Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

RSS

Több katolikus főpap koronavírusos lett a budapesti és a szlovákiai pápalátogatás után

Már négy olyan egyházi vezetőről tudnak, akik Ferenc pápa valamelyik eseményén fertőződhettek meg.

A pápa nem beszélt a migrációról Orbánnal, és jó hangulatúnak nevezte a 40 perces találkozót

A Vatikánba tartó gépen az egyházfő beszélt az LMBTQ-emberek jogairól, az abortuszról és az oltásról is.

Orbánék jelezték Ferenc pápának, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot

Semjén Zsolt elhintette, mit mondott nekik a pápa az LMBTQ-dolgokról.

Az emlékkeresztek országa lettünk az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Az elmúlt hetekben sorra bukkantak fel a többméteres, megáldott fakeresztek szerte Magyarországon.

Ferenc pápát lehet kritizálni, sőt, ő is ezt kéri tőlünk

Volt, aki szerint Ferenc pápa egy emberközeli pápa, aki a szükséges reformokról beszél, és volt, aki szerint lassabban kellene haladni, de a közönségnek nagy élmény volt a pápával való találkozás –...

Demokráciáról és multikulturális közegről is beszélt Ferenc pápa zárt körben a magyar püspöki karnak

Szerinte a vallásos hagyományok leple alatt sok árnyék meg tud bújni. A különbözőség pedig mindig félelmet kelt, de nagy lehetőség is van benne.

A szokásos, kétezer forintos órájában jött Budapestre Ferenc pápa

Elődje nem volt ilyen puritán ebből a szempontból.

Ferenc pápa a Hősök terén egy hamis Istenről beszélt, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon,...

100 ezer ember előtt misézett a katolikus egyházfő Budapesten, az Eucharisztikus Kongresszus zárásán. Helyszíni beszámoló.

Felszállt a pápa gépe Ferihegyről, itt olvashatja összefoglalónkat a látogatásáról

A katolikus egyházfő repülőgépe 8 óra körült szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, majd Erdő Péter bíboros, a magyar katolikus egyház vezetője...

Eddig csak egy pápa járt Magyarországon, igaz, ő kétszer is

Nem túl gyakran jár a keresztény egyház feje Magyarországon, így a mai pápalátogatás nagy dolog, már csak azért is, mert Magyarországra utoljára a kilencvenes években utazott ide az akkori pápa, II....

Kövess minket Facebookon is!