépésre azért van szükség, mert az „javítja a népesség szerkezetét, választ ad a lakosság öregedése jelentette problémára, és fenntartja az ország demográfiai előnyét”.

Más kommentárok ennél prózaibb okokkal magyarázzák az új politikát. Nem sokkal korábban publikálták a 2020-as kínai népszámlálás adatait, amelyekből kiderült, hogy bár a kínaiak száma 2010 és 2020 között valamelyest nőtt, és az ország lakossága elérte 1,41 milliárd főt, a társadalom gyorsan öregszik, és a népesség hamarosan csökkeni kezd majd. Eközben a születések száma a kormányzati lazítások ellenére is történelmi mélyponton van, a munkaképes korú lakosság aránya elkezdett esni.

Azaz a világ legnépesebb országába is beköszöntöttek azok a demográfiai tendenciák, amelyek Kelet-Ázsia és Európa legtöbb országára jellemzőek.

A különbség, hogy más ázsiai és európai országoktól eltérően ez a gazdasági fejlettség jóval korábbi szakaszában következett be, emiatt aztán a nyugdíjrendszeren és a gazdaság szerkezetén is gyorsabban csapódhatnak le a negatív következmények.

Más vélemények szerint viszont egyáltalán nem baj, hogy a kínai népesség lassan csökkeni kezd, ökológiai és társadalmi előnyei is lehetnek a fogyásnak.

Hozták a számokat, ebből lett a baj

A mostani bejelentést 35 évnyi szigorú születéskorlátozás, majd az utóbbi években folyamatosan lazítások előzték meg.

1980-ban egymilliárdos lakosságszámnál a Kínai Kommunista Párt először saját tagjainak, majd a társadalom növekvő részének kezdte el megtiltani, hogy egynél több gyermeket vállaljanak, miután a gyorsan növekvő népesség tarthatatlan nyomást gyakorolt az ország szűkös erőforrásaira. Az egygyermek-politika alól főszabály szerint csak a teljes népességhez képest elhanyagolható lélekszámú etnikai kisebbségek és a vidéki területek lakói kaptak felmentést.

A korlátozásokon először 2014-ben lazítottak, amikor engedélyezték, hogy az olyan párok két gyermeket vállaljanak, ahol legalább az egyik szülő egyke volt. 2015-ben aztán minden pár számára engedélyezték két gyermek vállalását, a mostani bejelentés szerint pedig ezt három gyerekre növelik. Bár egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mikortól lép életbe az új politika, sajtóértesülések szerint még az év vége előtt.

Az egygyermek-politika súlyos egyéni tragédiákkal járt. Milliókat sterilizáltak és vetettek alá kényszerű abortusznak, rengeteg család volt kénytelen bújtatni „illegálisan” született második vagy harmadik gyermekét, százezrek kerültek külföldi örökbefogadókhoz, a nemi diszkrimináció miatt pedig különösen a lány gyermekek szenvedték meg a politikát, akiktől nagy számban váltak meg szüleik. (Bár azok az egyke lányok, akik maradtak a szüleikkel, jelentősen jobb oktatásban részesültek, mintha egy többgyermekes családba születtek volna.)

A kínai népesség növekedési üteme mindenesetre lelassult, és az utóbbi tíz évben minimálisra csökkent. Ugyanakkor kutatók megjegyzik, a rendelkezésre álló adatok alapján nem teljesen világos, hogy a csökkenő termékenységben pontosan mekkora volt a szerepe az egygyermek-politikának és az állami szigornak, miután az 1980-as évektől egyéb faktorok, például az erős urbanizáció vagy a növekvő jólét is a gyermekvállalási kedv ellenében hatottak.

Azóta mindenesetre nagyot változott a helyzet, és ma a demográfiai helyzet inkább problémaként jelenik meg a kínai politikusok szemében.

• A májusban közzétett népszámlálási adatok szerint a kínai népesség 18,7 százaléka 65 éven felüli, 2010-ben ez az arány 13,3 százalék volt.
• A 15 és 59 év közötti korosztály aránya, amelyet a munkaképes korúaknak szokás tekinteni, 70,1 százalékról 63,35 százalékra csökkent tíz év alatt.
• Az aktuális projekciók alapján a következő 15 évben kétszeresére nő majd a 65 éven felüliek száma.
• Az egygyermek-politika miatt jóval több a férfi, mint a nő, előbbiek 723 millióan, utóbbiak 688 millióan vannak, ami fontos társadalmi következményekkel jár.
• És miközben a fejlettebb keleti tartományok népesednek, az ország középső része és az északkeleti rozsdaövezet elkezdett elnéptelenedni.

Legutóbb a nagy éhínség idején születtek ilyen kevesen

A népszámlálásból az is kiderült, hogy 2020-ban csak 12 millió kínai született, amely az 1961-es nagy éhínség óta a legalacsonyabb érték. A születések eséséhez természetesen hozzájárult a koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások, amelyek nemcsak Kínában, hanem világszerte, például Magyarországon is éreztették hatásukat.

Ugyanakkor az adatok már a járványt megelőzően is erősen negatív tendenciákat mutattak. Bár 2016-ban, a kétgyermek-politika első évében valamelyest nőttek a születések, a 17,9 milliós csúcs után hamar csökkenésnek indultak. 2019-ben már csak 14,65 millió születést regisztráltak, amely elmarad az egygyermek-politika idejének adataitól is.

Emiatt aztán a népességfogyás ütemét sem sikerült mérsékelni. Az egygyermek-politika feladásakor azt várták, hogy a termékenységi arányszám, amely az egy szülőképes korú nőre eső születéseket jelzi, 1,8 körülire nő majd. Ehelyett az arányszám 1,3 maradt, amely világszinten a legalacsonyabbak között van, például az 1,4-es magyar értéknél is gyengébb. Ahhoz, hogy egy ország lakossága ne csökkenjen, 2,1-es termékenységi mutató kell.

A háromgyermek-politika ezen folyamatokat hivatott ellensúlyozni, bár szakértők szkeptikusak azt illetően, hogy ez sikerülhet-e.

Liang Csian-csang demográfus a Cajhszin üzleti lapnak azt mondta, hogy az új szabály legfeljebb évi néhány százezerrel növelheti a születésszámot, és 0,1 ponttal a termékenységi arányszámot. Egy másik demográfus, a Zsenmin Egyetemen tanító Csaj Csen-vu irodája szerint legfeljebb 300 ezres növekedés várható a mostani lépéstől, miközben a népesség megtartásához milliókkal kellene emelkednie az éves születésszámnak.

Ennél is pesszimistább volt Huang Ven-cseng, a Kína és Globalizáció Központ elnevezésű pekingi agytröszt demográfusa, aki szerint a háromgyermek-politika néhány tízezer új születést hozhat. Huang kiemelte, már az egy- és a kétgyermek-politika idején is voltak jelentős kibúvók a limit alól, amelyeknek köszönhetően a társadalom egy számottevő része számára adott volt a lehetőség, mégsem éltek vele.

Lu Csie-hua, a Pekingi Egyetem szociológusprofesszora szerint a kétgyermek-politika feladása indokolt, miután annak hatásai hamar elhalványultak. Ugyanakkor a további születésszám-növekedéshez egyéb családtámogatási lépésekre, a gyermekvállalás anyagi költségeinek csökkentésére is szükség van.

Drágaság

A gyermekvállalás segítésének fontossága a mostani lépést övező kommentárok visszatérő eleme, legyen szó a szakértői nyilatkozatokról vagy a közösségi oldalak kommentjeiről. Ezzel párhuzamosan pedig az alacsony születésszám potenciális magyarázatai között előkerülnek ugyanazok a faktorok, amelyeket a nyugati világban és más ázsiai országokban szokás okolni a hasonló demográfiai tendenciákért: a magas ingatlanárak és a növekvő nagyvárosi lakhatási és szolgáltatási költségek, a bölcsődei és óvodai helyek hiánya, az oktatás magas ára, a család és karrier összeegyeztethetetlensége, a nőkkel szembeni munkahelyi diszkrimináció, a fiatal felnőttek prioritásainak megváltozása.

„A főnököm világossá tette, hogy döntenem kell a jó előrelépési lehetőségekkel bíró jelenlegi beosztásom vagy egy rosszabb munka között, amely több időt engedne a családra”, mondta a Financial Timesnak egy koraharmincas sanghaji menedzser. Ő ráadásul Sanghajba bevándorolt vidékiként nem járathatná gyermekét (vagy gyermekeit) a helyi állami óvodákba és iskolákba, csak magánintézményekbe, ahol jellemzően évi 40-250 ezer jüan (kb. 1,7-11,1 millió forint) között mozog a tandíj a jobb helyeken. (Kínában a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés jellemzően a mai napig a születési helyhez kötött.)

Az állami egészségügy korlátai miatt sokan Kínában is magánintézményekben szülnek (3-5 millió forint körül mozognak az árak). A költségek pedig azoknak is keményen emelkednek, akik hozzáférnek a nagyvárosi közszolgáltatásokhoz: a nevesebb általános iskolák közelében fekvő ingatlanokért magas prémiumot kell fizetni, és jellemző, hogy a gyerekek kismillió magánórára járnak a hivatalos oktatás vége után, a sakktól kezdve a zongoráig számos másodállásban kell bizonyítaniuk tehetségüket.

A költségek elszállását azzal szokás magyarázni, hogy az egygyermek-politika, a gyors gazdasági fejlődés és a kínai oktatási rendszer struktúrája együtt brutális versenyhelyzetet teremtett. A kínai családok minden erőforrásukat az egyetlen gyermek oktatásába invesztálták, amire már csak azért is szükség volt, mert Kínában a központi középiskolai vizsgákon elért eredmények az ember teljes szakmai életútját meghatározhatják. Ez természetesen a kiegészítő oktatás költségeit is erősen felvitte.

A sanghaji társadalomtudományi akadémia 2019-es jelentése szerint egy átlagos sanghaji belvárosi család évi 840 ezer jüant (37,5 millió forint) költ a születéstől kezdve 15 éves korig a gyermekre. A szegényebb kerületekben élők, akiknek éves jövedelmük nem éri el az 50 ezer jüant (2,2 millió forint), jellemzően teljes bevételük 70 százalékát a gyerekre költik.

A megvalósult szocializmus

„Nem a korlátozások miatt nem veszek három Rolls-Royce-ot, hanem azért, mert drága”, kommentálta a gyermekvállalási korlátok lazítását egy felhasználó a Weibo mikroblog-szolgáltatáson. A háromgyermek-politikát bejelentő Hszinhua-poszt legtöbbet lájkolt kommentje pedig arról szólt, hogy először a nőkkel szembeni munkahelyi diszkriminációt kellene felszámolni.

Mu Kuang-csong, a Peking Egyetem népesedési intézetének tanára szerint a gyermekvállalás növekvő költségei általános problémát jelentenek. „A termékenységi ráta túl alacsony, ezért a korlátozások teljes feloldására van szükség. Emellett a kormánynak komoly összegeket kell költenie, hogy szembeszálljon a gyermekvállalás növekvő költségeivel”, mondta.

Peng Hszi-csö, a Fudan Egyetem demográfusa szerint a kormány a jövőben a bölcsődei és óvodai elhelyezés megkönnyítésével és az apák szülési szabadságának kiterjesztésével próbálja majd serkenteni a gyermekvállalási kedvet, bár azt illetően megoszlanak a vélemények, hogy ezzel mekkora hatást tudnak elérni.

Emellett ahogy Nyugaton, úgy Kínában is számos fiatal van, akit nem hoz lázba a hagyományos karrier- és családmodell, és nem hiányzik nekik az ezzel járó stressz és felhajtás.

„Sok barátunk nem érti, miért nem akarunk gyerekeket. (...) Túl nagy a nyomás az oktatásban, a versengés túl kemény – megőrjíti az embereket, és mi nem akarunk beszállni ebbe a játékba és elit gyerekeket nevelni”, mondta az SCMP-nek egy harmincas pekingi közszolga, akit a lap a tang ping néven (kb. elfekvő) emlegetett csoport tagjaként jellemez. Utóbbi jelzőt azokra szokás aggatni, akik nem akarnak részt venni a társadalmi státuszért való teperésben, és megelégszenek egy rosszabbul fizető, cserébe kevésbé stresszes életmóddal.

Ettől függetlenül a népszámlálási adatok szerint ahogy itthon, úgy Kínában is több gyermeket terveznek, mint amennyi megszületik. Ning Csi-cse, a statisztikai hivatal vezetője azt mondta, a kínai nők saját bevallásuk szerint átlagban 1,8 gyermeket vállalnának – már ha a körülmények adottak lennének hozzá.

A természetnek jó, a nyugdíjrendszernek nem

Egyes kommentárok úgy vélik, semmi különös nincs az adatokban, pusztán globálisan megfigyelhető trendekről van szó. „A tendencia elkerülhetetlen. Egyetlen országnak sem sikerült még visszafordítania” a csökkenő születésszámot, vélte Csou Hao, a Commerzbank elemzője. Japánban, Hongkongban, Dél-Koreában, Szingapúrban és megannyi európai országban is hasonlóan alakultak a demográfiai tendenciák, a gazdasági fejlődés és a modernitás csökkenő születésszámmal és messze a reprodukciós ráta alatti termékenységgel párosult.

Olyanok is vannak, akik szerint önmagában az alacsony születésszám nem probléma. Lu Csie-hua például úgy fogalmazott, el kell fogadni, hogy a kisebb születésszám jó dolog. A Financial Timesnak pedig egy név nélkül, és meglehetősen kendőzetlenül nyilatkozó kormányzati tanácsadó azt mondta, a nagy népesség jelentette ökológiai nyomás fényében érdemes feltenni a kérdést, hogy valóban szüksége van-e az országnak ennyi emberre. Az ökológia mellett pedig olyan érvek is elhangzanak, amelyek szerint a stagnáló vagy lassan fogyó népesség segíti a bérnövekedést és hosszabb távon leviheti például az oktatás vagy a lakhatás hatalmas költségeit is.

Az öregedés potenciális gazdasági hatásai ugyanakkor valamivel bonyolultabbak, amit jelez, hogy a Kínai Kommunista Párt a háromgyermek-politika bejelentésével párhuzamosan a nyugdíjkorhatár emelését is belengette (ez már a tavalyi ötéves tervben is szerepelt). Erről még nem közöltek részleteket, mindenesetre

a jelenlegi kínai nyugdíjkorhatár kifejezetten alacsony, 60 év a férfiak és 50 év a nők számára.

Ami az emelést sürgőssé teszi, hogy a felrovó-kiosztó rendszer a prognózisok szerint a társadalom öregedésével bajba kerülhet. Hszü Csung, a kínai jegybank volt elnöke februárban arról írt, hogy kritikus ponthoz érkezett a kínai nyugdíjrendszer reformja. A kínai társadalomtudományi akadémia már 2019-ben úgy számolt, hogy az állami nyugdíjrendszer a mostani tendenciák szerint 2035-re kifogyhat a pénzből, ahogy a kifizetések összege jelentősen nő, míg a befizetések értéke lassú csökkenésnek indul.

A központi nyugdíjalap mellett ugyan vannak tartományi és helyi nyugdíjalapok is, de hosszabb távon ezek is apadni fognak a számítások szerint. Korábban gazdaságélénkítési célból csökkentették a munkaadói hozzájárulás mértékét, ami szintén lyukat ütött a rendszeren.

Olyan vélemények is vannak, amelyek szerint a nyugdíjkorhatár növelése tovább ronthat a gyermekvállalási kedven, miután a szülők emiatt kevésbé számíthatnak majd saját szüleik segítségére a gyermeknevelésben. „Ha két egyke megházasodik, akkor utána négy szülőt és három gyereket kell eltartaniuk, és csak 65 éves korukban tudnak nyugdíjba vonulni. A szamaraknak jobb élete van ennél”, írta egy Weibo-felhasználó.